kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapHiába enyhe az idei tél, így is sok a kátyú

Hiába enyhe az idei tél, így is sok a kátyú

Elmúltak már a fagyok, de odébb még a tavasz, a gumisok így sem pihennek, ahogy a futómű- és felnijavítók sem. Kátyúkár bőséggel akad ugyanis.




Sok az eső, sok a kátyúkár. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) közleménye szerint csak Budapesten évente 30-40 ezer úthiba keletkezik, azok pedig komoly veszélyként leselkednek az autósokra, illetve a kerekekre. Ezért aztán hihetnénk azt, hogy pihenőidő van a gumisoknál, hiszen téli gumira már, nyárira még nem szereltetnek át az autósok, napjainkban is könnyedén bele lehet futni komolyabb sorokba is a műhelyeknél. Főként munkaidő után, hiszen mikor máskor mennének a pó’gárok autót javíttatni – már ahova tudnak. Nehezíti a kátyúkárok elhárítását, hogy sok esetben még egy-egy abroncsot is nehéz pótolni, főként a különlegesebb méretekből tél végén már hiány tapasztalható. Nem kizárt, hogy ezért párban kell cserélni a gumikat, hiszen tengelyenként azonos mintázat kell legyen az autón.[BANNER type="1"]



Mély pocsolyában a felni is koppanhat

Ami viszont még fájóbb, sokszor nem csak a gumi, a felni is sérül egy-egy kátyúba hajtás esetén. Miért esőben sok a kátyúkár? Mert az autós nem látja, hogy a pocsolya alatt mi lapul. Ezért alapszabály, és nem csak az út mellett állók el nem áztatásáért, hogy a pocsolyákat lehetőleg kerüljük el, ha pedig nem lehet, lassan hajtsunk azokba. Ha megtörtént a baj, akkor mindenképp rendőrségi jegyzőkönyvet kell felvetessünk a kátyúkárról, ott és akkor, amikor történt. Készítsünk fotókat a helyszínen és lehetőleg gyűjtsünk tanúkat is. Miként arról korábban írtunk, kárunk megtérítését követelhetjük a közút fenntartóján, de még jobb eséllyel fogjuk minimalizálni költségeinket, ha előzetesen külön biztosítást is kötöttünk kátyúkárra (a casco önmagában nem elegendő), ám ne feledjük, utóbbi esetén is kelleni fog a rendőrségi jegyzőkönyv.

Így dokumentáljuk a kátyúkárt!


A kártérítés alapfeltétele a kár megfelelő igazolása, amit a kárigénylőnek kell elvégeznie. Az alapos bizonyítás érdekében az alábbiakat tartsuk szem előtt:


  1. Ne hajtsunk el a helyszínről – Az utólagos dokumentáció kevésbé hiteles, ilyenkor nehezebb tanúkat vagy hatósági jegyzőkönyvet szerezni. Ezt a szempontot azonban gyakran nehéz betartani, mivel a sofőrök sokszor nem érzékelik azonnal a defektet, és csak távolabb állnak meg a kár helyszínétől. Előfordulhat az is, hogy a forgalmi szituáció nem teszi lehetővé az azonnali megállást.
  2. Minél több fényképet készítsünk, amelyeken egyaránt jól beazonosítható a kátyú, a sérülés, valamit a helyszín is (legegyszerűbb ehhez a telefonunkat használni). Mérőszalag használata, ennek hiányában hétköznapi tárgyak elhelyezése a képen segít a méretarányok pontos érzékeltetésében
  3. Próbáljunk tanúkat szerezni, ha pedig komolyabb a kár, nem árt rendőrt is hívni hatósági jegyzőkönyv kiállítása érdekében
  4. Az autó megjavítása után ne hagyjuk a sérült alkatrészt a szerelőnél, mert arra a bizonyítási eljárás során bármikor szükségünk lehet




Forrás: FBAMSZ



Ha szakadt a gumi…

Ami pedig a javítást illeti, ha a gumi oldalfala sérül, akkor az bizony nem javítható. A felni viszont igen. Akár akkor is, ha törik az alufelni, persze annak javíthatóságát csak szakember tudja megmondani. Akkor is érdemes megnézetni kátyúkár esetén a felnit, ha szemmel nem is látható rajta sérülés. Apró deformáció könnyedén adódhat, ami utána fölösleges és káros rezonanciát fog kelteni a futóműben. Apropó futómű, természetesen az is ellenőrzésre szorul kátyúkár után – annak érdekében, hogy a lecserélt gumiabroncs ne kopjon el idő előtt. Utóbbi kapcsán gumiteszt partnerünk, a felnijavítást is kínáló nonstopgumi.hu meglepett: a megállás nélküli gumiszerviz mellett reggel 7 és este 9 között futóművesük is „rendel. Pontosan a piaci igények, a gyakori kátyúkárok miatt ott is bőséggel van munka, aki viszont bejelentkezik, az akár munka előtt, akár munka után is el tud még menni, hogy rendbe rakassa autóját.

Felrakathatjuk már a nyári gumit?


Sokakban felmerül, ha kátyúkár miatt gumishoz kell menjenek, hogy akkor már felrakatják a nyári gumikat, hiszen a nappali hőmérséklet már 7 Celsius fok feletti. Ez azonban nem feltétlen ajánlható. Emlékezzünk csak arra, hogy 2013 márciusában milyen mennyiségű hó esett. Márpedig hóban, fagyban sokkalta nagyobb a téli gumi előnye, mint a nyárinak 8-10 Celsius fokon. Aki pedig még megy síelni, vagy akár csak utazik Ausztria felé, az feltétlenül maradjon még a téli gumiknál.


Ha viszont valaki még nem cserélt vagy most vásárolt olyan autót, amin nincs téli gumi, némi óvatossággal és az időjárást figyelve, hóban és fagyban az autót nélkülözve persze kihúzható már az idei tél átszereltetés nélkül, miként az esetben is beleférhet a nyári gumira váltás, ha az adott méretben és típusban nem kapunk csereabroncsot. Ám ne feledjük, ez esetben különösen figyelnünk kell az időjárást, adott esetben le kell tegyük az autót, külföldre pedig nem érdemes még nyári gumival indulni, több országban bírságot is kaphatunk miattuk.



Még a törött felni is javítható!

A felnijavítás viszont kicsit időigényesebb, ahhoz jellemzően ott kell hagyni a sérült kerekeket. A munka mikéntjéről remegő kormánnyal jelentkező apró deformáció és peremtörés kapcsán is írtunk már. Sokszor a szemre nagyon csúnya felni is javítható, ráadásul fizethet a biztosító is. Egy viszont biztos: a kátyús defekt mindenképp fájdalmas lesz, főként akkor, ha autónkban nincs pótkerék, csak defektjavító, azzal ugyanis átmenetileg sem fogjuk tudni orvosolni a problémát, hívhatjuk a trélert – vagy a mobil gumiszervizt, ahogyan mi is a gumitesztjeinkhez, melyek eredményeit a kátyúkár esetén is sokszor terítékre kerülő gumivásárláshoz lehet érdemes átfutni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Részben igaz amit írsz, de a „nagy” hidegnek köszönhetően most annyira szar helyenként az úthálózat, hogy Budapestet sem kell elhagyni ahhoz, hogy szerencsétlen esetben egy 15″ ballonos, acélfelnis gumit is kukázni kelljen. Legalábbis amerre én járok, helyenként slalomozni kell. A munkahelyem közelébenha Újpest felé, javaslom megtekintésre a Kámfor utcát, a Berlini út felőli vasúti átjáróval, vagy ahol lakom, a Nánási-Királyok útján szó szerint széttöredezett a felső koporéteg, hihetetlen.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek