hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapHibrid, e-quattro és persze új motorok az új Audi A4-esben

Hibrid, e-quattro és persze új motorok az új Audi A4-esben

Nagyban tesztelik a tavaly 20 éves Audi A4 ötödik generációját. A legnagyobb számban elkelt négykarikást még idén bemutatják.

A B9-es generációjú, új Audi A4-est már egy éve is lekapták a lesifotósok, most viszont már nagyjából látni a végleges változat lámpáit is. Még mindig álcázott prototípusokat láttak a szemfülesek, de ezek feltehetőleg már nagyon közel vannak a szériaérettséghez, mert idén már megtartják a modell premierjét. A képeken látható próbaautó elég mélyen ül, de erre nem lehet felelősséggel alapozni, hiszen nem tudni pontosan, hogy melyik futómű van alatta. A képek alapján úgy tűnik, egy kicsit nőtt a B9-es az elődjéhez képest. Ez persze érthető, az időközben bemutatott – már rendőrautóként is szolgáló – A3 szedántól így jobban elkülönül az A4.[BANNER type="1"]


Az új A4 a 2007-es A5-tel debütált MLB platform frissített változatán jön már, ezzel az összes hosszmotoros, azaz az A3-nál nagyobb Audival és a Porsche Macannal is osztozik. Az átdolgozott építőkészlettel viszont tudnak csökkenteni az autó tömegén, így még a nagyobb méretek ellenére is könnyebb lehet az új A4. A motortérben a konszern megszokott TFSI benzinesei és TDI dízeljei lesznek 1,4 és 3,0, illetve 1,6 és 3,0 liter között. A háromliteres turbósok V6-osok, a legújabb generációból.


A váltó alapáron hatfokozatú kézi, de rendelhető lesz majd egy új kilencfokozatú automata is. A hajtás alapvetően előre jut, de az Audi fő márkaértékét jelentő quattro összkerékhajtás is természetesen része marad a kínálatnak. A hajtáslánc legnagyobb újdonsága, hogy nagy valószínűséggel benzines és dízel hibrid kivitelek is lesznek majd az A4-ből, sőt az e-quattro nevű új rendszer – amiről korábban írtunk – is itt debütálhat. Az A4 elsőnek idén ősszel szedánként, később Avant kombiként mutatkozik be. Utánuk jön az A5; kupé, kabrió és Sportback formában.

Balázs
nem aktív

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nem értem honnan jött ez a 9 fokozatú váltó ötlete mikor az új 10 sebességes dsg váltja a mostaniakat 550nm ig utána ” erősebb motoroknál ” elképzelhető a Zf féle még meg sem jelent egység de az alap és a legtöbbet eladott váltó a 10 sebességes dsg lesz . Egyébként ha jól tévedek nem is volt más váltó az A4 hez mint multiszartronic ,dsg/stronic és manuális … Meg lennék lepve ha külső beszállítótól vásárolnának egy 9 fokozatú váltót az egyik legnagyobb példányszámban eladható Audiban . A kocsiról meg annyit , hogy már kész volt tavaly ilyenkor csak valamiért nem mutatták be … gondolom megvárták mit tudnak a Mercinél C osztályban mert igazából a BMW 3 nem lett valami jó darab … Akárhogy is van 1 év késésben vannak ráadásul a másik húzó modell az A5 kupéra még az A4 bemutatása után jó fél 1 évet várni kell …

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek