Hibrid lehet a következő Bugatti Veyron

    0
    3

    Jens Schulenburg vezető motorfejlesztőre hivatkozva a brit Auto Express magazin olyan pletykát indított útnak, mely szerint hibrid lehet a következő Bugatti Veyron. Könnyebbé és gyorsabbá is építik, valamint vélhetően megtartják a nevét. Előbb még – 2014 tájékán – piacra léphet a több mint 1000 lóerős négyajtós Galibier limuzin, aztán jön el az új Veyron ideje a létező legfrissebb technológiákat és anyagokat felhasználva – például szénszálas felniket bevetve. Utóbbi egyértelműen a tömeg-, s így a fogyasztás-csökkentésről szól – a Bugatti agytrösztjeinek valahogy meg kell oldaniuk, hogy az egyelőre ismeretlen elektromos hajtás pluszsúlya ne lassítsa le (jelenleg 2 tonnát nyomó) rakétájukat. Arra persze akár mérget is vehetünk, hogy a majdani Veyron ütősebb lesz a mostani 1200 lóerősnél, amelynek végsebessége keménytetős Super Sportként 431, Vitesse roadsterként 410 km/h. [BANNER type="1"]