hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapHibridként is jön az új Renault Grand Scénic

Hibridként is jön az új Renault Grand Scénic

Öt- és hétüléses kialakítással, alapáron 20 colos kerekekkel és 48 V-os hibridrendszerrel is érkezik az új Renault Grand Scénic.




Macerás a megnevezés, hiszen a Genfi Autószalonon bemutatkozott Scénic IV-en alapuló Grand Scénic még nem a negyedik, hiszen elsőként a második generációs Scénicből készítették el a hosszabb, tengelytávjával is nyújtott hétüléses verziót, ami aztán már rögtön a 2006-os frissítésétől készült ötülésesként is, ugyanis kiderült, igény arra is van. Az eddig mindig független hátsó ülésekkel szerelt Scénic most újat hoz: már a Grand esetén is 2/1 osztású a második üléssor, de továbbra is három felnőttnek megfelelő kialakítást ígér ott a Renault. Változott az üléshajtogatás is, immár gombnyomásra a padlóra fektethetjük az üléseket.[BANNER type="1"]



Természetesen messze nem csak az üléshajtás új, az egész autó az. A Renault CMF C/D moduláris platformjára épül (elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futóművel), a karosszéria pedig jelentősen nagyobb a korábbinál. A hosszúság 7,5 cm toldással lett 4,63 méter, a tengelytáv 3,5 centi többlettel 2,8 m. Két centivel nagyobb (1,86 m) a szélesség is, a magasság pedig 7,5-tel, ugyanis a hasmagasság is nőtt 3 centivel, immár 16 cm. Nőtt (4,6 centivel) az első és csökkent (0,6 centivel) a hátsó túlnyúlás. Nagyobb lett a csomagtér is, immár 718 literes (ötüléses) alapméretével a korábbinál 40 literrel öblösebb, a hátsó ülések előretolásával 866 literes.



Miként a külső, úgy a belső is a Renault mai modelljeiből ismerős formákat mutatja. Óriási álló formátumú érintőképernyő került a középkonzolra, digitális a műszerblokk is, a műszerfal opcióként bőrrel borított. Fiókos a kesztyűtartó, állítólag a Scénic II-ből ismert tologatható középső tároló is visszatér. Az ülések is az Espace-ból ismert formájúak, akár masszázst is adók.



A sofőrsegédek között (a kompakt szegmensben elsőként) gyalogosfelismerős (7-60 km/órás tempó között aktív) automatikus vészfékrendszer, sávelhagyásra figyelmeztetés, távolságtartós tempomat, meg persze táblaolvasó és parkolóasszisztens is szerepelhet. A motorkínálat az 1.2 TCe motor 115 és 130 lóerős verzióit csakis kézi váltóval adja, az 1.5 dCi 110 lóerőse háromféle „körítéssel lesz kapható: manuális váltóval, manuális váltóval és 48 V-os, a generátor helyére épített villanymotoros rásegítéssel, valamint hétfokozatú duplakuplungos robotizált váltóval. Az 1.6 dCi 130 lóerőse manuális váltóval, ikerturbós 160 pacisa szintén hétsebességes EDC váltóval lesz kapható. A hazai piacon várhatóan az év végétől.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek