hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapHihetetlen, de olcsó! Toyota Yaris teszt

Hihetetlen, de olcsó! Toyota Yaris teszt

Néhány okos megoldás kikopott a harmadik generációs Toyota Yarisból, néhány viszont belekerült. Utastere nagyot nőtt, karosszériája azonban kellően kompakt maradt.



Első generációjával 2000-ben (az első Nissan Micra után első japán autóként) az Év Autója lett a Yaris – ezt azóta csak a Prius tudta megismételni, 2005-ben. Az ugyanakkor érkezett, második generációs Yaris azonban akkor úgy tűnt, nem tud olyan forradalmi lenni, mint az első volt. Fel is volt adva persze a lecke, hiszen tologatható hátsó üléssort, középre tett, digitális műszerblokkot már az első is elsütött, nehéz lett volna átütő változásokat hozni. Jött persze még több pakolóhely, még takarékosabb motorpaletta – ami azóta is frissült, és most végül itt van a harmadik generációs Yaris – ami lényegében ugyanazon motorokat kapta meg, amelyek elődjében is szolgáltak.

Frissítés persze most is van, de a Yaris-hívők nagyot nézhetnek: hová lett a középső műszerblokk, a tologatható hátsó ülés, de akár a kalaptartó forgópontja is hiányolható, itt ugyanis mindössze egy műanyagsínbe kell csúsztatni a raktérfedőt, forgó rész nincs. Talán ennek, a nyilván fillérharapdáló megoldásnak is köszönhető, hogy a kalaptartó felől minden úthibán hallatszódott némi zörgés. Ez remélhetőleg egyedi hiba, a hátsó ülés tologathatóságának vagy a középső műszerblokknak az elhagyása pedig nyilván hosszas vásárlói felmérésekből (meg persze az így elért tömegcsökkentésből) adódik: vélhetően nem érdekli a kuncsaftokat, hogy van-e sín a hátsó pad alatt. Lényegesebb, hogy az elődjénél 10 cm-rel hosszabb, 5 cm-rel nagyobb tengelytávú harmadik generációs Yarisban 16 literrel nagyobb a csomagtér, érezhetően szellősebb (az egyébként síkpadlós) hátsó lábtér, és elöl is hibátlanul el lehet férni.




A helykínálat nem csak a kisautók között számít jónak, teszthetünk alatt mindenki a kategóriájánál nagyobbnak tippelte a Yarist, pontosabban fogalmazva, aki nem tudta, hogy mihez van szerencséje, annak eszébe sem jutott volna, hogy egy Yarisszal, azaz kisautóval van dolga. Nem tévedtek, a belső méretek ugyanis a szélességet leszámítva valóban alsó-, a hátsó lábtér pedig a valódi középkategóriásokkal vetekedő. A helykínálathoz ráadásul minőség is jár, a vonalaival leginkább a Versót idéző kisautó berendezésével is mindenkit le tudott nyűgözni. Hiába kemények, mégis gusztusosak és igényesek a belső műanyagok. A középkonzolra az alapverzió kivételével érintőképernyős, Bluetooth-kihangosítós, tolatókamerás (!) audiopanel kerül. Megszokást igénylő, hogy radar nincs, így mindenképp nézni kell a középkonzolt parkolásnál, de aki megszokta, milliméterre pontosan láthatja, hogy mi van hátul. Ráadásul erről a 15,5 cm-es monitorról mobiltelefon segítségével akár Google-keresés is indítható, felárért igényes navigáció vezérelhető. Az USB-csatlakozásnál ma már jóval nagyobb szó, hogy a „kékfoggal” csatolt telefonról is szólhat a zene. Innováció tehát most is van, csak egy kicsit másképp, mint eddig.




Lehet sorolni, hogy akár kulcs nélküli nyitó-, indítórendszerrel kényeztet a legdrágább, Executive verzió, hogy abba, illetve ebbe (hiszen a tesztautó is ilyen) függöny- és a vezető térdét óvó műszerfali légzsák is kerül, de a lényeg nem ez, hanem a Yaris átlag feletti vezethetősége. Jó az üléspozíció, kellemes a kormány – vajpuhán tekerhető, mégis ad visszajelzést, és nem utolsósorban a Yaris elképesztően fordulékony. A 9,4 méteres fordulókör-átmérő ma már elképesztően szokatlan, végre egy autó, amivel a szűk pesti utcák sem számítanak kihívásnak. Nyilván tudja a Toyota, hogy nem csak nálunk, de Francia- vagy Olaszországban is vannak bőven ilyenek vagy akár még keskenyebbek, és a városlakóknak a „férjünk el faktor” bizony mindennél fontosabb. A Yarisban utóbbi kívül-belül megvan, nem lehet továbbá panasz a csomagtérre sem. Utóbbi kétféle magasságban rögzíthető padlójával két opció kínálkozik: küszöbmentes pakolhatóság és hátsó támladöntéssel is sík padló vagy kellően magas és tágas, 286 literes alapméret.
[BANNER type="1"]




Négy-öt felnőtt nyilván nem Yarisszal fog síelni indulni, de azért a város nyugodtan elhagyható az 1,33 literes, CVT, azaz fokozatmentes automata váltós csúcsgéppel. A könnyűfém blokkos, változó szívó- és kipufogóoldali szelepvezérlésű benzines csendes és sima járású, pöfögése lámpánál és padlógázzal gyorsítva, a motort pörgetve sem zavaró, persze utóbbi esetben zaja már érezhető. Higgadt vezetésnél a 7 programozott fokozatot adó CVT-váltó extrém alacsony fordulatszámokon dolgoztatja a motort, városi tempónál nem csak 50, hanem akár 70 km/órával is lehet akár 1000/perc fordulattal haladni, autópályán 130 km/óránál emelkedőtől, széltől, stb. függően 2500-3000/perc közötti a fordulatszám. Padlógáznál pörög a motor, 4000/perctől kicsit rákapcsol, de húzása alapvetően egyenletes, a váltó sportprogramot is kínál – sok értelme nincs, gázpedállal is jól vezérelhető. Kézzel a kormányról is kapcsolható, az utasításokat automata módban is veszi, de sok felügyeletet nem igényel, lejtőn is egészen jó motorféket ad.



A futás leginkább városban és országúton csendes, autópályán már jelentős a szélzaj, de erőhiány nincs. Városban lámpától startolva az azonnali, torpanás nélküli indulás miatt jó a gyorsulás, 100 km/óráig azonban érződik, hogy 12,3 s a menetidő. Érdekesség, hogy a CVT-váltóval gyári érték szerint kedvezőbb a fogyasztás, mint az amúgy 6 fokozatú, kézi váltóval. A teszten (télen, szinte kizárólag városban) 7,2 l/100 km érték adódott, ez egyébként a gyári városi értéknél 1 literrel több, tehát egyáltalán nem rossz. Egy kisautónál furcsa lehet, de a Yarisszal kifejezetten kellemes kanyarogni, futóműve nagyon stabil, igaz, ennek megfelelően rossz úton kissé ütögetős. Ennyi panasszal sem illethető az elöl-hátul tárcsás, az Executive verziónál alapáron ESP-s fékrendszer, az ugyanis hatásos és jól adagolható.




A csaknem hibátlan kisautó pozitívumai hallatán sokak arra gondolhatnak, hogy a Yaris drága, nos tévednek. Azt persze senkinek sem akarjuk megmagyarázni, hogy a 2 895 000 forintos alapár vagy – főként – a tesztautó (1.33 Dual VVT-i CVT Executive, navigációval, metálfényezéssel) 4 824 000 forintos ára ne lenne sok – abszolút értékben. Ám amennyiben a konkurenciához mérjük a Toyota kisautóját, kiderül, hogy sok vetélytársánál olcsóbb. Az árelőny ráadásul a kínálatban felfelé lépkedve emelkedik. Noha ötajtós Suzuki Swift nincs ennyiért (!), a 3 millió forint alatt elérhető, elektromos első ablakokkal, tükrökkel, központi zárral szerelt, de légkondicionáló nélküli, háromhengeres alapmodell még nem olyan nagy szó, mint például az, hogy 4 025 000 forintért már az 1,33-as, 99 lóerős (természetesen négyhengeres), CVT-váltós kapható – sok egyéb mellett tolatókamerával, bőrkormánnyal, távirányítós központi zárral és légkondicionálóval.



A Yaris tehát azoknak szól, akik értékes, nagyzolást mellőző, jó technikai töltettel rendelkező modellt keresnek, számukra pedig jó eséllyel lehet a legjobb ajánlat. Ha netán még van vásárló a piacon, próbálja ki, a többiek pedig várjanak velünk egy jó használt példányra!

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Tisztelt,szerkesztők ,olvasok,mindenki!
    1.3 CDTi-t lehet e gázosítani???
    Infót szeretnék arról,komolyat,és hiteleset,hogy létezik,hivatalos,gázosítása a Diesel autóknak!???
    Van állítolag már hazánkban is! Ki mit tud? Hol,mennyiért? Ez LPG,vagy CNG???
    LPG-t hallottam,és hogy egy plusz olajadagoló,meg pár apró átalakítás a benzineshez képest,és már ok is a dolog. Meg hogy targoncákat is így csinálták.
    Persze fontos lenne,hogy a gázolaj használat is megmaradhasson,,ez lehet e?
    Kérdés,hol,mennyiért,ki csinálja,és lehet e részletre?
    Ezekkel az üzemanyagárakkal,ez egyre aktuálisabb.
    Köszönöm..Várom az infókat.
    P……….

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek