hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapHivatalos, hogy átalakul a tér

Hivatalos, hogy átalakul a tér

A kategóriateremtő Espace négy generáción át egyterű volt, az újjal azonban szabadidő-autós irányba megy el a Renault. Ősszel kiderül, milyen lesz.


Nem újdonság, hogy crossoveresedik az autópiac, kis túlzással aki csak teheti, szabadidő-autót vezet. Olyan szabadidő-autót, ami az SUV-k és az MPV-k elegyeként magas építésű, magas üléspozíciójú, jó kilátást biztosító, de praktikus és kellően tágas is. Az autógyárak meg értelemszerűen ontják a crossovereket, s váltanak is, ha kell.



A Renault-nál például úgy ítélték meg, hogy az Espace-t illetően váltaniuk kell, mert az 1984-es megjelenésével kisebbfajta forradalmat hozó és kategóriateremtő típus mostanra elfáradt, eladásai csúnyán visszaestek, se jelene, se jövője, a múltja meg nem termel bevételt. Ezért az új, az ötödik generáció már nem egyterű, hanem crossover lesz, s először – még csak tanulmányként – minden bizonnyal a szeptemberi Párizsi Autószalonon lehet majd megcsodálni.


A trendkövető váltásról Laurens van den Acker, a Renault főtervezője beszélt egy interjúban, s elmondta, hogy igyekeznek megőrizni az Espace eddigi értékeit (helykínálat, variálhatóság és praktikus megoldások), ugyanakkor magasabb üléspozícióval és jobb kilátással próbálják fokozni a vezetésiutazási élményt.
[BANNER type="1"]
Régebbi, de kapcsolódó információ, hogy az új Espace-t – a következő Laguna és a Scénic mellett – a douai-i üzemben gyártják majd, s ez lesz az első Renault, amely a Nissannal közösen fejlesztett CFM1-es moduláris padlólemezre épül.

István
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek