Hamilton gyors volt, a McLaren csak piciket hibázott a kiállásoknál, végre neki is sikerült győznie
Magyar idő szerint vasárnap este száraz, a vártnál melegebb időben rendezték Montrealban a 70 körös Kanadai Nagydíjat, a 20 futamos F1-szezon hetedik versenyét, amelyet az élről Vettel, mellőle Hamilton, mögülük az Alonso, Webber páros kezdett. A rajt meglepően sima volt, alig történt változás, aztán az első kerékcserénél Alonso és Hamilton is Vettel elé került, aki ettől fogva ki is esett a győzelemért csatázók közül. S hogy Alonso se rúghasson labdába, arról a csapata gondoskodott, hiszen másodjára már nem hívta ki, a gumijai teljesen elfogytak, végül csupán ötödikként csúszkált be a célba (egy tuti ezüstöt eldobva). Hamilton megérdemelten győzött (idén először, s voltaképp a papírformát aláírva), átvette a vezetést összetettben, s ilyen sem volt még, hogy hétből hét versenyt más-más pilóta nyerjen.
A 49. Kanadai Nagydíj végeredménye
- Hamilton (brit, McLaren) 1:32:29.586 ó
- Grosjean (francia, Lotus) + 2.513 mp
- Pérez (mexikói, Sauber) + 5.260
- Vettel (német, Red Bull) + 7.295
- Alonso (spanyol, Ferrari) + 13.411
- Rosberg (német, Mercedes) + 13.842
- Webber (ausztrál, Red Bull) + 15.085
- Räikkönen (finn, Lotus) + 15.567
- Kobajasi (japán, Sauber) + 24.432
- Massa (brazil, Ferrari) + 25.272
- Di Resta (brit, Force India) + 37.693
- Hülkenberg (német, Force India) + 46.236
- Maldonado (venezuelai, Williams) + 47.052
- Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) + 1:04.475 p
- Vergne (francia, Toro Rosso) + 1 kör
- Button (brit, McLaren) + 1 kör
- Senna (brazil, Williams) + 1 kör
- Kovalainen (finn, Caterham) + 1 kör
- Petrov (orosz, Caterham) + 1 kör
- Pic (francia, Marussia) + 3 kör
Kiesett
- Glock (német, Marussia) 56. kör
- Schumacher (német, Mercedes) 43.
- De la Rosa (spanyol, HRT) 24.
- Karthikeyan (indiai, HRT) 22.
Leggyorsabb kör
- Vettel (német, Red Bull) 1:15.752, 70. kör
[/keret]
A Ferrari (és a Red Bull) taktikai bénázásának hála Grosjean és Pérez fértek még fel a dobogóra, utóbbi a 15. helyről startolt… Schumacher újfent kiesett (ezúttal Mercedesének nyitható hátsó szárnya romlott el), de Button sem lehet sokkal boldogabb, mert körhátrányban fejezte be a meccset. Egy olyan McLarennel, amilyennel Hamilton nyert… Folytatás két hét múlva Valenciában.
[BANNER type="1"]
F1 2012 futamok és győztesek
| 1. | Ausztrál Nagydíj, Melbourne | Button, McLaren |
| 2. | Malajziai Nagydíj, Szepang | Alonso, Ferrari |
| 3. | Kínai Nagydíj, Sanghaj | Rosberg, Mercedes |
| 4. | Bahreini Nagydíj, Szahír | Vettel, Red Bull |
| 5. | Spanyol Nagydíj, Barcelona | Maldonado, Williams |
| 6. | Monacói Nagydíj, Monte-Carlo | Webber, Red Bull |
| 7. | Kanadai Nagydíj, Montreal | Hamilton, McLaren |
Az egyéni és a konstruktőri vb állása
| pilóta | pont | csapat | pont | |
| 1. | Hamilton (McLaren) | 88 | Red Bull | 164 |
| 2. | Alonso (Ferrari) | 86 | McLaren | 133 |
| 3. | Vettel (Red Bull) | 85 | Lotus | 108 |
| 4. | Webber (Red Bull) | 79 | Ferrari | 97 |
| 5. | Rosberg (Mercedes) | 67 | Mercedes | 69 |
| 6. | Räikkönen (Lotus) | 55 | Sauber | 58 |
| 7. | Grosjean (Lotus) | 53 | Williams | 44 |
| 8. | Button (McLaren) | 45 | Force India | 28 |
| 9. | Pérez (Sauber) | 37 | Toro Rosso | 6 |
| 10. | Maldonado (Williams) | 29 | ||
| 11. | Kobajasi (Sauber) | 21 | ||
| 12. | Di Resta (Force India) | 21 | ||
| 13. | Senna (Williams) | 15 | ||
| 14. | Massa (Ferrari) | 11 | ||
| 15. | Hülkenberg (Force India) | 7 | ||
| 16. | Vergne (Toro Rosso) | 4 | ||
| 17. | Ricciardo (Toro Rosso) | 2 | ||
| 18. | Schumacher (Mercedes) | 2 |













Felhívnám a figyelmüket hogy ez egy trehány cikk! Ha nincs legalább kicsit is szakértő írójuk legalább objektív szerkesztőt nézzenek a Kántor úr helyett. Az autonavigator szerintem egy igényes portál. Ilyen cikkel nem lehet előállni, főleg nem a f-1 -el kapcsolatban. Ajánlom magamat.