hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapHogy mondják Koreában, Ford Mondeo? Kia Optima teszt

Hogy mondják Koreában, Ford Mondeo? Kia Optima teszt

Alapváltozatával járt nálunk a középkategóriás vásárlók új csábítója. Vajon betörhet-e a német modellek uralta szegmensbe a Kia Optima?



A középkategória eladási rangsorát évek óta három modell uralja: évekig a Ford Mondeo és a Volkswagen Passat volt az élen, az idei évben azonban a korábban jelentősebb lemaradást felmutató Opel Insignia tört az élre. Pedig méretben a Mondeo fölénye elvitathatatlan, s azt sem merészség kijelenteni, hogy mindhármuk közül az Opel a legszűkösebb. Viszont kecses vonalakkal rajzolt, finom anyagokkal bélelhető, van belőle számos dízel, akár összkerékhajtással, már LPG-vel hajtható, takarékos, turbós kicsiny benzines és már rendelhető belőle a legújabb, biturbó variáns is. A mezőny pedig egyre több érdekes kihívóval színesedik, tavaly jött például először kombiként, majd lépcsős háttal is a Hyundai i40, mely kétségtelenül mindent igyekezett ellesni az európai vetélytársaktól, méretével a Ford Mondeót kóstolgatja, csak épp árával nem maradt kellően vonzó, formája pedig kecses, de azért nem túlzottan egyedi. Most pedig itt a Kia Optima, mely nevével is feledteti a korábbi, sótlan formájú, ár/érték arányban amúgy kiváló Magentist. Ráadásul magyar, Red Dot díjas termékként nézhetünk rá, Kovács Miklós, a Kia frankfurti dizájnstúdiójában dolgozó hazai dizájnere – és csapata – rajzolta.





A 4,85 méteres limuzin nagyon sokak számára megnyerő, nem kevesen egy kategóriával nagyobbnak, azaz már nem is középkategóriásnak, hanem nagyautónak nézik. Méretével valóban a határon táncol, s formája is sokat segít a nagynak tűnésben. Vonalaival, részleteivel Jaguar XF-nek is nézhető, ügyes és természetesen öncélú motívum például a az első sárvédő oldalsó, krómmal cizellált kopoltyúja, mely az említett Jaguaréra emlékeztet. A forma van annyira megnyerő, hogy a nem márkaidentitás alapján választókat akár nem is érdekelheti, hogy milyen embléma van az autó orrán – egyébként rangemelően nem a hűtőmaszkon, hanem a felette lévő karosszériaelemen. [BANNER type="1"]




Nem hoz csalódást az utastérbe pillantás sem. Elsőként a méretek tűnnek fel, a belső szélesség, de még inkább a közel 2,8 méteres tengelytávból adódó hatalmas, még a Ford Mondeóét vagy a Hyundai i40-ét lepipáló hátsó lábtér is – a külsőhöz hasonlóan – nagyautósnak mutatja az Optimát. Meggyőző a három csőből néző, a középső közepéből fedélzeti számítógéppel is tudósító műszerpult, de az is, hogy már az alapverzió is egészen komolyan felszerelt: egyebek mellett 6 légzsák, ESP, kormányról vezérelhető, bluetooth kihangosítós, USB-csatlakozós, MP3-játszós CD-rádió, kétzónás automata légkondicionáló, elektromos (csak elöl automata) ablak és tükörmozgatás, távirányítós, induláskor automatikusan reteszelő központi zár egyaránt helyet kapott benne.




Az ülések méretesek, hosszú távon is kényelmesek és egészen kellemes, jó tapintású anyaggal burkoltak. A hátsó akár három felnőttnek is elegendő szélességű, lábtere is nagy, csaknem sík padlójú. Elöl picit zavaró, hogy a könyöktámasz nem tologatható, és túlzottan hátra szerelt. Pakolóhely viszont van elég, többek közt az említett első könyöklő gyomrában. Fél literes palackok mindegyik ajtóba és a hátsó könyöklő, illetve a kézifék melletti pult pohártartóiba is állítható, összesen 8 darab, nagyobb üvegekkel azonban nem érdemes próbálkozni.



Csomagból 505 liternyi fér a kufferbe, ami nem rekorder érték, de azért tisztességes. A csomagtér fedelét egyébként a sofőr ajtajáról, a kulcsról, de szerencsére magáról az ajtóról is nyithatjuk. Zsanérozása sajnos a térbe forduló, így teljesen nem tömhetjük tele az amúgy szedános mércével kellően, amúgy nem túlzottan nagy nyíláson át pakolható teret. Ami persze kötelező mutatványként bővíthető is, a hátsó üléstámlák osztottan hajthatók előre, az ülőlap tetejére. Így aztán a raktér padlója erős töréssel folytatódik, az utastéri átjáró pedig mindössze 30 centiméter magas.




A kellemesen ballonos, 205/55 R16-os abroncsokkal szerelt alufelnikre állított, a 150 ezer forintos Skandináv csomag által LED-menetfénnyel, kanyarfényszóróval és fűthető első ülésekkel is felvértezett Optimáról nemigen tűnik fel, hogy a sorozat alapmodelljével van dolgunk, és bizony 2,0 literes, 165 lóerős motorja sem alapnak tűnő. Bekapcsolt Eco-módban mondjuk nagyon kimért, szinte csak javaslatnak veszi a gázpedál utasításait, aztán adagol egy kis üzemanyagot, de csak úgy, ahogyan az szerinte, illetve vezérlése szerint takarékos. Zömében így használtuk mondjuk, de a 7,0 literes, gyári vegyes fogyasztási értéket így sem tudtuk elérni. Fedélzeti számítógép szerint 7,3, tankolás alapján 8,5 l/100 km tesztfogyasztás adódott. Nem rossz, de azért nem is annyira jó. Viszont kikapcsolt Eco-val a 165 lóerős, 2,0 literes, csaknem néma és rezzenéstelen alapjáratú motor úgy mozgat, ahogyan azt elvárjuk tőle. Csuklás nélkül húz, könnyedén és szívesen pörög, ha kell, 9,9 másodperc alatt gyorsít 100 km/órára, akár 210 km/órás tempóig visz. A hozzá kapcsolt, jól, de kissé talán hosszú úton kapcsolható 6 fokozatú váltóval az autópályás 130 km/órás utazótempó 3500 1/perc fordulattal futható. Alapvetően csendesen, leginkább gördülési és enyhe szélzajjal. Érdekesség, hogy a gördülési zaj szinte minden tempónál meghatározó, ezért az Optima, inkább csak műszer, mint fül alapján észrevehetően, de már 50 km/óránál is zajosabb az átlagnál. Rugózása (az elöl MacPherson, hátul Multilink) futóművel ismét nagyautós: kényelmes, de kellően stabil. Kormányműve a volánnal 2,9 fordulatot ír, a méretekhez képest kicsiny, 10,9 méter átmérőjű fordulókört ad, az elöl-hátul tárcsás fékrendszer pedig jól adagolható, hatásos.




Összességében tehát az Optima esetében a tágas utastér és a tapasztalataink szerint sokak számára megnyerő és mindenképp egyedi megjelenés már-már nagyautós jellemzőkkel társul. Ráadásul a középkategória átlagánál jobb alapfelszereltséggel, nagyobb és izmosabb alapmotorral, miközben az 1,6-os/1,8-as alapmotoros, 120/140 lóerős Ford Mondeo/Opel Insignia 6,5 millió forintos alapáránál alig drágábban, 6 599 000 forinttól kapható. Ha pedig hozzátesszük, hogy Passat nincs 7,1 millió forint alatt, a Kia 7 év/150 000 kilométeres garanciája pedig minden vetélytársénál kedvezőbb, könnyedén az Optima lehet a középkategória legjobb ajánlata. Már csak azt kell eldöntsék a kedves vevők, hogy kinek mennyit ér egy-egy embléma autója orrán.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ok, de ennyi pénzből kapok egy Mazda 6-ost 2.2-es dízelmotorral, jó felszereltséggel, csak hogy ne mindig német kocsikkal példálózzunk. És azért a Mazda is nagyobb brand mint a KIA.És ott is van 4 vagy 5 év garancia. Amúgy semmi baj a KIA-val, de amíg van nagyobb brand hasonló teljesítménnyel, és felszereltséggel, addig nehéz dolga lesz.

  2. Bezony az Usában ezek iszonyat jól mennek, egyre nagyobb szeletet hasítanak a koreaiak a piacon és nem véletlenül. Be kell látni, hogy nagyon összeszedték magukat, óriási minőségi ugrást vittek véghez, valamint a katasztrofális formaterveiket (daewoo tacuma, kia opirus, stb.) is sikeresen kinőtték. Sajnos európában tényleg egyvalami hiányzik leginkább a sikerhez, mégpedig a presztízs. Amúgy ez a 7 év akkora marketingfogás, hogy ihaj. Nem hülyék ezek, gondoljunk bele, az emberek nagy része gari lejártával viszi más szervízbe a kocsit. Itt viszont 7 évig arra lesznek készetve, hogy hozzájuk vigyék tehát bebiztosítják maguknak a melót jó sokáig. 🙂
    Na függetlenül a sok dumától, nekem kéne.

  3. JAja. Ezt a VW imádatot soha nem értettem. A minap nézegettem használt VW-ket, Jettákat, golfot, hát borzalmasan semmilyen autók. Főleg belül. A Golf kívül is. Egyszerűen semmilyen, kisautós benyomást kelt, az 1es Jetták meg szinte csak a fos 1.6os benzinmotorral vannak. Ok, mostmár van TSI, de várjuk meg annak is a megbízhatóságát. NEm rossz autók persze, de borzalmasan túl vannak sztárolva. És túl is vannak árazva.

  4. Ez sose fog kikopni, csak a BMW meg a Passat az autó, minden más szar.
    Ez jön az ujságból, netről, mindent ahhoz hasonlítanak, az az etalon, bármennyire se szép egy új 3-as BMW, ocsmány egy 1-es BMW, akkor is megmondja Neked hogy a Te 7 éves garis Kiád egy rakás fos, uj áráért vehetsz egy 3 éves BMW-t, mégha 2 liter olajat is eszik a turbó és a fele eltromos kütyü nem megy, a iDrive karját is letörte egy zombi, akkor is béjjemwé kell, mert egy KIA … uggyanmááá’ …

  5. Én nem értem ezt az embléma dolgot. Sztem ezen már túlvagyunk nagyrészt. Az USAban elég jól mennek a koreai kocsik. Nem ma kezdték az autógyártást, megbízhatóságban is elöl vannak, garanciában is, minőségük is jó, és mostmár jól is néznek ki. SZóval mindig hüledezek, amikor a magyar autósújságiró leírja, hogy dehát ez kia, meg hyundai, ezért drága, olcsóbban kellene adni. Én azt gondolom, ez lassan kikopóban van már. Felénk pl jópár új Elantrát láttam már. Pedig az ugye majdhogynem rétegmodell, egyféle motorral és kasztnival.

  6. Ma a parkolóban láttam egy ilyen KIA OPTIMA-t,körbenéztem alaposan.Az eleje egyértelműen Hondás(accordos),a sziluettje is hasonlít nem túl egyedi de igen modern,elegáns.Kívülről nagyon minőséginek tünt az autó,a karosszéria formái dinamikusak,az illesztések tökéletesek.
    Ideális vezetői vagy cégautó lehetne,de a német és cseh uralom miatt valószínűleg nem lesz az….

  7. Tegnap egy ilyen Optima jött velem szembe a 8-as főúton, egész jól néz ki. Azonban az a véleményem, hogy ha a Mondeo, Passat, Insignia trióval hasonló lesz ára, akor nem negyon fogják venni, hiába a hosszabb garancia. Hyundai I40 sem túl sok látható az utcákon.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek