kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapHonnan csöppent Michelisz a vb-dobogóra?

Honnan csöppent Michelisz a vb-dobogóra?

Számítógépes játékon kezdte, és mindössze öt éves autóversenyzői múlttal lett Michelisz Norbert az első magyar világbajnoki futamgyőztes.




Gondolhatnánk, hogy Norbi a klasszikus autóversenyzői pályát járta be és már három éves korában bekéredzkedett egy gokartba, de nem így volt. Mint ahogy a legtöbb versenyzésre vágyó fiatalnak, neki sem volt arra anyagi háttere, hogy igazi versenyautóról álmodozzon, ezért csak szimulátoron rótta a köröket.


Bár a Formula–1-ben is előszeretettel használják a szimulátort – igaz, azok sokkal komolyabbak, mint a játékszimulátorok –, de azért a valóság és a játék között van némi különbség. Na meg hasonlóság is. Ezt jól bizonyítja, hogy Wéber Gábor is szimulátor-versenyzőből lett sikeres autóversenyző. Nem is véletlen, hogy ő figyelt fel Micheliszre, és ő szervezte meg neki 2005 őszén az első versenyautós tesztjét a Hungaroringen, egy Renault Clióval.





Ez annyira sikeres lett, hogy a következő évben, 21 évesen Michelisz már neki is vágott a Suzuki Swift-kupának, amit első próbálkozásra megnyert. 2007-ben következett a kicsit erősebb Renault Clio-kupa és egy újabb bajnoki cím.


Két évvel ezelőtt (2008-ban) nyergelt át a legerősebb magyar márkakupára, a SEAT Leonra, amelynek Európa-kupa futamain is rajthoz állt. A sorozat monzai futamát megnyerte, amiért jutalmul rajthoz állhatott a túraautó világbajnokság japán hétvégéjén. Nem járt sok szerencsével, hiszen a két verseny közül egyiket sem fejezte be.


Tavaly már csak a SEAT León Európa-kupára koncentrált, amelyet megnyert. Csapata, a Zengő Dension Team ekkor gondolta úgy, hogy érdemes lenne akár erőn felül is bevállalni egy túraautó világbajnoki szezont. A magyar csapatot sokszor csak a lelkesedés tartotta össze, de Michelisz már a szezonnyitó versenyen, Curitibában megszerezte első vb-pontjait, amellyel az első magyar autóversenyző volt, aki túraautó világbajnoki pontot tudott szerezni.





Az év során sok mindennel meg kellett küzdenie Michelisznek. Autója többször is elromlott – nem a magyar csapat hibázott –, volt úgy, hogy egyszerűen kilökték, de előfordult, hogy nagy izgalmában lefullasztotta a motort a rajtban. De hát ez egy ilyen sport.


Pár héttel ezelőtt a japán futamon, Okayamában elérte addigi legjobb eredményét, egy ötödik helyezést, amelyből a BMW-csapat kizárását követően harmadik lett. Megszületett tehát az első magyar világbajnoki dobogó. Mivel azonban ezt két héttel a verseny után, egy hétfői napon hirdették ki, nem volt nagy örömködés.


Aztán jött Makaó, a világ leggyilkosabb városi versenypályája, ahol helyenként két autó sem fér el egymás mellett, a palánk pedig néha beugrik a mezőny közé, hogy szedje az áldozatait.





De Micheliszt semmi nem tántorította el. Egy év alatt hatalmasat fejlődött és igazi rutinos róka módjára versenyzett. Nem hogy nem fullasztotta le az autóját a rajtban, hanem most ő hagyott állva mindenkit.


Neki is és csapatának is nagyon kellett ez a győzelem, hogy meg tudják mutatni a világnak, mire képesek.


Most már csak egy még nagyobb feladatot kell megoldaniuk: összeszedni a pénzt a jövő évre, hogy Norbi meg tudja mutatni, nem csak egyszer volt képes világbajnoki futamot nyerni.

Csaba
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek