hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapHonnan lopják az autókat?

Honnan lopják az autókat?


Egyelőre nincsenek elrettentő statisztikák, de a bennfentesek szerint a 2011-es év a korábbiaknál magasabb számú autólopást fog szülni. Vessünk egy pillantást a tavalyi adatokra: honnan és milyen autókat loptak el legnagyobb számban?


Helyszín vonatkozásában kiemelkedő helyen áll Budapest, a lopások 85,2 százalékát itt követték el, azonos mértékű, 1,37 százalékos részaránnyal említhető Tárnok, Cegléd és Kecskemét is, az ország többi, az autólopások összességében 10,27 százalékán osztozó városában azonban az előbbieknél is csekélyebb az arány.


Budapesten is jelentős eltérés mutatkozik az egyes kerületek között, a leginkább lopásveszélyes helynek a budai XI. kerület számít, az autólopások 17,21 százalékát ugyanis ott követték el, 12,3 százalékát pedig a pesti XIII. kerületben. A lopott autók kerületenkénti arányát táblázatunk mutatja, fontos megjegyezni, hogy a rossz hírű VIII. kerület a legbiztonságosabbak között szerepel, illetve pont ezért nem is szerepel a táblán. Az ok egyszerű, a legjelentősebben kiépített térfigyelő-kamerarendszer, ami jelentősen apasztja az autólopások számát.


Legveszélyesebb kerületek – lopott autók aránya az összes adat százalékában







































































XI. kerület 17,21%
XIII. kerület 12,3%
II. kerület 9,02%
III. kerület 7,38%
IX. kerület 7,38%
XV. kerület 6,56%
IV. kerület 6,56%
XIV. kerület 6,56%
X. kerület 5,74%
XVI. kerület 4,1%
XII. kerület 4,1%
XXI. kerület 3,28%
XVIII. kerület 2,46%
XIX. kerület 1,64%
XVII. kerület 1,64%
I. kerület 1,64%
Továbbiak összesen 2,46%




Hogy a tolvajok mit lopnak el, azt nyilván azt határozza meg, hogy mit tudnak ellopni – nem csupán technikailag, hanem az alapján is, hogy mi áll az utcán. A lopott autók listáján így erőteljesen köszön vissza a népszerű modellek listája, a dobogón a Suzuki Swift, a Volkswagen Golf és a Honda Civic áll. A lopott autók száma a modell állományához mérten utóbbinál a legjelentősebb, itt kétségtelenül a kereslet magyarázza a magas lopási arányt.





Legnagyobb számban lopott autótípusok



































Suzuki Swift 16,22%
Volkswagen Golf 9,91%
Honda Civic 8,11%
Renault Megane 7,21%
Toyota Yaris 7,21%
Volkswagen Transporter 5,41%
Skoda Fabia 5,41%
Volkswagen Polo 4,5%




Adatok: autolopasok.hu

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

  1. Az azért nem mindegy, mennyi Suzuki Swift-ből loptak el a x darabot, a mi az összes lopás 16,22 %-a.
    A sokkal kevesebb Volkswagen Golf-ból, arányaiban sokkal többet lovasítottak meg.
    Na ez a baj ezekkel a statisztikákkal, így nem fedik a valóságot, azt sugallja ne vegyél Swift-et, főleg ha felületesebben olvasunk, és nem figyelünk a szerző félmondatára „A lopott autók száma a modell állományához mérten utóbbinál a legjelentősebb…..”
    ADAC meghibásodási statisztika ugyan ez!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular