Jogilag nem tűnik tiszta lépésnek, amit a SEAT csinált egyik gyári tesztautójával. A nyakig álcázást szokatlan módon úgy oldották meg, hogy nem egyik meglévő modelljüknek, hanem egy más márka modelljének öltöztették fel az újdonságot. Egyértelműen a Hyundai i20 másolataként gurulgat egy, az új Ibizának vélt modell. Ráadásul az alap formai és dizájnmegoldások mellett egy az egyben sikerült lemásolniuk a lámpákat, valamint az orrára henkölni egy valódi i20 első lökhárítót.
[BANNER type="1"]
Ennek biztosan nem fognak örülni a koreai márkánál, a SEAT viszont annál inkább teheti, szinte semmi nem látszik az autóból. Annyi azért kivehető a C-oszlopról, hogy az Ateca dizájnmegoldásait örökli. Egy érdekes részletet pont az első lökhárítónál is találunk, a középen vágott lyuk valószínűleg egy radar számára lett kialakítva. Ebből és a Volkswagen csoport modelljeiből kiindulva sejthető, hogy az új Ibiza is kaphat akár radaros tempomatot, illetve ütközésre figyelmeztető, vagy azt elkerülő asszisztenst is.
Hyundainak álcáztak egy SEAT-ot
Láttunk már cifra megoldásokat éppen készülő modellek álcázására, a SEAT most mégis tudott újat mutatni. A Hyundai egyik modelljének álcázták az új Ibizát.




Örülök, hogy vannak olyan márkák, ahol az álcázást erről az oldalról közelítik meg és nem feketébe csomagolják, vagy „zebramintával teleragasztják”.
Mint a Leon-nál:
http://www.autoevolution.com/news/spyshots-new-seat-leon-3-door-disguised-as-opel-astra-50519.html
Nem érzed úgy néha, hogy beállhatsz harmadiknak is akár?:)
Nem volt kétséges, hogy melyik két szellemi terrorcselekmény nyitja majd a kommentek sorát. Jó így látni titeket együtt, mint egy lidérces Stan&Pan -t, akik a filmgyártás önmagát kifigurázó groteszkjeként szórakoztatják a nagyérdeműt. Muhahahahahaha
Megvolt a két szerencsétlen kötelező gyakorlata, jöhet a reklám.
Ha az volt a céljuk, hogy megmutassák, ki a példaképük, akkor jól választottak, nem?:)
De vajon mikor álcázza majd magát Seatnak egy Hyundai? Na, arra egyhamar nem fog sor kerülni:)
Álmodik a nyomor. 🙂