hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapIdén is három biztosító viszi a kötelezők kétharmadát?

Idén is három biztosító viszi a kötelezők kétharmadát?

Díjemelkedést és piaci átrendeződést mutat a kgfb-kampány kezdeti időszaka.


A vasárnap délután indult év végi kampány első napjainak adatai szerint tavalyhoz hasonlóan ismét koncentrált a verseny az új kgfb-szerződésekért – jelentette be a vezető, és a Használtautó.hu biztosítási aloldalát is kiszolgáló online biztosításközvetítő, a Netrisk.hu. A szereplők azonban teljesen kicserélődtek: míg tavaly ilyenkor az Allianznál, a Postánál és a Groupamánál kötötték a szerződések kétharmadát, most a K&H, a KÖBE és az MKB hasított ki együttesen ugyanekkora szeletet az új kötések piacából.

„A tavalyi kampány új kötéseinek átlagdíja az első napokban a teljes időszak átlaga alatt, 10 400 forint körül alakult” – magyarázza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – „Most viszont már az első napon is 11 400 forintos átlagdíjat regisztráltunk, ami azt a várakozást igazolja, hogy idén átlagosan csaknem 10 százalékos díjemelkedés következhet be.”[/i]
[BANNER type="1"]
Bár a kampányban érintett járművek száma közel félmillióval alacsonyabb, mint tavaly, a Netrisk.hu felületén első napon kalkuláló ügyfelek száma idén is meghaladta a 20 ezer főt. Tekintettel arra, hogy az autósok többsége a jelenlegi biztosítójától a következő napokban fogja kézhez kapni jövő évi, többségében magasabb díjat tartalmazó díjértesítőjét, várható, hogy a díjkalkuláció iránt a következő napokban is fokozott lesz az érdeklődés. Más kérdés, hogy sokan lesznek, akik – bár kalkulálnak – az idén már másik biztosítónál sem találnak majd kedvezőbb ajánlatot. Ennek ellenére feltétlen ajánlott az ajánlatok lekérdezése, hiszen mint azt már írtuk, az emelkedő árak mellett néhány új kedvezmény is van a piacon.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek