Rengeteg autóztató gyűlt össze, hogy örömöt szerezzenek a gyerkőcöknek. A Subaru Klub például hatalmas delegációval érkezett, ajándékokban sem volt hiány
Ugyanazok az autók, amiket egész évben fotózunk, ugyanaz a pálya, ahol egész évben dolgozunk, ez a nap mégis mindig más. Immáron nyolcadik éve, az év egy bizonyos napjára a szeretet lengi be a Hungaroringet, persze a benzingőz illata mellett. Idén is rengeteg versenyző, csapat, egyesület vett részt a 8. Örömautózáson a beteg gyerekekért. Ilyenkor mindenkit egy cél hajt: mosolyt csalni a beteg gyerkőcök arcára, legalább csak pár kör erejéig, hiszen ők is megérdemlik, hogy átéljék a száguldás élményét.
Csodálatos pillanatok a nagy sportautók között megbújva
Versenyautók, tűzoltók és a 6X6 Taxi óriáskerekűje. Mindegyiket nagyon élvezték
Voltak, akik félősen közelítették meg az autókat, és voltak bátrak is, akik alig várták, hogy beüljenek a kagylóülésekbe. Persze sokan ki sem láttak az autókból, de így is mosollyal szálltak ki a dübörgő, hangos, koszos versenyautókból. Nahát, micsoda örömöt tud adni ez a tárgy, amire oly sokan rossz szemmel néznek. Mi, akik az autósport közelében vagyunk, már-már megszoktuk az EVO-k durrogását, a Ladák sírását, de nekik valami teljesen mást jelentett erre a pár percre. Örömöt a nehéz napokban. Tanulhatnánk tőlük, ha a háláról és kitartásról van szó. Egy mosoly a kör végén, egy köszönöm az autóból kiszállva, és mi készek voltunk a paddockban. Én ugyan csak a fotóimmal tudok hozzátenni ehhez a kezdeményezéshez, de remélem minden évben sikerült megörökítenem a résztvevők számára egy-egy értékes pillanatot. Azt is remélem, hogy idővel még többet tehetek majd értük. Már csak beültetni, bekötni őket a négypontos biztonsági övvel is nagy élmény volt.
[BANNER type="1"]
Lehetne még hosszan ecsetelni az eseményt, de szerintem sokkal többet mondanak a képek:































































Szep is az ilyen. Sok vidam pofika.
Egy igazi VFTS-s csapatas nekem is hianyzik a bakancslistamrol.
Talan ez volt az elso cikk ahol vegigneztem az osszes kepet.
Legalább egy normális témát ne trollkodjátok szét, van elég sok egyéb hír, ahol lehet 🙂
Jók a fotók, én is hasonlókat lőttem volna, ügyes a svenkelés is
Téged is megautóztattunk csalfaromlejjó? Ott is akkora arcod volt, mint itt?