Így kerülheted el a dugót a Balaton felé

    0
    1

    Idén a mai nappal vége a tanítási időszaknak. Kíváncsian várjuk, a ballagások mekkora dugókat okoznak majd – vélhetően nagyokat, ám forgalmi torlódások nem csak ma lesznek. A vakáció kezdetével ugyanis beindul a nyári idegen- és közúti forgalom az M7-es autópályán. Ebből igazából már az előző hét szombatja is komoly ízelítőt adott, a pünkösdi hosszú hétvége szombatján például a Google Navigáció 3 órás menetidőt írt az amúgy 1 óra alatt megtehető Budapest-Balatonvilágos távra a Polgárdi csomópontnál törtét baleset miatt. A torlódások és balesetek a nyári hétvégéken sajnos gyakoriak a Balatonra vezető gyorsforgalmi úton, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért több hasznos tippel is szolgál a közlekedőknek, hogy az utazásuk kellemes és stresszmentes legyen.
    Mint az a közleményből kiderül, a hazai autópályákon az idegenforgalmi szezon miatt a nyári hónapokban a legnagyobb a forgalom. Nyáron az M7-es autópálya forgalma is nagyságrendekkel nagyobb, mint más hónapokban. Június közepétől augusztus végéig -főleg hétvégenként – akkor is 80-90 kilométer/órára csökkenhet le a sebesség a zsúfolt autópályán, ha nem történik sem baleset, sem egyéb rendkívüli esemény. Így akár 15-20 perccel is hosszabb lehet az út a Balatonig.
    Az elmúlt évek tapasztalatai alapján jól körbehatárolható, hogy mely időszakokban használják a Balaton felé autózók az M7-es autópályát. Pénteken 14 és 20 óra között, míg szombaton 8 és 13 óra között indulnak el a legtöbben Budapestről. Vasárnap pedig a főváros felé vezető oldalon 12 órától egészen az esti órákig telítettek a sávok, a legtöbben 17-18 óra körül kelnek útra, de sokszor még 22 órakor is erős a forgalom. Így ezeket nyilván érdemes elkerülni. [BANNER type="1"] A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a fentiek miatt a jelölt csúcsidőszakokban csak havaria, halaszthatatlan esetekben végez beavatkozásokat, egyébként az üzemeltetési és fenntartási munkákat is igyekeznek úgy ütemezni, hogy azok a lehetőségekhez mérten a lehető legkisebb mértékben zavarják a közlekedőket, akiknek az alábbi javaslatokkal is szolgálnak.
    Ezeket érdemes megfogadni, ha elkerülnéd a dugót az M7-esen!
    1. Ha teheted, kerüld el a csúcsforgalmi időszakokat! A legtöbben pénteken délután és szombat délelőtt indulnak el a fővárosból és vasárnap este, hétfőn reggel érkeznek vissza. Hétfőn ráadásul a kamionstop után jelentős a teherfogalom is. Ezekben az időszakokban egy kisebb koccanás is elegendő a jelentős torlódás kialakulásához.
    2. Közvetlenül indulás előtt informálódj az aktuális forgalmi helyzetről – akár Útinformnál (+36-1-336-2400, www.utinform.hu), akár online navigációval, amit persze menet közben is erősen ajánlott használni.
    3. Ha az autópályán jelentős torlódás van – például baleset miatt – érdemes kerülőutat választani. Igénybe vehető az M6-os autópálya is, amelyről több csomópontnál is vissza lehet jutni az M7-es autópályára például a 62-es, 64-es főutakon, A Balaton északi partjára tartók Székesfehérvártól a 8-as főutat is használhatják.
    4. Fontos kiemelni, hogy az M7-es autópálya Székesfehérvártól Budapestig, a főváros felé vezető oldalon három sávos, de a külső sávot alig-alig használják az autósok, pedig ezzel csökkenteni lehetne a nagyobb torlódásokat. Párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten jobbra tartási kötelezettség van, erre sűrűn kihelyezett táblák is felhívják a figyelmet. Ha ezt betartják az autósok, akkor az autópálya kapacitása sokkal egyenletesebb lesz, így a torlódások nagysága is érdemben mérsékelhető.
    5. Hosszabb útra csak elegendő üzemanyaggal indulj útnak, legyen a kocsiban ásványvíz, frissítő, ha például egy baleset miatt torlódás alakulna ki vagy útzár lépne életbe.
    6. Erős forgalomban különösen figyeljen a követési távolság betartására! Ezt a sebesség függvényében válassza meg, ha két másodperccel követi az Ön előtt haladót, akkor váratlan esetben is meg tud állni.
    7. Ha torlódást, a járműoszlop jelentős lassulását észleled, akkor a fokozatos fékezés mellett kapcsold be a vészvillogót, hogy a mögötted lévőket is figyelmeztesd. Persze elsősorban a biztonságos megállásra és a fékezésre figyelj, s a vészvillogót sem kell minden erősebb fékezésnél aktiválni.
    8. Ha esetleg eltévesztesz egy lehajtót vagy huzamosabb ideig kell állnia a pályán, akkor se fordulj vissza az autópályán, ne tolass! Az ilyen manőverek életveszélyesek és természetesen szabálytalanok is!
    9. Torlódásban segítsd a mentésben részt vevő járművek előre jutását a külső forgalmi sávban jobbra, a belső forgalmi sávban balra húzódással (biztonsági folyosó kialakítása)!
    10. A leállósávot csak és kizárólag műszaki meghibásodás esetén használd, tilos haladni rajta, ha a forgalom megáll vagy lépésben halad! Ez szintén szabálytalan és életveszélyes!
    11. A műszaki okból megállásra kényszerült vagy balesetet szenvedett gépjármű utasainak tanácsos haladéktalanul a szalagkorlát mögé húzódni.
    12. Ha baleset helyszíne mellett haladsz, ne „bámészkodj”, sok esetben emiatt is jelentősen lelassulhat a forgalom.
    13. A nyári időszakban többször előfordulnak záporok, zivatarok, ilyenkor egyes esetekben nagyobb mennyiségű csapadék kerül a burkolatra, ezzel egy időben a látótávolság is csökken. Fontos, hogy az út- és látási viszonyoknak megfelelően válasszd meg a sebességét, gondolj az aquplaning jelenségre is!. A vizes útfelület és a lecsökkent látótávolság nagyobb odafigyelést igényel.


    Az M7-es autópályát sokan választják horvátországi úticéljuk eléréséhez is, ráadásul idén az is nehezíti a forgalmat és a Balatonra jutást, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában és lebonyolításában épül a 710-es főút bekötése, így a 90-es csomópont környékén sávszűkítés és sebességkorlátozás is érvényben van, ami további figyelmet igényel.
    Előző cikkRáncfelvarrással együtt kap hibrid hajtást a Renault Megane
    Következő cikkJapán támogatással, Amerikából jön a robotpostás
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.