Így lehet igazán imádni! Mazda MX-5 használtan

Már kéthetes történet, olvasóink bőven olvashattak is róla, hogy kinéztük, hogy kimentünk érte és megvettük, s hogy végül ideiglenes rendszámot is sikerült kapni rá, s jöhettünk vele végre haza. Sőt, arról is, hogy az Olaszországban vásárolt MX-5 gond nélkül és meglepően gyorsan kapott hazai rendszámot. Egy beszámolóval azonban még tartozunk: hogy milyen is az 53 ezer kilométert futott, hétéves MX-5, ami végül sok-sok szerencsés fordulatnak köszönhetően a tegnap megjelent 2,0 literes tesztautó árának alig több mint negyedéből, 2,3 millió forintból kijött.



Kezdjük az elején annak tisztázásával, hogy megérte-e kimenni érte. Szerintünk igen, hiszen az autó remek, ha azonban azt nézzük, hogy itthon – a Használtautó.hu kínálatából – akár olcsóbban is kaphattunk volna még mindig 100 ezer kilométer alatti futásút , akkor messze nem ilyen egyértelmű a válasz, de meg kell jegyezzük, hogy itthon egyetlen példányt sem néztünk meg, nem tudjuk, hogy azok milyenek. Lutri, de jó volt a külföldi vásárlás, persze eseményekkel, s izgalmakkal teli 2,5 napot jelentett.



De nézzük, hogy mit is kaptunk: gyakorlatilag hibátlan állapotú, komoly töréstől biztosan mentes, a baloldali küszöbnél – csakis fényező által látható módon – újrafényezett karosszériát, néhány apróbb karcolással, elképesztően bemattult fényszórókkal. A motorban – ahogyan azt már korábban is írtuk – friss volt az olaj, s az összes szűrő is. A futómű hibátlan, még csak beállítást sem igényelt, s bizony az 53 ezer kilométeres MX-5-öst gyakorlatilag pont olyan élmény vezetni így hétévesen is, mint újonnan.
[BANNER type="1"]

A szinte hibátlan utastérben a „női tulaj” elméletet megerősíti, hogy a kormánykerék és a váltógomb bőrkárpitja egyaránt karistolt – mindez mondjuk 25 ezer forintból biztosan orvosolható lesz, de persze addig is bőven elviselhető. Noha az autót a vásárlás előtt is vezettük egy picit országúton, átvétele után is el „kellett” vele menni egy kicsit a hegyekbe – rögtön el is felejtettük, hogy egy kissé macerásan sikerült elhozzuk. Majd következett a mélyvíz: irány haza, azaz 1240 kilométer autópályázás. Ahol ugye zajos az MX-5. Ez kétségtelen, a zajszintmérő még furgonokban sem tapasztalt – 77 dB(A) – értéket mutatott, autószerelmeseknek azonban muzsika az MX-5 menetzaja.


Nincs V8-as bugyogás, nincs turbófütyülés, csak a hosszában beépített soros négyhengeres hangja, visszafogott, de mély hangú kipufogóval. Iszonyatosan közvetlen kormányművel, mély üléspozícióval, kevés pakolóhellyel és a „majdnem fapad” verzióban még tempomat sincs. Ugye úgy tűnik, hogy nem egy ideális utazóautó? Ám átlagos mérettel, 180 cm-nél nem nagyobb magassággal az MX-5 mégis remek autópályázónak (is) bizonyult.



Igazi terepe persze a végtelen országút, kellemes kanyarokkal, napsütéssel, pontosabban inkább enyhe hajnali vagy naplementés fényekkel. Mi viszont zömében éjszaka, matt fényszórókkal és szinte nyílegyenes autópályákon hoztuk haza. És jó volt! A fényszórók ugyanis még átlátszó helyett inkább csak áttetszőnek mondható burával is tűrhetően világítottak, s az MX-5-től kapott élmény bőven kárpótolt mindenkit az amúgy nyilván fárasztó, de mégsem kellemetlen menetzaj miatt. Olyan nagyon nem hiányzott a tempomat, de még a nagyobb, 2,0 literes motortól irigyelt hatfokozatú váltó, s a többlet lóerők sem. Ez a 126 lóerős 1,8-as is bőven elég virgonc.



A 100 km/órára gyorsulás ugyebár 9,9 másodperc, ami nem kevés, átlagautóhoz szokottak számára mégis bőven elég szerény, a végsebesség 194 km/óra, ami az ezúttal sem látogatott sebességlimit nélküli német autópályák kivételével kevéssé releváns. Sokkal fontosabb az, hogy 130-140 km/órás tempóról visszaváltás nélkül is megindul az MX-5, negyedikbe téve pedig még nagyobbat lép. Úgy érünk ugyanis a 4500 1/percnél lévő, 167 newtonméteres nyomatékcsúcs közelébe, a 130 pedig viszonylag higgadtan, 3700 1/perccel futható. A higgadt menet közben pedig a lapos és nagyszájú MX-5 torpedóként szólítja le a nála sokkal erősebb autókat is, villogni sem kell, ha valaki esetleg nem sorolt volna vissza időben, ezt a 172 cm széles és mindössze 125 cm magas, amúgy 4 métert sem elérő hosszúságú tereptárgyat valahogy jobban észreveszik, mint temérdek más autót.

Közben pedig az MX-5-ben nemhogy rossznak nem mondható az utazás, szűk utastere hosszú távon is kényelmesnek bizonyult. Magam sem gondoltam volna, de még cikket írni és aludni is sikerült benne – persze az utasülésben. További kellemes meglepetés volt a fogyasztás, ami még autópályán is egészen jól közelítette a gyári, 7,1 l/100 km vegyes fogyasztást, az általam előre tippelt 8 liter környékén alakult, melynek köszönhetően az 50 literes tankból 550-600 kilométert is ki tudtunk autózni. Az olaszországi teletank után hazafelé tehát elegendő volt Szlovéniában megállnunk ismét üzemanyagért (ahol sokkal olcsóbban, de nagy forgalomban sokkal hosszabb sorokkal érhető el a nafta), majd persze még itthon is kellett bele egy picikét tölteni Budapest elérése előtt.


Itthon aztán nem csak rendszámot, polírozást is kapott az MX-5, ami már tényleg egészen ragyogó, s bár alig használt, mégis koros benne az olaj, így hamarosan jön annak cseréje is. A költségek pedig mindennel együtt szerények maradtak. Nyilván nem egy filléres autó így sem az MX-5, de vezetési élmény/ár arányban főként így, használtan verhetetlen. Teljes ára nem nagyobb, mint amennyi egy tucatautónál a „sportosabb” verzió felára lenne. Pedig ez nem egy sportos, hanem egy valódi sportautó, roadster, ami józan, könnyedén uralható erővel is örök mosolyfakasztó. Aki szeret vezetni, s vezetheti is, azt megbabonázza.