Múlt héten mutatták be a BMW X5 legújabb generációját, amely után Nikita Askyonov nagyon gyorsan megrajzolta a képzeletbeli X5 M változatot is, és ha már így belelendült, néhány nappal később elkészült az X6 is.
[BANNER type="1"]
A képre kattintva előbukkanó galériában a rajzoló X5 elképzelését is láthatod (kép: Nikita Aksyonov)
Elöl minden maradt az eredeti, a változások a B-oszlop mögött kezdődnek. Megváltoztatta természetesen a tető ívét, ugyanakkor a hátsó lámpatesteken nem módosított, ahogy a diffúzor szerű burkolatot és a kipufogóvégeket is érintetlenül hagyta. Valószínű egyébként, hogy már nem kell sokat várni az új X6 hivatalos bemutatására, hiszen a jelenlegi modell már a negyedik éve a piacon van. Ezért egy-két év múlva esedékes a generációváltás, így talán már jövőre láthatunk róla hivatalos képeket. Az új X6 szinte biztos, hogy a moduláris CLAR padlólemezre épül majd, ahogyan az X5 is. Az erőforrások terén is előreláthatólag az X5 motorjait kaphatja, köztük a V8-as 4,4 literes egységet is, amely 600 lóerővel hajtja majd az X5-öt és feltehetőleg az X6-ot is. Amikor megérkezik a kereskedésekbe, akkor már nem csak a Mercedes-Benz GLE és a Range Rover Sport lesz az ellenfele, hiszen addigra megjelenik az Audi Q8 is az utakon.
Lényegében csak a tetővonalat rajzolta át és már kész is az X6 (kép: Nikita Aksyonov)









most komolyan, megkapja a kia stringer béjemvésített első lökhárítóját? meg azok a hátsó lámpák…. :D:D:D