Durranhat a légyzsák, szakadhat a gumi és törhet a felni, ha elég nagy kátyúba hajtunk
Jól tudjuk, hogy Magyarország úthálózatán sem kell sokat autózni ahhoz, hogy veszélyesen nagy kátyút találjunk pont a kerék útjában. Hogy mi történik akkor, ha nem lassítunk le eléggé, vagy nem kerüljük ki? Valami olyasmi, mint amit az alábbi videóban láttok. A srácok nem ezért csupaszították le az E-osztályt, már volt egy korábbi videójuk is, amikor rosszabb földúton száguldoztak vele és lassított felvételen mutatták meg, mi történik a lemezek alatt. Most arra voltak kíváncsiak, hogy egyrészt eldurranhat-e a légzsák, ha kátyúba hajtunk, illetve hogy megmutassák, mit tesz ugyanez a gumikkal. Elsőre nem az történt, mint várták.
[BANNER type="1"]
Az első próbálkozáskor a lehető legnagyobb sebességgel próbálták becélozni a kátyút, amiből több is volt egymás mögött, és nem történt semmi. Ahogy a lassított felvételen látszik, a nagy tempó pont az ellenkezőjét okozta, a kerekek átrepültek a kátyúk felett. Alacsonyabb sebességgel próbálkoztak, és meg is lett az eredmény: eldurrant az egyetlen bekötött légzsák az ütés hatására. Kisebb tempóval pedig sikerült eldurrantani az első gumit is, a hátsó pedig megsérült. Kis híján az alufelnit is eltörték, a legtöbb esetben sajnos ez megtörténik itthon is. Nem ajánljuk, hogy csak ezért minél nagyobb sebességgel haladjunk ilyen útszakaszon, a lassú kerülgetés ennél biztosabb módja annak, hogy megóvjuk magunkat és a kerekeket.




