Így szól a Mercedes-Benz S 63 AMG a Nürburgringen

    3
    5

    Miként azt a nyáron írtuk, s miként az ma megszokott és elvárható, a Mercedes-Benz S 63 AMG is könnyebb, ugyanakkor erősebb is elődjénél. A dupla turbós, 5,5 literes V8-assal hajtott, immár 585 lóerős, 900 Nm nyomatékkal gazdálkodó luxuslimuzin akár 4 másodperces 100 km/órára gyorsítást adhat, ami nyilván mesés, de talán még mesésebb látni, és főként hallani, hogy értő sofőrrel milyen könnyedén és mesés motorhanggal fut végig a Nürburgring ívein. [BANNER type="1"] Aki kíváncsi az S 63 AMG részleteire, olvassa róla szóló korábbi írásunkat, aki viszont a hangját hallaná inkább, az indítsa rögvest az alábbi videót!
    Előző cikkA Mercedes kecskeméti gyárában bárki VIP lehet néhány óráig
    Következő cikkAston Martin Cygnet: ennyi volt
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    3 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Én itt konkrétan magára a motor elhelyezésére és körülményeire gondoltam, és a Winkler Úr által megfogalmazott legendás mondatot idéztem fel. 🙂 A totalcar Kraz tesztjében hangzott el, ez a motor pedig annak pont az ellenkezőjét szolgálja. 🙂