Kockásabb, és szigorúbb, mint a gyári változat
Dodge Challenger SRT-8 Widebody névre hallgat az orlandói Ultimate Auto által épített fenevad, s ebből könnyen rá lehet jönni, hogy a tuningcég elsősorban szélesebb karosszéria-elemek alkalmazásával öltöztette új gúnyába az amerikai izomautót. A kompozit műanyag alkatrészekkel átépített Challenger kapott szellőzőnyílásokkal tagolt szélesebb kerékjárati íveket, hozzájuk passzoló küszöbökkel, átrajzolt lökhárítókat, spoilert a csomagtérajtóra, új lámpákat és hűtőmaszkot. Kétszínű fényezése visszafogott, de agresszív, a gyári kilincseket eltávolították, és elektromos szerkezeteket szereltek rejtve az ajtókra.
[BANNER type="1"]
Feltöltött motor, minőségi bőrözés, profin beépített hifirendszer a csomagtérben
Az új karosszéria-elemek megjelenését a brutális méretű, 24 colos Savini felnik is erősítik, ebben az autóban senki sem fogja álló helyzetben tekergetni a kormányt. Az autó megjelenését érintő módosítások mellett a hajtáslánc sem maradt érintetlen, a szélesített Challengerben a 6,1 literes Hemi V8-asra kompresszort helyeztek, és Magnaflow sportkipufogót is kapott az autó, de azt nem árulták el, hogyan változott a gyárilag 425 lóerős teljesítmény az átalakítások nyomán. Abban biztosak lehetünk, hogy nem csökkent.
Azok ott hátul 405/25 R24 méretű Pirelli gumik




























Téligumi? :DD