Ilyen, amikor a másolat szinte jobb – Hyundai i30

    24
    2

    Mint a talajvíz. Szokás emlegetni a koreai márkákkal kapcsolatban, mert így is van, folyamatosan egyre följebb helyezik a mércét. A Hyundai és a Kia egy konszernen belül egymást támogatva, mégis nem feltűnően azonos autókat gyártva óriási léptekkel nyargal az európaiak által megszokott, vagy elvárt szint felé, de az is lehet, hogy már simán meg is haladták. Ha letakarjuk az i30 emblémáját, akkor bármelyik európai gyártó palettájába beilleszthető, pont annyira semmilyen, annyira elegáns, letisztult és kimért, mint egy Volkswagen Golf, vagy egy Opel Astra. Igaz, a VW nekem túl szögletes, jobban vonz a villámos, de ezek után, ha kompaktról van szó, bátran mondhatom, hogy az i30 is, méghozzá azért, mert olyan finom, elegáns és nem túlzó megoldásokkal rajzolták meg, ami mindenki számára ehetővé teszi.
    Európai. A formaterv a koreaiak németországi támaszpontján született, európai tervezők által, így ez nem is csoda, kreáltak egy olyan kocsit, ami gond nélkül beillik az európai sztenderdbe. Nézzük meg az első i30 mellett, szó szerint másik földrész, az elnagyolt, egyszerű, jellegtelen formáktól nagyot lépett előre. A második i30 számomra annyira kimaradt, hogy sokáig azt hittem, ez a két generáció van csak, na, ott beszélhetünk csak igazán jellegtelenségről. Méreteiben nem sokat változott, de azzal nem is volt baj, minden máson gondolkoztak jó sokat és a végeredmény egy korrekt, mindenki által elfogadhatóan használható ízléses kompakt lett. Csúcsfelszereltségéhez már LED-es fényszórók járnak csinos króm kerettel, néhány arasszal lejjebb LED nappali menetfénnyel és indexszel.
    Szolid villantás. Van azért króm, főleg ezen a szinten, a sok gyártóéhoz hasonló formájú hűtőrács már önmagában elég mutatós, de az ablakok köré és a kilincsekre is fröccsent a villantós bevonatból, de ennyi még talán elfér, és valamelyest prémiumos hatást kelt, ahogy egyébként a patent összeszerelés is, ami már messziről látszik. Ugyanez folytatódik odabent, de az utastér részletesebb kidolgozású, mint a külső. Egyetlen téren konkretizálódik a származása, az pedig a szag, ami egyértelműen az olcsó alapanyagokból árad, de ha túl tudjuk tenni magunkat rajta, akkor valódi értékeket találunk. Szeretem a Kiánál, hogy szép formákba képesek ezeket az anyagokat önteni, ez az i30-nál is megvan ráadásul itt kétféle árnyalatban, amitől egyrészt szellősebb, másrészt jobb hangulatú az utastér, mintha teljesen fekete lenne. Van ugyanez sötétkékben is, talán nem lehet olyan jó a hatás, mint az 520d tesztautóban, de az sem lehet rossz.
    [BANNER type="1"]
    Az ergonómia magasiskolája. Olyan szépen másolták le a konkurensek jó pontjait odabent, hogy az már-már mesteri. Volkswagenekben, Skodákban van általában az az érzésünk, hogy ott minden jó helyen van, pont ott, ahol keresnénk. Na, ezek az i30-ban is pont jók. Nagyon tetszik az előrefelé emelkedő könyöktámasz az ajtón, aminek a csúcsán a tükröket állíthatjuk, pont kézfej magasságban, szinte alig kell levennünk a tekintetünket az útról hozzá. Semmiből sincs sok, vagy túlgondolt megoldás, talán csak a kormány gombjai, amik zavaróak, de szinte mindegyik autójukban ez a megoldás erre, így tanulandó, bár a négy billenőkapcsoló továbbra is indokolatlan. Hangulatos kék lábtér világítást kapunk és egy viszonylag jól és egyszerűen kezelhető multimédiás kijelzőt tolatókamerával és navigációval, meg persze okostelefon tükrözési lehetőséggel.
    „Szelném a dombokat.” Automata váltós kocsikban szeretek kicsit tespedni, az i30 vezetőülését is jócskán hátratoltam, de tudtam vele együtt húzni a kormányt is, így tökéletes pozíciót kaptam. Ja, és így maradt 20 centis térdtér a mögöttem ülőnek. Tágas, nagyon. Pedig méretei odabent is változatlanok, ebben senki nem fog nyomorogni, vagy rosszul érezni magát, esetleg felhúzott lábakkal ülni. Komfortból sem lehet hiány, hiszen akár elektromos állítású és fűthető meg szellőztethető üléseket is kaphatunk, persze csak előre, de ezeket szinte el sem várnánk a koreaiaktól, mégis megkapjuk. Az i30 egyébként is a prémiumos vonalra igyekszik felszereltségével, van vészfékasszisztens, hatékony, a sáv közepén vezető aktív sávtartó asszisztens is. Lehet hazai, a Bosch által fejlesztett távolságtartós, radaros tempomat, de ez 260 ezer forintos extra, így nekünk csak normál tempomatunk volt, persze az is megteszi.
    A legerősebb. Az 1,4 literes turbós négyhengeres T-GDI motor 140 lóerejével bőven elégnek bizonyult, hangja is szép, alul-, felül jól húz, bár fogyasztásával nem vagyok kibékülve. 5,5 liter a gyári vegyes érték, normál használat mellett 8,7-et sikerült kihozni belőle amellett, hogy folyton 9 liter feletti értékekkel riogatott a számítógépe. Ebben leginkább a váltót hibáztatom, ami ugyanaz a 7 fokozatú duplakuplungos, mint a legutóbb próbált Optimában. Ugyanúgy nem tudta néha, mit is kéne tennie, ráadásul az elindulás is nehezére esett, ha éppen kicsit lendületesebben szerettem volna startolni. Villámgyorsan kapcsol, ha éppen minden ideális számára, de nem érzem túl kiforrottnak. Futóműve ugyanakkor remek, még a 17-es felnikkel sem rázott, vagy ütött, mindent szépen kimozgott és a kanyarodás is jól ment, nem lehet belekötni, tisztességes munka, ahogy az egész kocsi. Nagyon kerek, nagyon összeszedett, szerettem vezetni, mert masszív, ugyanakkor könnyed járgány. Tisztességesen elvégezték, amit kellett, és árban sem szálltak el túlságosan, ami ugyancsak pozitív.

    24 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Ezt már valahol, valamikor leírtam itt, hogy ha valakiknek nagyon fontos lenne, akkor bármelyik konszernre rá lehetne húzni valamit…mert az egyik kutya, másik eb. És tetszik, nem tetszik VW a világ autógyártásának egyik komoly résztvevője és ugye vannak az írigyek, vagy inkább nevezzük konkurenseknek akiknek nem jó ha valaki próbál egy nagyobb szeletet szakítani a piac tortájából…a megoldás, kikezdeni, rossz hírét kelteni minden áron.Hát nekem ez a véleményem erről…

    2. „…Az meg egy marhaság, hogy egy WV ráeröltetne bárkire bármit, ha tudná, hogy sar, hiszen ez teljesen ellentmond a piac törvényeivel…”

      Ezzel csak az a baj, hogy olyan önérzetes egy márka, hogy sok-sok éven át úgy verték át az egész világot ahogy csak bírták… Nem régibben történt dízel botrány…

    3. Egyetértek, volt az az idő, amikor nagyon nagy szó volt, hogy egy Lancer-ed vagy Pajero-d van, de az nem most volt.Sőt néhány éve még én is erősen gondolkoztam egy 1.8 benzin Lancer vásárlásán, csak az a fránya fogyasztása ne lett volna.
      Már szinte láttam magam, hogy mint egy F-16 vadászgép Lancer pilótájaként repesztek az M7-en…:-)

    4. Akkor viszont nem állja meg a helyét az a feltevés,miszerint a távolkeleti gyártók azért nem álltak elő (manapság) hamarabb kis turbós benzinessel, mert addíg amíg nem válik kiforrottá egy motor, adig nem dobják piacra.Ha volt mibe kapaszkodni, akkor miért nem?Ugyan mire vártak?

    5. 20 évvel ezelőtt a Mitsubishiktől betojt az európai autóipar (konkrétan kvótákat vezettek be, különben kinyírja az európai márkákat). A japánok között pedig a leinnovatívabb volt talán a Mitsu, 4WD, 4WS, V6 os motor 2000 cc-től, GDI motorok, pöpec résmodellek (Eclipse, 3000GT, terepjárók, ) és egy rakás futurisztikus tanulmány…

      A baj az hogy kb 96 után kifutott, 2000 után pedig ki is kopott minden innováció (egy kivétel a Plugin hybrid és villanyautó projekt). Pénz nélkül sajnos nem lehet fejleszteni.

    6. A koreai meg japán gyártók miért nem dobtak hamarabb piacra bármiféle kis turbós benzinest?Mert nem volt annyi vér a pucájukban, hogy elsőként belevágjanak és megmutassák a világnak, hogy tessék, mi először a földgolyón ilyen motort tudtunk csinálni.
      A legtöbbje csak próbál igazodni a legjobbakhoz, mint az örök másodikok, az utánzóművészek…Könnyű úgy kiforrotságról beszélni, hogy van mihez igazodni, van egy referencia, legyen az jó vagy rossz, de jó sokat lehet tanulni belőle, és ez a lényeg.
      Az meg egy marhaság, hogy egy WV ráeröltetne bárkire bármit, ha tudná, hogy sar, hiszen ez teljesen ellentmond a piac törvényeivel.Kijöttek valami mással és mint minden újnál, lehetnek hibák.Ezeket ki kell javítani, és ezt meg is tették és meg is fogják tenni a jövőben is. Ma hamarabb vennék meg egy új TSI-t, mint bármely más gyártótól származó turbós benzinest, mert az ő mérnökei már rég túl vannak azon, ami sok gyártónál még hátra van, és itt elsősorban a tapasztalatszerzésre gondolok…

    7. Hagyjuk már ezt a mitsubishi buzulást!30 vagy mittudomén hány éve kulva jó volt a Ladák, meg Dáciák leváltására, de ma már lassan a süllyesztőben veszik el, mert ha olyan iszonyatosan jó autó lenne, akkor miért nem veszik az emberek? Talán mert az F-16 vadászgépnél megállt a fejlődésben.
      Egyébként azt hallottam, hogy a legújabb Mars űrszondákat a Lancer alapjaira építik majd…

    8. Azért az elég felületes konzumidióta megközelítés, hogy egy autó minőségét a kényelmi extrákból vezeted le. Nekem a 6 éves i30-asomban nincs automata ablak, de a korábbi, 2001-es Puntómban a vezetőoldali az volt. Kb. 3 hét kellett, hogy megszokjam és nem fájt. Ennyivel a franciák gyártják a legminőségibb autókat, mert minden szirszar elektronikát belepakolnak, amik legalább idővel természetesen el is romlanak.

      De visszatérve, most akkor a Hyundai – ami szinte minden porcikájában átgondoltabb, kifinomultabb, és a Fiathoz hasonló bosszantó típushibáktól mentes – gagyibb autó lenne emiatt?
      Nálam az aktív és passzív biztonsági felszereltség az első, majd a klíma, de még a vezetést támogató rendszerek is előrébb vannak fontossági sorrendben, mint hogy a hátsó ablakok automaták legyenek.

      Egyébként a német prémium gyártók még 10-15 évvel ezelőtt is előszeretettel kispórolták még a hátsó villanyablakot is az alacsonyabb felszereltségű modellekből. Ami egyébként szemtelenség, de így is vették, még nyugaton is.

    9. Ha hozzá értő szemmel néz rájuk az ember akkor inkább Japán vagy koreai autóért add ki ennyit az ember. Egyébként nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy a Toyota vagy bármelyik Japán márka ilyen célból vett volna Golfot, esetleg elrettenő példának és sokkal inkább úgy hangozhatott el, hogy „Jamegoshi! Ne merj ilyent gyártani mert harakiri lesz!!!!”

      Ugye a Hyundai az Kia konszern, 7 év garancia! 7 év ezelőtt kb 10 éve is ennyit adtak rájuk, vagyis nem régen járt le csak a garancia, ellenben a 10-12 éves Golfok eléggé szétkopott kocsik már. De ha már itt tartunk, hogy vissza-vissza pillantunk a múltba akkor elárulom neked, hogy nincs még egy ilyen márka ami lopások és csalások árán nőtte ki magát. Gondolok már a Bogárra, ami Magyar terv vagy a Golf I-es átemblémázott Trabant! Itt van még az a „nagy” PD TDI, azt sem a VW kezdte el, csak máshol nem foglalkoztak ezzel ennyit, nem véletlen. Közben akkoriban a Honda meg alkotta a piac legjobb és legtisztább dízelét az Accord-ba, csak ezt valahogy mindenki elfelejti… Szóval hidd csak el ott Ázsiában nem divat a lopás, csak amíg nem fór ki egy technika addig azt a sz*rt nem erőltetik rá az emberekre!

    10. hajjajj!
      Mi ez már megint?
      Gólff?
      Nem esteleg Mitsubishi????
      Mondjuk Colt -első körben-?
      Utána ASX, de az már totál elődje? -gólfnyak is persze, hiszen tizenéve gyárcsák mán!-
      Hogy ráakadtak az érópaiak, aztán lopottat eusnak is tarcsátok?
      Hát ez azér megdöbbent ő. :)))
      A MITSUBISHI AZ ÁLTALA GYÁRTOTT F-16-OS VADÁSZGÉP ORRÁT HOZTA LE AZ AUTÓIRA.
      -PONT-
      (Colt, kb. 20 éve)
      EZ VIRÍT AZ OUDIN, MEG MINDEN MÁSON IS, MINT MOST EZEN IS.
      Mitsu F16 orra az eus kocsikon, észbontó -lehet, hogymégis a vw vadászgép orra, tán az audijé???
      De, mit is várhatnánk a kiváll ó! -szervizszolga- német kocsik vak híveitől?

      Volt a Lexus lámpa!!!
      Hű, na az aztán…
      Csak addigra a Mitsubishi leállt az ilyen Lexus-lámpás Eclipsek gyártásával.
      -kvázi legyártotta évekkel előre a Lexus-lámpás kocsijait, majd hagyta, hogy utána a legszusz gyártcsa a lámpákatt továbbá.-

      Messzebb?
      Gömbölyű Lancer:
      Volt belőle Nissan, Mazda, Toyota, Honda, Vectra, Passat, stb., minden eu-s kocsi is…
      „A szélcsatorna ezt a formát hozta ki…”
      Mondogatták a jólmeglátók…
      Szóval a mélységes ismerethiánnyal nincs miről értékezni.
      Hát csak ontsátok a vakok eszét nyugodtan :)))
      Az orosz is szar,. mert zabál, de a gólf, az aztán más!
      Belefagy a gázolaj, de a benzines sem indul Szibériában, de Skandináviában sem, ahol nincsenek ilyen megbízható -elhazudott- német kocsi, mert nem akarnak a 3 méteres jeges mackók vacsorái lenni, ott valóban megbízható kocsikra van szükség, nem reklámokra :)))

    11. A mostanában piacra dobott koreai meg japán kis turbós benzinest fejlesztő konszerneknek meg sokkal könnyebb dolguk volt, hiszen a legelső TSI turbós benzineseknél előforduló hibákból, hiányosságoból ők is tanulni tudtak és hála a TSI-knek, már figyelnek bizinyos hibaforrásokra.Kibicelhettek 🙂
      Látom lelki szemeim előtt, ahogy a toyotánál Kamazuki úr szól a beosztott Jamegoshi úrnak, hogy ugorjon át a szomszédos Volkswagen kereskedésbe egy 1.4 tsi golfért.Aztán szétszedték és tanulmányozták össze-vissza…így könnyebb autót gyártani nemde?

    12. Végre egy okos ember, okos hozzászólással! Csak egy buta ember mondja azt, hogy a Golf 7 sar, egészen addig amíg ki nem próbál egyet, aztán meg a lélegzete is eláll a prémiumtól.A köz. befecs. turbó motoroktól pedig nem kell annyira tartani, és főleg nem egy TSI-nél, mert kb 2006-tól jelen van a piacon.Aztán a tömeggyártásnál volt 2-3év ami kifogásolható volt,de azóta eltelt 4-5 év.Ellentétben a többi gyártóval, nekik már volt elég idejük javítani az esetleges hibákat, hiányosságokat.És ez igaz akár a DSG váltójukra is.Ha lehet ezt mondani,manapság a TSI a legkiforrottabb turbó motor…talán még a Tce a másik régi,de szerientem tömegesen csak később dobták piacra…

    13. A Golf-gúnya ellenére nekem tetszik a kocsi. Sőt jobban kéne, mint akármelyik konkurense a kategóriában….Csak az a fránya közvetlen befecskendezéses turbómotor ne lenne. Persze újonnan pár évig jó lesz, de aztán jön a koksz majd szépen, és az egyéb kreha.
      Az előző folyékony design viszont tényleg sokkal egyedibb volt.

    14. Szerintem meg szép autó lett, bár izgalmasnak azért én sem nevezném. A műszerfalról végre eltüntették a gagyi kályhaezüst színű óvodás betéteket, így komolyabb autó benyomását kelti.És végre van egy modern,turbós benzines motor is hozzá…

    15. „az ajtó kapcsolói, megjegyzem, mindegyik ablak automata”
      Azért 2017-ben ez nem kéne akkora szenzáció legyen. Tizen éve se volt már az.
      Nem rossz gép, de a ceruza (listaár) elég vastagon fog, kevesebbért jobbat kapni.