hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapIlyen lesz az új Skoda Superb belseje

Ilyen lesz az új Skoda Superb belseje

A Skoda érdekes fogást választott a Superb körüli hírverés újraindításához. Megmutatta, milyen lesz a harmadik generáció belseje.




Korábban megírtuk, hogy már a Genfi Autószalon előtt, februárban be fog mutatkozni a Skoda Superb harmadik generációja. Az autó, ami már hagyományosan nagyobb és olcsóbb az alapját adó Volkswagen Passatnál. A 2001-es első és a 2008-as második generációt követő teljesen új kiadásról eddig csak a gyár által közzétett szkeccseket tudtuk közreadni, most viszont elég konkrét dologgal álltak elő a csehek. Megmutatták, milyen is lesz a vezetői környezet, amiből a legnagyobb autójukat lehet majd terelgetni.[BANNER type="1"]





A végeredményt elnézve valóban a tavalyi VisionC tanulmány volt a kiindulópont. A barna-fekete színű enteriőrben nincsen semmi meglepő, de éppen ez a legfőbb erénye. Tipikus VW-csoportos egyen beltér a megszokott tiszta vonalakkal és mértani formákkal, ahol minden gomb és kapcsoló jó helyen van és minden elemnek van funkciója. Mindezt persze úgy, hogy a drágább Volkswagen Passatra azért ne legyen veszélyes, egyszerűbb légbeömlőkkel, de alapvetően hasonló hangulattal. A teljes autót a hónap közepén mutatják meg és az év közepére jut el a kereskedésekbe.

Balázs
nem aktív

12 HOZZÁSZÓLÁS

  1. BazsaRs Ez így igaz! Kb fele annyiért hozzájuthat egy ilyen mind műszaki, mind formatervi értelemben az Audival méltán konkuráló autóhoz, Nekem tökéletes az új Skoda Superb beltere, szép, átgondolt, remekül elkülöníthető és felismerhető benne minden funkciópont, minden kapcsoló szellőzőrács stb… Minden autónak ezt az irányvonalat kellene követni a külsőt s belső kialakítás terén egyaránt.

    Marginális, s szerintem felesleges műszaki felszereltségekkel tud csak kevesebbet mint egy Audi.

  2. Ne keverjük a mérvadó és a műkedvelő kifejezéseket.

    [i]„A Skoda szerintem ritkán alkotott eredetit”[/i]
    Twindoor….(mérvadó blogger)

    Te kegyetlen hülyeségeket tudsz beszélni öcsém és ehhez a blogoddal még ideológiát is gyártottál magadnak. Gyakorlatilag van egy hely, ahol büntetlenül onthatod a baromságokat. Ügyes. :-DDD

  3. Ne keverjük az önkéntes mérvadó bloggert az újságíróval. A blognak nincs kifejezett célja sem anyagi vonzata és ezen nem is kívánok változtatni.

    A Skoda szerintem ritkán alkotott eredetit, mindig volt valami „ihlet” a konszernen kívül is, meg azért sok mindent vettek le a polcról, pl kezelőszervek. Mondjuk ekkora példányszámnál már illik is valami saját arculatot kialakítani.

  4. Inkább Audi A4 mint SuperB??? Te jó ég tényleg szereted magad átvágati. Mi jó abban hogy 99% ugyanazon technikáért 1.5* annyit fizetsz és még kisebb is??
    Én akármelyiket megvehetném, A7 A5 de nem veszem mert nem tetszenek. Se kivűl se bvelül. Épp elég volt céges autónak. Nem úgy mint a Skodák. Kivűlé belül észerűbb és tetszetősebb autó. Alig várom hogy kijöjjön.

  5. Úgy látom féltékenységből elvette a német vezetés az összes rajzeszközt és kizárólag a baltát hagyta meg a cseh dizájnereknek.

    Hátha a külsőnél megerőktetik magukat.

    Bár végül is eddig sem a formatervével hódított a Superb.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek