100. születésnapjára egy Lexus LS-sel ajándékozta meg magát, a Lexus gesztusára viszont még ő sem számított. Azért szeretnénk mi is 100 évesen megvenni utolsó Lexusunkat, nem igaz?
16 év alatt a 25. Lexus modelljét vásárolta az épp idén 100 éves Barry High, ugyanabban a brit cheltenhami márkakereskedésben vette az összeset. A Lexus UK ezért úgy gondolta, hogy egy olyan különleges ajándékkal lepi meg hűséges vásárlóját, amiről mindenki csak álmodna. A 100 éves kuncsaft ugyanis nem csak egy sima, az általa választott szürke színű, bézs bőrözésű, hosszított tengelytávú Lexus LS 600h hibrid bálnát kapott, hanem egy külön számára készített, egyetlen darabos limitált szériát. Ez lett a Lexus LS 600h L Centenary Celebration Edition, amit egy sorszámozott krómbiléta, a néhol feltüntetett 100-as számok és az autó oldalán végighúzott csík különböztet meg a hagyományos modellektől.
Barry High jótékony tetteiért érdemelte ki a brit lovagrendet. Úgy érzem, jó helyre került a Lexus LS speciális szériája
[BANNER type="1"]
A Lexus LS-ből egyébként épp nem rég mutatkozott be az új generáció, Barry Úr viszont még az előző generáció hibridjéből rendelt, amit egy 5,0 literes V8-as hajt, 445 lóerő teljesítménnyel. Persze nem a jótékonysági szolgálataiért brit lovagrendet is viselő idős megrendelő terelgeti majd a pacikat, mostanában sofőrrel járkál inkább. Azonban ilyen nagyszerű kitüntetések mellett ki sajnálná tőle? „Barry évek óta nálunk rendeli Lexus modelljeit, – tette hozzá a márkakereskedés eladója – „a Lexus pedig ezzel a különleges gesztussal szerette volna ezt megköszönni neki. Barry készségesen el is fogadta az ajánlatot. Az autót lepel fedte az átadó ünnepségen, az eredmény pedig úgy látszik, nagyon boldoggá tette.
Egyetlen darabszámos Lexus széria, hűséges vásárlójuk 100. évfordulójára gyártva







Örökösök ujjonghatnak 🙂
Úgy van!
Mégis mit csinált 16 év alatt 24 Lexussal?
Szegény, addig biztos valami angol vagy német „csodával” autózott, aztán rájött, hogy a Lexus az igazi és nem tudott vele betelni? 🙂
Üröm az örömben, hogy még pont a kifutó széria egyik példányát kapta meg az úriember. Az új LS nemsokára debütál majd, de ez még a régi. Nem baj, pár év múlva majd lehet váltani, szerintem Barrynek ez még nem az utolsó Lexusa:)