hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapIlyen luxusautót is tudnak csinálni a kínaiak: Qoros 9

Ilyen luxusautót is tudnak csinálni a kínaiak: Qoros 9

A modelljeit az Audihoz és a BMW-hez hasonlóan számokkal jelölő kínai Qoros legújabb koncepciója a Qoros 9 luxusautó.


Habár – minőségével és a kínaiak közül a Qoros 3 által elsőként elért 5 csillagos Euro NCAP törésteszttel – kétségtelenül az európai (meg persze japán és amerikai, stb.) autókat leginkább fenyegető kínai autógyártó a Qoros, egyelőre ezzel sem igen találkozhatunk az öreg kontinensen. Viszont az egyértelmű, hogy nagyon készülnek a piachódításra.[BANNER type="1"]



Már készül szabadidő-autójuk, most pedig egy 29 éves, a cégnél féléves gyakornoki ösztöndíjat kapott dizájnerrel azt rajzoltatták meg, hogy ő miként képzelné el a cég 2020-ban megépítendő luxusautóját. Jihoon Seo autóipari formatervező luxusautósan magas és vállas oldalfalakat és frontot, természetesen LED lámpákat, lejtős, alul természetesen diffúzoros fart, azaz dinamikus vonalakkal rajzolt karosszériát rajzolt. A Qoros 9 ráadásul nem csak virtuálisan létezik, állítólag már 1:4 arányú kicsinyített mását is elkészítették.



Hogy a Qoros 9 a most látható módon nem fog megvalósulni, az biztos, ám a tanulmány elkészítéséből kiolvasható, 5-6 év múlva a világ meghódítására épített luxusautóval jelentkezhetnek a kínaiak. Amilyen ütemben dolgozzák le autóipari hátrányukat, akár esélyük is lehet arra, hogy megszorongassák akár a patinás gyártókat is.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek