Íme a második újkori GSi Opel

    0
    1

    Új sportfelszereltségének elnevezéséhez az Opel visszanyúlt a múltba, igaz, nem túl régre. Az 1984-ben megjelent GSi felszereltség a kor csúcsmodelljeit jelentette, ma ez továbbra is az OPC lesz, legalábbis még egy darabig. Visszatér viszont a GSi, amit legutoljára a D Corsán láthattak egyes piacokon. A GSi először az Insignián jelent meg újra, a sportfelszereltségű Insignia GSi-t pedig már próbáltuk is. Már akkor megszellőztették, hogy érkezik a Corsa GSi, és most itt van, majdnem teljes valójában.
    [BANNER type="1"]
    Az E Corsa csúcsverziója továbbra is az OPC marad 207 lóerővel, bár a GSi-ről hivatalos források nem beszélnek, az Insignia bemutatóján már elárulták, hogy a 150 lóerős 1,4-es turbómotort kapja. Külsőre sem lesz annyira látványos, mint az OPC, a GSi visszafogottabb, ellenben az első lökhárítója nagyon hasonló. Itt is megvannak a matt ezüst kiegészítők elöl, valamint az egyedi felnik, odabent pedig opcionálisan Recaro ülések tartják szorosan sofőrt és utasát. Arról egyelőre nincs szó, hogy a speciális, remek oldaltartású GSi ülések elérhetőek lesznek-e a Corsához is, az még sokat dobna az értékén.