hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapIndiai autóipari beszállító épít gyárat Kecskeméten

Indiai autóipari beszállító épít gyárat Kecskeméten

Szolid 30 milliárd forintból lökhárító-gyár épül Kecskeméten. A beruházó már eddig is több ezer munkahelyet hozott létre hazánkban.




Négyszáz-ötszáz főt foglalkoztató lökhárítógyárat épít az indiai Samvardhana Motherson Group autóipari beszállító Kecskeméten. A beruházás kezdeti szakaszára 30 milliárd forintot fordít a cég, amennyiben a szükséges engedélyek rendelkezésre állnak.

Mintegy 100 ezer négyzetméter nagyságú telken, zöldmezős beruházással építik fel a gyárat, amely 2017-re készül el. Kezdetben a Mercedes-gyár Kecskeméten készülő egyik típusához fognak 2018-tól lökhárítókat gyártani. Nem lesz vészes a szállítási költség, ugyanis az új gyár közvetlenül a Mercedes-gyár mellett épül.


A Samvardhana Motherson Group őse egy 1975-ben indult indiai családi vállalkozás, a cég azonban mára a világ 40. autóipari beszállítójává fejlődött. A világ 25 országában 140 gyáregységgel van jelen, 2009 óta Magyarországon is. Visszapillantó tükröket gyártanak Mosonszolnokon, valamint egy logisztikai központjuk is van Hegyeshalom területén.
[BANNER type="1"]
Magyarországon jelenleg 1600 saját alkalmazottja van a cégnek, csak a magyar piacon 310 millió euró árbevételt értek el tavaly, több autógyárnak szállítanak kábelkötegeket, tükröket és egyéb alkatrészeket. A cégcsoport 2014-es árbevétele 6,1 milliárd dollár volt.


Kecskemét közgyűlése egyhangú határozatával támogatta a mezőgazdasági területre vonatkozó rendezési terv módosításának elindítását. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester elmondta, hogy az indiai cég már korábban együttműködési megállapodást kötött a Kecskeméti Főiskolával a duális mérnökképzésre.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek