A siófoki már a harmadik villanyautó-gyorstöltő Magyarországon,
jövőre állítólag tízszer ennyi is lehet majd
Ha nem is folytatódik, inkább csak lassanként megkezdődik a villanyautók hazai forradalma, ám kétségtelenül újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai e-mobilitás. A júniusban átadott budaörsi, azaz az első vidéki villámtöltő után e héten már a Balaton déli partján, Siófokon is megnyílt egy újabb gyorstöltő. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen forradalmi lépés ez a magyarországi elektromos autózás történetében, hiszen mostantól a néhány hazai villanyautó-tulajdonos is gond nélkül indulhat Balaton körüli utazásokra.
A budai, Istenhegyi úti és a budaörsi után ez Magyarország harmadik villámtöltője, amely nem keverendő össze a 220 voltos töltőoszlopokkal. Míg ugyanis utóbbiak egy lemerült autót csupán 8-12 óra alatt képesek csak feltölteni, a villámtöltő 400 voltos egyenárammal (és 125 A-rel) külső hőmérséklet és akkumulátor-töltöttség függvényében fél-egy óra alatt telítik az elektromos autókat. Általuk tehát a tipikus 150 km körüli hatótáv egy kávészünet ideje alatt megduplázható, így tehát a fővárosból a Balaton is egy nap alatt oda-vissza megjárható lehet már a Nissan Leaffel vagy egyéb, gyorstöltést is fogadó villanyautóval is.
[BANNER type="1"]
Már nem csak a Velencei tóhoz, a Balatonhoz is le lehet úgy ugrani a Nissan Leaffel Budapestről, hogy még aznap hazajöhessünk
A siófoki villámtöltő állítólag csak a kezdet: a berendezés magas ára ellenére a Nissan tervei szerint egy éven belül országszerte akár harmincnál is több kezdi még meg működését. Az ambiciózus tervek a Nissan európai villámtöltő adományozó programjának részét képezik. Az említett programban a Nissan az erre nyitott önkormányzatokkal vagy cégekkel publikusan hozzáférhető töltőállomásokat létesít. Az együttműködésben a Nissan adja a töltőt, míg partnerei a telepítés és üzemeltetés költségeit állják. A kezdeményezés nem csak a villanyautózás alapjait fekteti le egy adott régióban, de egyben állásfoglalás is a környezeti és társadalmi érdekek, illetve értékek mellett.
Siófok is egyértelműen letette voksát a villanyautózás mellett, nem csak beüzemelt egy gyorstöltőt, hanem a norvég Oslo és más európai városok példáját követve a parkolást is ingyenessé tette az elektromos autók számára. Remélhetőleg sok másik település követi majd a balatoni város példáját, hiszen a helyi emissziótól teljesen mentes, halk és olcsón üzemeltethető villanyautók magas áruk miatt csak hasonló ösztönzőkkel lehetnek életképesek.





Ha nem vetted volna észre gyorstöltőről van szó, a Te elavult szerkezeted nem tölthető ezzel ráadásul értelme sem lenne ennek sok.
230-as lyuk meg sok millió van az országban, még válogathatsz is közöttük.
1db 220V lyuk nem fért volna mellé ???
Köszönöm, hogy nem tudok ott tankolni….