Ingyenes zárófutammal, Eger belvárosában zárul a Drift Bajnokság

    0
    5
    Az idei, több ezer látogatót vonzó driftversenyek után a Drifting.hu atyja, Béres Szabolcs és csapata úgy gondolta, hogy az idei évet egy igazán különleges versennyel kell megkoronázni. Választásuk Egerre esett. Nem egy füves pusztaságra böktek rá ujjukkal, hanem magára Eger szívére.
    A verseny szervezői Eger városának vezetőivel karöltve dolgozták ki a rendezvény szinte minden részletét, így lett az EGER DRIFT rendezvény fővédnöke Habis László, Eger város polgármestere.
    Miként azt megtudtuk a szervezőktől, a profi driftversenyzők már szeptember 14-én tábort vernek majd a Fellner Jakab utcában, így minden driftért rajongó már ekkor megcsodálhatja majd több száz lóerős autóikat, és találkozhatnak kedvenc pilótáikkal is. Szombaton délután a Bazilika előtt Habis úr megnyitó és köszöntő beszédet mond, majd dr. Csizmadia István, a Bazilika plébánosa megáldja az autókat. Ezt követően, ha az égiek is úgy akarják, akkor egy felejthetetlen egri versenyzői felvonulással alapozzák meg a másnapi döntő futamok hangulatát. [BANNER type="1"] Szeptember idusán, 15-én a pilóták már a Bazilika árnyékában, az Eszterházy téren színezik át az aszfaltot és burkolják majd gumifüstbe a több száz éves épületeket. Magára a versenyre szeptember 15-én délután kerül majd sor, ahol mindenki biztonságos közelségből nézheti majd, ahogy a versenyzők küzdenek majd a legjobbnak járó kupáért és elismerésért.
    2013-ban, a szezon kezdetén a Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság szervezői úgy döntöttek, hogy egy sokkal komolyabb szintre emelik a sokak által eddig is imádott autósportot, a driftet. A bírói gárda megerősítése mellett idén versenyeket csak profi pályákon rendeztek. Ez alól csak ez a különleges döntő képez majd kivételt, ám vélhetően senki sem bánja majd, hogy a pálya széle helyett az egri bazilika árnyékában kell majd imádkoznia kedvenc pilótájáért, az amúgy ingyenesen nézhető futamon.
    Részletes programterv
    2013. 09. 14. szombat
    1. 15:00-16:00 depóba érkezés
    2. 16:00-16:30 versenyzői eligazítás (a felvonulás feltétele)
    3. 17:30-18:00 felsorakoztatás felvonuláshoz
    4. 18:15-19:30 felvonulás a városban
    5. 19:45-20:30 megnyitó beszédek


    2013.09.15. vasárnap
      [*]08:00-08:30 Versenyzői eligazítás (a pályára hajtás feltétele) [*]09:00-13:00 Drift edzés [*]13:00-15:00 Drift Kvalifikáció utána Supermoto bemutató [*]15:00-16:00 Top 16 [*]16:00-17:00 Drift bemutató / Supermoto bemutató [*]17:00-18:30 Drift Top8, Top4, döntő, majd díjkiosztó [*]19:00-20:00 terület bontása, versenyzői depó kiürítése [*]20:00-22:00 útlezárások megszüntetése
      [/szlista]
      Előző cikkSarkvidéki körülmények sem riasztják el az új Wranglert
      Következő cikkÚtjára indult a Suzuki SX4 S-Cross
      Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.