hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapItt az Audi első Formula E versenyautója

Itt az Audi első Formula E versenyautója

Debütáló évében az Audi a tavalyi év bajnok pilótájával és egy teljesen új fejlesztésű hajtáslánccal rengetné meg a Formula-E bajnokságot.




Tavaly év végén jelentette be az Audi, hogy otthagyja a hosszútávú versenyzést és felvásárolja az ABT Formula E csapatát, amit addig csak a háttérből támogattak. Lépésükkel első német autógyárként csatlakoznak az elektromos formulaautó-bajnoksághoz, már az idei szezon alatt, döntésükkel pedig valódi gyártó-cunamit zúdítottak rá a bajnokságra. Végre eljött az idő, hogy bemutassák e-tron FE04 névre hallgató versenyautójukat is, amit rögtön a Frankfurtban bemutatott és 800 km hatótávot ígérő Audi Aicon koncepcióval is pózoltattak. „Követve a quattro, TFSI, TDI és hibrid innovációinkat, most itt az első együléses versenyautónk, hogy bizonyítsa felkészültségünket az elektromobilitásban és előrevetítse villanyautó offenzívánkat, amit a 2018-as Audi e-tronnal vezetünk majd be.”
[BANNER type="1"]



Az Audi e-tron FE04-hez teljesen új szénszálas hajtásláncot fejlesztettek a Schaeffler együttműködésével, ami a gyáriak elmondása szerint teljesen másképp fog hangzani, mint amit megszoktunk a bajnokságban. Érdekesség, hogy már debütáló évükben viselhetik az 1-es rajtszámot, hiszen a tavalyi bajnok Lucas di Grassi is az Audinál versenyzik majd, míg a másik autót Daniel Abt hajthatja. Egyébként a négykarikások után a BMW, a Mercedes-Benz és a Porsche is a Formula E-be való csatlakozás mellett döntött, hogy versenykörülmények között fejleszthessenek villanyhajtást, de ott van már a többek között a DS, a Jaguar – többek között márkakupával – és a Renault is gyári csapattal. Komoly bajnokság lesz. Sokkal komolyabb, mint az F1.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek