hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapItt az új Kia Picanto - akár gyári LPG-vel

Itt az új Kia Picanto – akár gyári LPG-vel

Negyed évet sem kellett várni, hogy az új Kia Picanto a márkakereskedésekbe érjen. Itthon is kapható a költséghatékony, gyári gázrendszeres változat.





A Genfi Autószalonon már láthattuk az új Kia Picantót, sőt a vadonatúj generációjával három és ötajtós karosszériával is ígért miniautóba bele is ülhettünk. Már ott meggyőző volt, főként annak tudatában, hogy a vadonatúj, teljesen könnyűfém, lánchajtású, három és négyhengeres benzinmotorok közül a kisebbiket gyári LPG-rendszerrel is ígérte a koreai gyártó. Nos, hál’ istennek ez a költségtakarékos verzió a hazai piacról sem hiányzik.


Az alap Picanto, tehát az 1,0 literes, 69 lóerős benzines akciós ára 2 299 000 forint, a négyhengeres 1,2 literes, 85 lóerős csúcsgép 2 499 000 forint, míg a szintén háromhengeres, 1,0 literes, de 82 lóerős, LPG-vel is hajtható verzió 2 599 000 forint – az alap LX felszereléssel. Jól látható tehát, hogy a négyhengeres motor felára az alaphoz mérten kettő, a gyári LPG-átalakításé és 16 többlet lóerőé három százezer forint.




Ellátmányból is három választható a 6 légzsák, az állítható kormánymagasság, az elektromos szervokormány, az LPG-s verzió kivételével a fedélzeti számítógép, a központi zár és az osztottan dönthető hátsó ülés az alapverzióból sem hiányzik, ám a légkondicionálóért és az egyéb kényelmi elemek rendelhetőségéért érdemes a 200 ezer forintos többlettel adott (2 499 000 forinttól kapható) LX Coolt választani. Utóbbiba Komfort csomag néven, 100 000 forintért egyben rendelhető a fordulatszámmérő, a vezetőülés magasság-állítása, az első elektromos ablakmozgatás, az MP3-olvasós, USB és iPod-csatlakozós CD-rádió és a külső tükrök, valamint kilincsek színre fújása. Aki még több extrára vágyik, az LX Coolhoz mérten is jelentős, 550 ezer forint többletért, tehát 3 049 000 forinttól választhatja az EX verziót, sok egyéb mellett aktív első fejtámaszokkal, ESP-vel, ködfényszórókkal, távirányítós központi zárral, elektromosan behajtható, fűtött és LED-es oldalsó irányjelzőket hordozó visszapillantókkal, hátul is elektromos ablakokkal, utasülés alatti és padlóba rejtett tároló rekeszekkel, bőr borítású kormánnyal és váltógombbal, valamint az elsőn túl hátsó hangszórópárral, hővédő szélvédővel és automata légkondicionálóval.



Mindegyik verzió 165/60 R14 méretű gumiabroncsokat kap és egységes a 7 év/150 000 kilométeres általános, valamint 12 év éves rozsdagarancia is a Picanto kínálatában. A benzinhez mérten csaknem fele árban adott LPG-autógáz miatt minden bizonnyal a középső teljesítményű, 82 lóerős, LPG-s háromhengeres benzines, a középső LX Cool ellátmánnyal lesz a vevők kedvence – e verzió 2 799 000 forinttól vihető haza. A Kia hosszú garanciájával és a gyári LPG kialakítással egyaránt csábítónak mondható. Noha a Picanto palettáján 5,6 l/100 km vegyes fogyasztásával ez a legtorkosabb, 90 g/km szén-dioxid emissziója legkedvezőbb, a belépő benzines hasonló értékei 4,1 l/100 km, illetve 95 g/km, az 1,2-esé 4,3 l/100 km és 100 g/km (a 300 000 forintért mért automata váltóval 5,3 l/100 km, 125 g/km). Ha 100 kilométerenkénti üzemanyagköltséget nézzük, az LPG-nél 1200 forint, a benzineseknél 1600-1677 forint kalkulálható, azaz az LPG-s verzió 300 ezer forintos felára 75 ezer kilométer alatt térül meg. Szerintünk azt érdemes venni!

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Szeretném már látni az új Picanto-t a valóságban is. A régit is klassz kiskocsinak tartom, az új remélhetőleg annál is emberközpontúbb, kiforrottabb, kellemes kisautó lesz. Sajnos meg kell barátkozni a gondolattal, ez a jövő. Elfogyó és egyre dráguló energiaforrások…
    Ja és egyre jobban ellehetetlenülő közlekedés. Emellett a Radar Ernő szorgalmasan dolgozik -:)).

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek