Ebből a szögből szinte lehetetlen megmondani, hogy milyen autót látunk, még úgy is gondolkoznom kellett rajta, hogy magam is jártam eleget ilyen Thaliával (Fotó: Police.hu)
Egyetlen rossz mozdulat vagy kései reakció is elég hozzá, hogy ekkora, vagy akár még ennél is nagyobb baj legyen – megéri kockáztatni? (Fotó: Police.hu)
Ebből arra lehet következtetni, hogy a balos kanyart csúnyán elvétő nő valószínűleg nem lépte át jelentősen a megengedett sebességhatárt, és egyéb szabálysértést sem követett el.
A kár mégis jelentős, és bár a személyi sérülés okán szerencsésnek semmiképp sem nevezném az esetet, tudomásul kell venni, hogy ennél még nagyobb baj is bekövetkezhetett volna, ha mondjuk valaki épp a kisodródó, szalagkorlátnak csapódó, majd az árokban, a tetején landoló autó útjába kerül. Nem csak a rendőrség, de mi sem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy nem érdemes ittas állapotban vezetni, és végképp nem érdemes olyan kifogások mögé bújni, hogy „kevesen vannak az utakon, „ezzel az autóval úgysem lehet száguldozni, vagy „nem vagyok már fiatal, van annyi tapasztalatom, hogy ittasan se legyen baj. Tanulságul szolgáljon, hogy a most lezárt ügy esetében mindegyik említett „kifogás megalapozott lehetett volna, mégis megtörtént a baj.


