hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapIzgalmas futam, újabb rajt-cél győzelem Hamiltontól Spaban

Izgalmas futam, újabb rajt-cél győzelem Hamiltontól Spaban




Esővel fenyegetett, de végül végig száraz időben a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, s ezzel 28 pontra növelte az előnyét az összetettben a most második csapattársával, a német Nico Rosberggel szemben. A 30 éves Hamiltonnak ez pályafutása 39., az idei szezonban a hatodik futamgyőzelme, Spa-Francorchamps-ban pedig 2010 után másodszor nyert, harmadszor indult az élről. Rosberg mögött Romain Grosjean, a Lotus francia pilótája végzett a harmadik helyen, neki az idei évben ez a legjobb eredménye.

Miként az egy hónappal ezelőtti Magyar Nagydíjon, itt is egy extra felvezető körre volt szükség, amikor ugyanis a mezőny felállt a rajtrácsra, a német Nico Hülkenberg (Force India) jelezte, hogy nem fog tudni elindulni. A második start már gond nélkül zajlott, Hamilton megtartotta a vezető pozíciót, de a harmadik helyről rajtoló Sergio Perez (Force India) feljött másodiknak, s az első kör végén még őt is kóstolgatta; Daniel Ricciardo (Red Bull) harmadik helyre ért. A Hamilton mellől rajtoló Rosberg az első körben a negyedik helyig csúszott vissza, mögötte Valtteri Bottas (Williams) és Sebastian Vettel (Ferrari) száguldott az ötödik és a hatodik pozícióban.
[BANNER type="1"]
A nyolcadik körben Ricciardo, a kilencedikben pedig Perez állt ki kerékcserére, így Rosberg átvette a második helyet. A 13. körben aztán Rosberg, majd egy körrel később Hamilton kapott új abroncsokat, s az első kiállások után Hamilton, Rosberg, Perez volt a dobogósok sorrendje. A 20. körben a mezőny egyik leggyorsabbja, Romain Grosjean (Lotus) utolérte és könnyedén megelőzte Perezt, ezzel feljött a harmadik helyre.



A második kerékcserékre a 22. és a 32. kör között került sor, Vettel azonban nem állt ki másodszor, így a harmadik helyen haladt, miközben előtte és mögötte már minden riválisa legalább kétszer cserélt gumit. Tíz körrel a leintés előtt tehát Hamilton, Rosberg, Vettel volt a dobogósok sorrendje, a negyedik Grosjean közben körről körre közelített Vettelhez. A hajrában az első két helyen már nem történt változás, Vettel azonban az utolsó előtti körben jobb hátsó defektet kapott, így a harmadik hely Grosjean ölébe hullott.


A szezon két hét múlva, Monzában folyatódik az Olasz Nagydíjjal, azzal együtt nyolc futam van még hátra az évad végéig.


Belga Nagydíj, végeredmény (43 kör, 301,172 km, a pontszerzők):

  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:23:40.387 óra
  2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 2.058 másodperc hátrány
  3. Romain Grosjean (francia, Lotus) 37.988 mp h.
  4. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 45.692 mp h.
  5. Sergio Perez (mexikói, Force India) 53.997 mp h.
  6. Felipe Massa (brazil, Williams) 55.283 mp h.
  7. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 55.703 mp h.
  8. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 56.076 mp h.
  9. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:01.040 perc h.
  10. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1:31.234 p h.




Leggyorsabb kör: Rosberg, 1:52.416 perc

Pole pozíció: Hamilton


A vb-pontversenyek állása 11 futam után (még 8 van hátra):

Pilóták:

  1. Hamilton 227 pont
  2. Rosberg 199
  3. Vettel 160
  4. Räikkönen 82
  5. Massa 82
  6. Bottas 79
  7. Kvjat 57
  8. Ricciardo 51
  9. Grosjean 38
  10. Verstappen 26




Csapatok:

  1. Mercedes 426 pont
  2. Ferrari 242
  3. Williams 161
  4. Red Bull 108
  5. Lotus 50
  6. Force India 49
  7. Toro Rosso 35
  8. Sauber 23
  9. McLaren 17

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

2 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular