Izmos kígyó – 50 éves a Mustang Cobra Jet

    0
    1

    A napokban rántották le a leplet az ünnepi kiadású Ford Mustang Cobra Jetről, amely már a felfrissített „vadlovacska” alapjaira épül. Persze az utcai változattól azért jelentősen különbözik, hiszen ez egy vérbeli versenyautó. Ráadásul elődjénél nagyobb motort kap, amellyel az előzetes várakozások alapján még gyorsabbá válik.
    [BANNER type="1"]
    A dragster a Mustang GT-ből ismert motor egy speciális változatát kapja, ugyanis a Cobra Jetben 5,2 literesre növelték a lökettérfogatát, illetve egyedi kompresszort kapott. Természetesen a hátsó tengelyt és a futóművét is átalakították. A vaskosabb tengely mellett állítható lengéscsillapítók, négykaros felfüggesztés, módosított stabilizátor, Panhard-rúd és a gyorsulási versenyekhez optimalizált fékek segítik, hogy eredményesen szerepeljen a negyedmérföldes rohamokon. A gyár szerint negyed mérföldön képes elérni a 240 km/h tempót, másképp fogalmazva tehát körülbelül 8 másodperc szükséges neki ekkora sebesség eléréséhez.

    A fejlesztések az autó árán is érződnek. Míg az előd 100 ezer dollár alatt maradt, az új Cobra Jet már 130 ezer dollárba (körülbelül 37 millió forintba) kerül. Az áremelkedést a limitált széria is indokolja, hiszen az első modell tiszteletére csak 68 darab készül belőle. A képeken látható „Oxford fehér” mellett egyébként „Versenyvörös” színben is kérhető, de a matricázás persze az utóbbiról sem marad le.