hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapJanika visszatér?

Janika visszatér?

Még semmi hivatalos információ sincs ifj. Tóth János visszatéréséről. Az viszont tény, hogy tegnap kipróbálta a 208 T16 R5 versenyautót.




„Még nem vonultam vissza, úgyhogy igyekszem magam fitten tartani… Még nem engedtem el a versenyzést, szeretnék egyszer visszatérni, ha lehetőség adódik” – nyilatkozta a már három éve nem versenyző ifj. Tóth János, azaz Janika a tavalyi Budapest Rallye alkalmával, ahol nem csak a prológon szerepelt, hanem – szinte szokásosan – a mezőny előfutója is volt. Idén elmarad a Budapest Rallye, a bajnokságban így az utolsó futamnak számító Mecsek Rallye kettős szorzóval fog majd számítani. De most nem is ez a hír, hanem az, hogy mint azt Facebook oldalán a Peugeot Total Hungária Rally Team és ifj. Tóth János raliversenyző is közzétett egy videót „Janika élezte az Oroszlán körmeit címmel.






A filmen jól látható, hogy Janika egy Peugeot 208 T16 R5 versenyautót hajt, szokása szerint nem lassan, erdei pályán. Hogy ez visszatérését jelenti-e, azt egyelőre csak találgatni lehet. A hivatalos információ egyelőre csupán annyi, hogy „Janika kipróbálta a 208 T16 R5-öst, mert eddig még nem volt alkalma vezetni.” Az élményautózásból nem csak neki jutott, néhány utast is magával vitt, az akár tesztként is felfogható körökre.
[BANNER type="1"]



Az idei szezonban a Turán Frigyes – Zsíros Gábor páros fut ilyen, Bocsi Attila tervezte versenyautóval – részletes bemutató róla nyár eleji cikkünkben. Janika visszatérése nem csupán a fenti videó, korábbi nyilatkozatai alapján is esélyes. Utoljára épp a jövő évi szezon előtt 10 évvel, 2005-ben volt magyar ralibajnok (természetesen az I. osztályban). Akkor Peugeot 206 WRC-vel, ahogyan 2000-2003 között is zsinórban. A ralizást a kilencvenes évek elején kezdő ifj. Tóth János először 1995-ben lett bajnok, akkor még Toyota Celicával, amit szintén megismételt a rákövetkező két évben. Mi drukkolunk a visszatéréséhez, és Te?

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek