Lehetne kristálytisztára sikálva egy bemutatóteremben is fotózni, de az MX-5 így őszinte: egy kiváló szerpentinezés koszával az oldalán, megannyi élmény után a dombsági mellékút szélén
A 100. születésnapját ünneplő Mazda már több mint 30 éve ajándékozta meg a világ sofőrjeit a vezetés élményének ezzel az MX-5 fantázianevű megtestesülésével. A jelenleg futó negyedik, ND kódnevű generáció ráadásul még mindig pontosan ugyanazt igyekszik megadni, amit az elődei, és be kell, hogy valljam, meglepően jól sikerül neki. Éppen ezért nem meglepő, hogy ez a modell is kapott centenáriumi különkiadást: ha nekem lenne a 100. születésnapom, én is kérnék ilyet.
[BANNER type="1"]
Minden szögből gyönyörű, de képen nagyon nehéz átadni, hogy mennyire kicsi
Talán a leggyönyörűbb részletei az MX-5-nek a fényszórók, nagyon jól feldobják az autó megjelenését, nekem az első lámpatest kicsit Lexus-szerű, a hátsóban pedig mintha egy kis Aston Martin inspirációt látnék
Pedig ha nagyon szigorú vagyok, és félreteszem az érzelmeimet, akkor sajnos be kell lássam, hogy az MX-5, mint autó, értelmezhetetlen. Nincs benne elég ülés, az utastérben nemlétező fogalom a tárolóhely, a csomagtartóban két sporttáska is nehezen fér meg egymás mellett, és még sorolhatnám. Ennek ellenére megértem, ha valaki ilyet vesz, sőt, még talán azt is, ha ez az egyetlen járműve. Ez ugyanis csak annyit jelent, hogy teljesen mást gondolunk az autóról, mert nekem ez egyszerűen nem az. Számomra ez egy játék, és amint elkezdem így nézni, azonnal átértékelődik minden, amit eddig a szórakozásról gondoltam. Az az életérzés ugyanis, amit egy ilyennel átélhetsz, semmi máshoz nem fogható, legfeljebb egy másik MX-5-öshöz.
Klausztrofóbiásoknak csak napos időben tudom ajánlani, mert a tető felhúzása utáni térérzet egy középkategóriás kombi csomagtartójához képest is alulmarad
Hihetetlen szabadságérzet és kiemelkedő vezetési élmény, ezeket adja ez a kocsi, főleg nyitott tetővel egy kanyargós országúti szerpentinen. Ráadásul könnyedén és biztonságosan lehet vele kilinccsel előre közlekedni, egyszerűen kívánja, hogy egy kicsit körzőzz vele. Mindeközben annyira stabil és kezelhető marad, hogy a legtöbb esetben egy mozdulattal vissza lehet terelni a fenekét, és már meg is úsztad az esetleges vészhelyzetet. Ezt a remek súlyelosztásának és kiváló 1,5 literes szívómotorjának köszönheti, ami a 132 lóerejével meglepően elég az alig egy tonna körüli MX-5-be. Mindemellé 5 liter alatt eszik országúton, 6 körül pályán, de még városban is 8 alatt marad, bármiféle kompromisszum, vagy küzdelem nélkül. Ha pedig mégis erősebbet akarnál, röhejesen minimális összeg a kétliteres, 184 lóerős motor 180 ezer forintos felára.
[BANNER type="2"]
A belseje egyszerűen gyönyörű ezekkel az ülésekkel, a színek harmóniájánál már csak az ergonómia meggyőzőbb
Jutott bele extra is bőven, ráadásul azoknak a kezelőszerveit is egytől-egyig logikusan pozicionálták, egyedül a rádió hangerőpotija van hihetetlenül rossz helyen
Elsőre egyébként még utazóautóként is kényelmesnek tűnt, amíg nem volt közvetlen viszonyítási alapom. Csak aztán egy rövid kiruccanásra hárman lettünk, így tárhelyhiányra hivatkozva az MX-5 helyett a 24 éves A4 kombimmal kellett menni. Ekkor jön rá az ember, hogy nem csak a hátsó üléssor és a reális csomagtartóméret hiánya teszi inkább játékszerré, mint autóvá ezt a kis Mazdát. Mert amíg az ülések oldaltartása verhetetlen benne, addig a derekat szinte egyáltalán nem tartja a bordó fotel, ráadásul ebben tényleg fekszel, és nem ülsz. Továbbá az MX-5 futóműve is keményebb a megszokottnál, ráadásul kabrió mivoltának köszönhetően menetzaj is akad bőséggel. Így utólag belegondolva éppen csak annyi kényelem került bele, hogy túl lehessen vele élni az oda- és visszautat a helyekre, ahol majd játszani fogsz vele.
Két ülés elöl, két sporttáskányi hely hátul – meg sem próbálták eltitkolni, hogy második autónak tervezték
Ez a sok-sok eddigi tény viszont mind a típus érdeme, nem pedig a különkiadásé. Felmerül hát a kérdés, hogy mit ad pontosan az ünnepi változat a megszokott MX-5-höz képest? Esztétika és felszereltség terén is pontosan azt, amit kell. Előbbi kategóriába sorolható a gyönyörű, bordó tető, ami a beltér színösszeállításához is passzol, na meg a szülinapi plakettek mindenhol, ahová csak fért: még a kulcs műanyagháza is a centenáriumot hirdeti. De mint már említettem, felszereltség terén is pontosan azt kapta az autó a különkiadással, amire szüksége volt a tökéletességhez: semmit, mert ez így jó, ahogy van, és ezt a Mazdánál is jól tudják.
[BANNER type="3"]
Ezt adja a 100. születésnapi változat, bordó tetőt és rengeteg plakettet, na meg bordó belteret
Egy valami biztos, ha ilyened van, sose felejted majd el, hogy pontosan melyik kiadás is a tiéd
Mindezt a Mazda ráadásul nem két-három autó árában méri, ahogy mások. Ez a roadster náluk biza annyiba kerül, mint egy középkategóriás családszállító. Lehet persze mondani rá, hogy még az is egy vagyon – és sajnos még igaz is lesz a kijelentés – de érdemes belegondolni abba is, hogy használtan sem sokkal drágábbak, mint az átlagos korabeli használt autók, így ha valaki ehhez hasonlót keresne, lehet találni elérhető árban. Ennek ellenére továbbra is tartom, hogy ezért a pénzért itt ne autót akarjunk kapni, mert abból tonnaszámra akad ár-érték arányban ennél jobb, de a négykerekű játékok mezőnyében nehéz dolga lenne bárminek ellene.
Az egyik, ha nem a legjobb élményautó az MX-5, és ezen sem a legújabb generáció, sem pedig a 100. születésnapra kapott bordó partysapka nem változtat: ez a játék így jó, ahogy van
Szomorú, hogy minden betanított munkás már „autós újságíró” lehet… Nálam a tesztek, mint fizetett hirdetések is erősen rezgetik a lécet, de eme idomított öleb már sok. Viszlát, Navigátor!