hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapJátszós autót, de csak komolyan!

Játszós autót, de csak komolyan!

Ezúttal valódi élményautókat kerestünk, 3 millió forint és 10 év alatt, 250 lóerő felett, hátsó-, vagy összkerékhajtással. Van kínálat!




Ez most nem a racionálisan gondolkodó családapák körképe, ez az élményautót keresőknek szól, ugyanakkor nincs kizárva, hogy két gyerekkel, családdal be lehessen ülni a rostán fennakadt modellekbe, s akár gond nélkül el lehessen velük menni nyaralni, el lehessen velük vinni a gyerekeket óvodába, bölcsődébe, vagy akár az anyóshoz a nagymamát. Viszont, ha nélkülük elkergetjük a fordulatszám-mutatót Piroskáig a piros tartományig, akkor bizony előjön belőlük a farkas. Listánkra az olyan modelleket válogattuk a Használtautó.hu rendszeréből, amelyek 10 évesnél nem idősebbek, legalább 250 lóerős teljesítményt adnak, s vagy hátul hajtanak, vagy összkerékhajtásúak. Én a SUV kizárva feltételt is szerepeltetném, mert az igazi élmény SUV-ok nem 250, hanem inkább 500 lóerőnél kezdődnek, de azért persze ne legyünk telhetetlenek.[BANNER type="1"]


10 év és 3 millió forint alatti, 250 lóerő feletti modellek



























































































































































































Modell Évjárat Óraállás [km] Vételár [Ft]
Alfa Romeo 159 SW 3.2 JTS Q4 Distinctive (260 LE) 2006 215 000 2 790 000
Audi A3 3.2 V6 quattro Ambition DSG (250 LE) 2005 nincs adat 1 799 000
Audi A6 3.2 V6 FSI quattro Tiptronic (256 LE) 2005-
2008
210 000-
219 000
1 700 000-
2 880 000
Audi A8 4.2 V8 Tiptronic (335 LE) 2006 240 000 2 999 999
Audi A8 4.2 V8 TDI Tiptronic DPF (326 LE) 2005 241 000 3 000 000
Audi A8 6.0 W12 quattro Tiptronic (450 LE) 2005 202 000 2 899 000
BMW 130i (265 LE) 2005-
2006
65 000-
252 000
2 750 000-
3 000 000
BMW 530i (272 LE) 2005-
2008
133 000-
420 000
2 480 000-
3 000 000
BMW 535d (272 LE) 2005-
2007
192 000-
320 000
2 549 00-
2 790 000
BMW 740d (258 LE) 2005 213 000 2 650 000
BMW 745i (333 LE) 2005 239 000 2 490 000
BMW X5 4.4 V8 (320 LE) 2005 350 000 2 800 000
Cadillac CTS 3.6 V6 (257 LE) 2005 145 000 2 890 000
Cadillac SRX 4.6 V8 AWD (325 LE) 2005 210 000 2 690 000
Chrysler 300 C 5.7 (339 LE) 2005-
2006
143 560-
153 000
2 998 000-
2 999 000
Chrysler Pacifica 4.0 AWD (258 LE) 2007 151 000 2 950 000
Dodge Charger 3.5 (253 LE) 2007 100 000 2 890 000
Dodge Charger 5.7 Hemi V8 (375 LE) 2010 225 000 2 750 000
Dodge Durango 5.7 Hemi Vi (306 LE) 2005 155 000 2 500 000
Ford Expedition 5.4 V8 (306 LE) 2005 191 000 2 799 000
Honda Legend 3.5 V6 24V (295 LE) 2007 nincs adat 2 599 000
Mazda6 2.3 MPS DISI Turbo AWD (260 LE) 2006-
2007
100 000-
211 000
2 199 000-
2 899 999
Mazda CX-7 2.3i (260 LE) 2007-
2008
81 000-
180 000
2 799 000-
2 990 000
Mercedes-Benz E 350 4Matic (272 LE) 2005 219 320-
323 000
2 699 000-
2 999 000
Porsche Cayenne 3.2 (250 LE) 2006 152 000 2 880 000
SAAB 9-7X 4.2 (279 LE) 2007 196 000 2 999 999
SAAB 9-7X 5.3 V8 (305 LE) 2008 202 000 2 690 000
Volkswagen Phaeton 5.0 V10 TDI 4Motion (313 LE) 2006 179 000-
301 100
2 690 000-
2 950 000
Volkswagen Touareg 5.0 V10 TDI Tiptronic (313 LE) 2005 175 847-
300 000
2 050 000-
2 950 000
Volvo S80 4.4 V8 AWD (316 LE) 2007 405 000 2 490 000



Az is egyértelmű, hogy aki igazi élményautót keres, az nem a luxusautók közül fog választani, bár meg kell hagyni, élményt azok is adnak, csak másfélét. Nem olyat, mint például a találati listán márka szerint első helyen álló Alfa Romeo 159 SW 3.2 JTS Q4. 260 paci, kéziváltóval, Torsen központi diffis összkerékhajtással. Annak ellenére csábító, hogy ennyiért Audit, akár 10 év alatti A8-ast, A6-ost is lehet kapni, szintén Torsen diffis quattro hajtással. A3-ast jóval olcsóbban is, abban viszont Haldex (nem állandó) az összkerékhajtás. Fenntartásban viszont a nagyobb Audik nagyon durva szintet képviselnek, élményautóként pedig épp az A3 lenne valamennyire ajánlható.



De van ám itt jobb is: BMW 130i. Háromliter, sorhat, hátsókerékhajtás; 265 LE. Ugyanez a blokk az E46-os 3-as és a Bangle, azaz E60-as 5-ös szériában is megkapható hajszálnyit szerényebb teljesítménnyel, akár automataváltósan. Bár E46-ban is megtalálható volt, és remekül is muzsikált a 3,0 literes dízel is, az inkább az ötösben elterjedt, jellemzően 535d-ként, 272-286 lóerővel. Az idei évben érkezetthez képest két generációval korábbi, szintén Chris Bangle nevével fémjelzett 7-es és első X5 ugyancsak megfelelhet a keresésünknek. De tegye fel a kezét, aztán szégyellje is el magát, aki ezeket élményautónak tekintené.



Az is persze, aki az amerikai részleget. Egzotikusnak, itthon egyedinek persze tűnhetnek, kínálat is van belőlük, Európának szánt nagyautóként a hátul hajtó CTS, nekünk óriás, az újvilágon közepes SUV-ként az összkerekes SRX. Nem maradhat ki a listából a Chrysler 300C, a Chrysler Pacifica óriás egyterű pedig igazi meglepetés: összkerékhajtásával, 4,0 literes, 258 lovas V6-os motorjával kritériumainknak megfelel ugyan, de klasszikus értelemben vett élményautó ő sem lesz. A 3.5 V6-os, de főként az 5.7 Hemi V8-as (375 LE) Dodge Charger már csak-csak. Hiába dolgozik utóbbi (valamivel szerényebb teljesítménnyel) a Durango óriás SUV-ban, ugyanúgy nem lesz élményautó, mint az egy méretosztállyal kisebb, 5,4 literes V8-assal szerelt Ford Expedition.



Tudom, szubjektív, de nekem a japán vonal sokkalta jobban bejön, mint bármi más. Egy Honda Legend 3,5 literes, 295 lóerős V6-os motorral, összkerékhajtással? Legalább annyira vonzó, mint az ugyancsak összkerekes, 2,3 literes és turbós, 260 lovas Mazda6 MPS, ami 2,2 millió forinttól megkapható már. Ugyanezzel a motorral még több CX-7-es is van a piacon, de az azért kevesebb élményadagot nyújt, ellenben elsőtulajos, alig több mint százezer kilométert futott is található belőle. Mercedes-Benz E-osztály, sokat futott ML, jobbkormányos Porsche Cayenne is megfelel a kritériumoknak, továbbá a Chevrolet TrailBlazer alapú Saab 9-7X is.



Ami viszont a műértőknek még érdekes lehet az a Volkswagen Phaeton, 5.0 V10 TDI-vel, azzal az erőművel, amivel a Touareg is több példánnyal feltűnik. Ha viszont klasszikus játszós autót keresünk, ezek ugyanúgy kiesnek, mint a benzinesnek benzines, amúgy nem annyira izgalmas Volvo S80 4.4 V8 AWD, ami 405 ezer kilométeres futásával jól mutatja: komoly utazóautót rendszerint komoly távokhoz vásárolnak. Mitsubishi Lancer Evo, Subaru Impreza WRX, M-es BMW, AMG Mercedes, Lexus, valódi Porsche természetesen nincs 10 év és 3 millió forint alatt. Viszont a Mazda6 MPS-ek több mint érdekesek, pénteken jön is egy izgalmas példány próbája. Te valami másra vágynál?

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

10 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A sok okos megmagyarázza mi az élményautó és mi nem…
    Én erre azt mondanám, hogy ez relatív. Nekem az nem élmény, hogy valami japán f*sban a hátsóm súrolja az aszfalt, és 250 lóerő mögött ülök nulla nyomatékkal egy 500 kilós autóban.
    Sokkal inkább egy V8-as motor muzsikálása menet közben legyen az bármekkora kasztni. Krúzingoljak akár csak harminccal a városban, az utca faláról visszaverődő öblös hang igazi élményt nyújt.
    Persze az igazi az lenne, ha az 50-es, 60-as, 70-es évekből is lehetne három millió alatt válogatni…

  2. Itt a besorolással van baj:

    Terepjárók, 5 méteres, 2 tonnás limuzinok nem élményautók. Még ha 200 lóerőnél erősebbek is. Szerintem.

    Az, hogy egy autóval lehet gyorsan menni, urambocsá’ kanyarodni is képes, nem jelenti azt, hogy „élményautó”.

    A Ford Durango, explorer-t sem értem.

    Szerintem az élményautó egy kicsi, lehetőleg könnyű, lapos, és nem feltétlenül nagyon erős autó.

    Élményautók

    Bmw Z3, Z4, M3
    Audi TT roadster, S3
    Mercedes SL(K)
    Suzuki Swift GTI
    Honda CRX,S2000, Civic Type R
    Mazda MX5
    Toyota MR2
    Toyota Celica
    Subaru WRX
    Porsche cayman, Boxster
    Lotus Elise
    Mitsubishi 3000GT
    Chevrolet camaro

    Stb.

    Nem kérdés, hogy egy MX-5-öt, BMW Z3-at vinnék el -e egy körre szerpentinezni, pályára kanyarogni, vagy egy BMW 730D-t ,vagy esetleg VW Phaetont.

    Aki már vezetett ilyen bitang nagy dögöket, az tudja, hogy az autópályán hasítani 200-al, tespedni a 2 tonnás ringatózó bunkerben nem ugyanaz, mint egy 1 tonnás kis csoffadt nem széthegyezett roadsterrel kanyarogni.

  3. Hát emesferi 13 egyáltalán ne hagyják ki az Amerikai és a Német bálnákat sem a listáról mert remekbe szabott autók bitang erős, biztonságos koncepciók, az utak egyik királyai az itt bemutatott járművek A MAI NAPIG IS!!!

  4. Szívesen fletókám. Örülök, ha tanulsz valamit, nálad nagyon látványos a fejlődés. Onnan szép nyerni, ahol te vagy.
    Kicsit lassítsál vissza a nagy kinyilatkoztatásokkal. Két dolgot érsz el vele:
    1. nem csinálsz magadból hülyét
    2. olyan normálisabb kinézet felé haladsz tőle

    Mostantól fizetős, gyűjtögessél. 😀

  5. Bevallom malignus Kempelen h 2-t vezettem a listából, de egyiket sem huzamosabb ideig, csak pár napig.
    Kétségtelen, mit értünk játékosságon…? Számomra a listából pl a 745-nek vagy az 530i-nek nincs sok köze a játékossághoz…
    De köszönöm észrevételedet, 🙂

  6. Érdekes lista, azért elkelne a szerzőnek egy kis realiti csekk a a kínálatról és állapotokról, rögtön nem mazdázna annyira…

    S80 V8, Legens SH-AWD, 159 Q4, mégha látezett is ilyen az árlistán, többségük bemutatóautó volt. Közebn ott vannak az S80 D5 AWD-k, de ha aragaszkodunk a benzinmotorhoz ott S60 T6AWD.

    De sosem értettem hogy minek több, mint egy 320d.Hátul kapar, ott a nyomaték, nem kell varrógépként pörgetni. Élvezetes vezetni és elfér az ember.

    Pacifica 4.0-sal persze…

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek