hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapJól törik az új Skoda Superb

Jól törik az új Skoda Superb




Újabb Skoda szerzett 5 csillagos törésteszt-eredményt. A legújabb Euro NCAP próbán a középkategória és a nagyautók közötti ötajtós a lehető legjobb minősítést szerezte meg. Masszív utasvédelemről tanúskodott, az ugyancsak pontozott automatikus vészfékező rendszere is jól bizonyított. A Superbet ráadásul számos balesetelkerülő rendszerrel is felszerelik, illetve felszerelhetik (pl. városi koccanásgátló, sávtartó). [BANNER type="1"]



Négycsillagos (2015-ös) eredményével a Hyundai i20 a kisautók között ugyancsak jó eredményt hozott, az ötödik csillagról mindössze az automatikus vészfékező hiánya miatt csúszott le, utas-, gyerek- és gyalogosvédelmi jellemzői amúgy jónak számítanak. Nem úgy a Fiat Panda Crossnak. A harmadik generációs Pandára épülő városi szabadidő-autó alapvető védelmi jellemzőivel is elmarad a mai átlagtól, a gyalogosokra kevéssé ügyel az orrkialakítása, sofőrsegédből pedig mindössze a kötelező ESP szerepelt a tesztautóban, igaz, városi koccanásgátló opcióként lehetett volna még. Még nagyobb baj, hogy a félátfedéses frontális ütközésnél a vezető mellkasa kapott gyenge védelmet, az új teljes átfedéses tesztnél pedig az utasé súlyos terhelést.



A legújabb Euro NCAP törésteszt-eredmények

































Euro NCAP 2015 eredmény Felnőtt-védelem Gyerek-védelem Gyalogos-védelem Baleset-
elkerülő rendszerek
Fiat Panda 4×4 3 csillag 70% 77% 50% 46%
Hyundai i20 4 csillag 85% 73% 79% 64%
Skoda Superb 5 csillag 86% 86% 71% 76%

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Már bő 20 éve nem a felhasznált anyag „mennyisége” határozza meg egy autó biztonságosságát.
    Üzenem neked egy SAAB-ból. Amit írsz, az teljesen értelmetlen. A Volvo (SAAB már igazából nincs) értéke nem az, hogy „több anyag van benne”, hanem az, hogy fejlesztési irányvonalai közül a biztonság különösen innovatív. Ez azonban nem jelenti törvényszerűen azt, hogy abban biztosan túléled azt, amiben a másik autóban meghalsz.

    Azt meg végképp nem értem, hogy nulla tényleges tapasztalattal hogy keverted ezt ehhez a cikkhez, de nem is akarom megtudni.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular