Az Urus a Genfi Autószalonon mutatkozik be, a gyártás áprilisban indul. A gyártó nevéhez hűen a luxusszegmenst erősíti majd az új modell
A szupersportautóiról híres olasz gyártó életében új korszak kezdődik. Idén egy új szegmensbe vetik bele magukat, a luxus SUV-ok piacán az Urussal kívánnak minél nagyobb sikerre szert tenni. Növelik a gyár kapacitását, a tervek szerint megduplázzák az éves eladásokat, amely így nagyjából 3500 darab autót tesz majd ki. A vezérigazgató a Digital Trendsnek adott interjújában elárulta, hogy az Urus gyártása áprilisban indul, az újdonságot pedig március elején a Genfi Autószalonon mutatják be a nagyközönségnek.
[BANNER type="1"]
Az Urus nem csak egy divatos városi szabadidő-autó lesz, hóban, jégen, köveken és homokban is képes lesz a haladásra. Domenicali megerősítette, hogy a típusból egy plug-in hibrid is érkezik, amely a gyártó első hibrid hajtásláncú modellje lesz.





