hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapJótékonysági akcióval debütált Magyarországon a Ford B-Max

Jótékonysági akcióval debütált Magyarországon a Ford B-Max

Mi mással lehetne emlékezetessé tenni egy-egy újdonságot, mint némi ajándékkal? A régi trükköt ügyesen reformálta a Ford.



Sajnos, mint sokszor a rendőrviccek, az újságírókról alkotott sztereotípiák sem alaptalanok. Lehetne regélni a sajtótájékoztatókra ebédelni járó (ál)kollégákról, a fóliával kibélelt aktatáskákról vagy a nejlonzacskózsebű zakókról, de arról is, hogy mennyi hasznosnak vélt, valójában haszontalan, az újságíróknak adott csecsebecsével próbáltak már egy-egy új modellt emlékezetesebbé tenni az autógyártók. A trend persze javuló, ma már kikopóban van a sajtóajándék, lehet, hogy néhány év múlva már az idegen szavak szótárából keresi majd a jelentését a következő generáció, hiszen a márkák belátják, hogy a csomagtér nem attól lesz jobban pakolható, hogy oda egy-egy adományt is behelyezhetünk. [BANNER type="1"]



Az elhagyott ajándékvásárlásból felszabaduló összegekből mindenki csak profitálhat, esetleg hajszálnyit apadhat az egy autóra jutó költség, s a gyártóknak több forrásuk maradhat – modellfejlesztésre, reklámra és jótékonysági célra is. Ha ügyesen csinálják, utóbbi érheti a legtöbbet. Nem csak a támogatott szervezetek számára, még a márka imidzsén, hírnevén is sokat dobhat. A Ford pedig ügyesen élt vele. Az ősszel próbált, akkor alaposan bemutatott, a nemrég megújult Fiesta alapjaira épülő, középső tetőoszlop nélküli, de kategóriájában tolóajtajával is különlegességnek számító B-Max hazai bevezetéséhez jótékonysági akciót szervezett. A Ford Magyarország facebook-oldalán lehetett szavazással választani, hogy 10, 5 állatvédelemmel és 5 gyerekvédelemmel foglalkozó alapítvány közül mely 5 kapjon egyenként 100 ezer forint értékű tárgyi adományt. Az akcióval a Ford is nyert, mintegy 4500 új facebook-rajongót.



A legtöbb voksot kapó szervezetek pedig azt kapták, amit kértek, magyarán ők mondhatták meg, hogy mire van szükségük, s a Ford azt beszerezte számukra. Végül nem is 5, hanem 6 szervezet számára. Állateledelt – összességében mintegy 400 kilogrammnyit, szénmonoxid-mérő műszert, nyakmerevítőket. Utóbbi két eszközt a Magyar Gyermekmentő Szolgálat kérte, s kapta meg a Fordtól.



A Ford Magyarország több mint 19 000 követője közül mintegy 4000 szavazott valamelyik szervezetre, 5 állatvédő alapítvány és mindössze az említett Gyermekmentő Szolgálat kapott támogatást. Ha megengednek személyes véleményt, elkeserítő, hogy a válaszadók szerint fontosabb az állatmenhelyek, állatvédő egyesületek támogatása, mint például a Hajléktalan Óvoda, a Daganatos.hu Alapítvány, a daganatos és krónikus beteg gyerekek gyógyulását segítő Bátor Tábor vagy a Szent Márton Gyermekmentő Közhasznú Alapítvány támogatása.



Sebaj, egy gyermekmentő azért kapott eszközöket, illetve nyilván a kisállatok védelme is fontos, az embereké azonban még inkább az lenne. Az előző bekezdés után talán nem meglepő, hogy mi a Gyermekmentő Szolgálathoz kísértük el az adományokat. A néhány nyakmerevítő és a szénmonoxid-mérő műszer nem tette próbára a B-Max 304 literes alapméretű, de 1,3 köbméter fölé növelhető csomagterét. Szinte a kesztyűtartóba befért volna a kezdeményezéshez csatlakozott vállalkozásoknak köszönhetően beszerzési áron megkapott, ám úgy is 100 ezer forintnyi adomány. Mint az átadáskor megtudtuk, a mobil, azonnal riasztó CO-mérő nem olcsó, ám annál fontosabb. Menti a mentőket is, de ami még fontosabb, azonnal tájékoztatja őket arról is, hogy a beteggel mit kell tenniük. Hiába tűnik alapvető eszköznek, eddig nem rendelkeztek vele.



Persze még jobban örültek volna a Gyermekmentő Szolgálatnál, ha magát az eszközt vivő B-Maxot kapták volna. Higgyék el, mi is, pláne, hogy a B-Max nem csak családi autónak, még gyermekmentéshez is kiváló lenne. Piciny hordágyat a középső tetőoszlop elhagyása oldalajtóba integrálása okán ennél jobban semelyik másik autóba nem lehetne tenni. Talán a jövő évi mentőautó-seregszemlék egyikén fel is tűnik majd egy ilyen átalakítás. Addig azonban marad családi használatra, gyerekek ki-be rakosgatásához kiváló a B-oszlop nélküli B-Max, mely egyelőre azzal segítheti a mentést, hogy baleset esetén SYNC-rendszerével a Bluetooth-kapcsolattal csatolt telefonon és a navigációból kiolvasott koordinátákkal értesíti a mentőalakulatokat. Nekik vélhetően nem lesz sok dolguk, hiszen a 3 990 000 forinttól kapható B-Max mindegyik verziója 6+1 (első-, oldal-, függöny- és vezetőoldali térdlégzsákos), s igen jó, 5 Euro NCAP csillagos utasvédelmű. Nem csak védelmet, komfortot is bőven adhat, egyebek és a már említett navigáció mellett kulcs nélküli nyitó- és indítórendszerrel, fűtőszálas szélvédővel, de még a városi koccanásokat elkerülő Active City Stop rendszerrel is rendelhető, extrái csomagokban egészen olcsók, s konkurenseihez mérten vételára sem magas. Mit is mondhatnánk némi adomány után…

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Rendben van, de ugye a B oszlop önmagában egy komoly merevítő elem függőleges irányú terhelés esetében, plusz még ugyanúgy ott vannak az ajtók, persze azok nem biztos, hogy olyan erősek, mint a jelen modell esetében, de az is lehet, hogy igen. Ugyanakkor ennél a modellnél, „csak az ajtók” + egy merevített tető van, ami függőleges irányú terhelésnél, önmagában az ajtók nélkül már nem bírna annyit, mint egy direkt B oszloppal erősített típus.
    Elhiszem, hogy 5* a tesztje, ettől függetlenül megnyugtatóbbank tartom a B oszlop jelenlétét.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek