hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapJubileum után külföldi irodák - nem áll meg az NNG

Jubileum után külföldi irodák – nem áll meg az NNG

A tíz évvel ezelőtt itthon alapított NNG nemrégiben Japánban és az Egyesült Államokban is irodát nyitott. A megrendelőkhöz megy.


Áprilisban számoltunk be az NNG navigációs szoftverfejlesztő tízéves évfordulójáról, hiszen akkor az okostelefonos iGO ingyenesen letölthető volt. Miként akkor is írtunk, a „garázsvállalkozásként” indított NNG ma már több mint 20 millió felhasználó számára mutatja az utat, s gyárilag is mintegy 30 autómárka modelljeibe kerülnek az NNG által fejlesztett navigációk.

Nemrégiben külföldi irodákat is nyitott az NNG, Japánban és az Egyesült Államokban, hogy még közvetlenebbül tudja kiszolgálni a megrendelői igényeket. Japánban például elsőként a Mazda3-asokhoz fejlesztettek navigációt, ebbe ad némi betekintést az alábbi videó.


Mint azt Balogh Péter, az NNG vezérigazgatója elmondta: „Oda kell mennünk, ahol a vevők vannak. A lényegi fejlesztői munkát, ameddig csak lehet, Magyarországon kívánjuk tartani, de ahhoz, hogy partnereinkkel megfelelően tudjuk tartani a kapcsolatot, mindenképpen a közelükben kell lennünk. Frissen megnyílt amerikai és japán irodáink különösen fontosak ebből a szempontból, hiszen itt az üzletfejlesztés mellett technológiai szakemberek is dolgoznak, folyamatos kapcsolatban az itthoni kollégákkal.”




A Detroitban nyílt iroda az NNG észak-amerikai operációját fogja össze. Itt dolgoznak az NNG helyi felsővezetői, valamint szakértői csoportjai, akik a sales és marketing munka mellett fejlesztői támogatást is tudnak majd biztosítani az amerikai ügyfeleknek. Az NNG észak-amerikai terjeszkedéséért a közel 20 éves iparági tapasztalattal rendelkező Jim Robnett felel. Az irodában jelenleg amerikai és magyar szakemberek vegyesen dolgoznak, a vállalat – nem meglepő módon – további növekedésre számít, és állítólag jelenleg is keresnek további munkatársakat. Mi pedig az irodavezető, Jim Robnett számára tehettünk fel néhány kérdést, hogy közelebbi képet kaphassunk az amerikai NNG iroda működéséről. Jim még azt is elárulta számunkra, hogy a következő generációs NNG navigációk már az okostelefonos alkalmazásokkal versengő forgalmi adatokkal is rendelkezni fognak.
[BANNER type="1"]

Interjú – Jim Robnett, a detroiti NNG-iroda vezetője válaszolt kérdéseinkre


AN: Milyen típusú autókba fejleszt az NNG az Egyesült Államokban? Van bármilyen különbség az európai és amerikai igények között?


Jim Robnett: Az összes autótípusba fejlesztünk. Először természetesen a helyi márkákra, és azok különböző modelljeire fókuszálunk, azonban később szeretnénk kiterjeszteni a szolgáltatásainkat teljes Észak-Amerikára, ami már a külföldi autómárkákat is érinti, amiket erre a piacra gyártanak. Az autótípusok tekintetében nincsenek megkötéseink, minden autóba képesek vagyunk integrálni a megoldásainkat. Ez az a terület, ahol a “navigációt mindenkinek” stratégiánk érvényesül, ami azt jelenti, hogy autókategóriáktól függetlenül kínálunk olyan megoldásokat, amik alkalmazkodnak az adott autó technikai felszereltségéhez.


Ami az igényeket illeti, nagy különbséget látunk az európai és az észak-amerikai sofőrök között. A címkereséstől kezdve, a térképek vizuális megjelenésén át, az adatok betáplálása a rendszerbe is különböző, és még hosszan folytathatnánk a sort. A mi feladatunk az, hogy a lehető legjobb megoldást fejlesszük az észak-amerikai sofőröknek, s ehhez nagyban építünk az iparági kutatásokra, trendekre, korábbi tapasztalatainkra és tesztjeinkre, valamint a fogyasztói visszajelzésekre.


AN: Mennyire szoros az együttműködés Magyarországgal?


Jim Robnett: Nagyon nagymértékben a magyar munkaerőre támaszkodunk. Az észak-amerikai csapatunk szoros együttműködésben dolgozik a budapesti értékesítési, marketing és fejlesztői csapatokkal. Az NNG központja és a programozók – így a cég dolgozóinak nagy része – Budapesten található. A magyar munkaerőpiac régóta híres a kiváló technológiai szakembereiről, ezért ők azok, akik termékeink fejlesztését végzik, amiket aztán az Egyesült Államokban is értékesítünk. Gyakran utazunk Magyarországra, hogy ezzel javítsuk az együttműködést, és pontosabb felhasználói visszajelzéseket adjunk a további fejlesztésekhez és kutatásokhoz. A termékeink fejlesztése azonban teljes mértékben Magyarországon zajlik magyar programozókkal.


AN: Tudna mesélni arról, miként vezetett az útja az NNG-hez?


Jim Robnett: Korábban évekig a Chryslernél dolgoztam, mint a Chrysler Uconnect rendszeréért felelős igazgató. Tehát az NNG egyik ügyfele voltam, így a közös együttműködések kapcsán több alkalommal is volt szerencsém találkozni Balogh Péterrel, a különböző kiállításokon és szakmai rendezvényeken pedig egyre jobban megismertem az NNG-t. Péterrel úgy éreztük, hogy rengeteget tanulhatunk egymástól, így hamarosan arról beszélgettünk, mi lenne, ha az NNG-hez csatlakoznék. A többi mára már történelem.


AN: Milyen különbségeket lát a magyar és az amerikai munkaerő között?


Jim Robnett: Alapvetően nincs nagy különbség. Ahogy mondtam, a magyarok nagyon jók a technológiai területeken, míg az amerikaiaknak nagy tapasztalatuk van az üzletfejlesztésben. De sok az átfedés is, és végső soron mindannyian egy globális cégnél dolgozunk. Gyakori, hogy magyar kollégákat küldünk külföldre, hogy tapasztalatot szerezzenek az új piacokról, ugyanakkor mi is gyakran utazunk Budapestre, hogy jobban megismerhessük a dolgozói kultúrát. Ez így egészséges egyensúlyban van. Pont annyi hasonlóság van a két kultúra között, hogy elkerüljük a konfliktusokat, és pont annyi különbség van, hogy tudjunk tanulni egymástól.


AN: Milyen más lehetőségek vannak, hogy valós idejű forgalmi adatokat kapjunk, ha nincs elérhető TMC szolgáltatás?


Jim Robnett: Számos projekten dolgozunk, hogy lehetővé tegyünk többfajta megoldást erre a problémára, akár az okostelefonok integrációjával, akár a felhő alapú megoldások segítségével. Jelenleg egy olyan új platformot fejlesztünk, ami ezeket az elemeket egyszerűen ötvözni tudja, s ezt hamarosan hivatalosan is bejelentjük. Terveink szerint ezek a fejlesztések meghatározóak lesznek a jövő “okos” autói számára, hogy igazán egyedülálló vezetési élményt nyújtsanak. Ráadásul a már rendelkezésre álló okostelefonok és felhőalapú szolgáltatások segítségével kínálunk megoldást arra a problémára, hogy hogyan kapcsolódjunk autónkkal az internethez. Ezáltal több olyan dinamikus tartalom válik majd elérhetővé, mint a forgalmi információk, ezzel is fokozva a vezetés élményét. Nagyon izgatott vagyok a következő fejlesztéseinkkel kapcsolatban, és hiszek benne, hogy a megoldásunk pozitív hatással lesz az autóiparra.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek