Új helyszínével hangulatából kétségtelenül veszített az Oldtimer Expo, a Hungexpo B pavilonját azonban érezhetően jobban be lehetett világítani, mint a Vasúttörténeti Park valahai mozdonyfordítóját
Kiemelt téma a motorsport. Eredeti és replika versenyautók egyaránt felsorakoztak
Bőven jut programból az idős autók kedvelőinek a hosszú hétvégén, hiszen tegnap megnyitott, s hétfő estig (április 30-ig) látogatható az Oldtimer Expo (jegyárak, elérhetőség, nyitva tartás korábbi cikkünkben), közben szombaton folyik az Oldtimer Sokadalom, kedden, május 1-jén pedig a Velodrom Millenáris 45 fokban döntött aszfaltpályája és az általa körbezárt placc szólítja majd magához a veteránok szerelmeseit.
Egyértelműen a Hungexpo B pavilonjában látogatható Oldtimer Expo a leginkább közönségnek szóló. Az érdeklődők mintegy 200 veteránjármű között szemezgethetnek, s találhatják meg szívük választottját. Nem csak autók, restaurátorok, klubok is elcsíphetők, s mi már tudjuk: velük érdemes csak igazán szóba elegyedni. Akinek van ideje, az az egyes típusok legmélyebb trükkjeit vagy a hozzájuk kapcsolódó legtitkosabb, 20-30 évvel ezelőtti sztorikat ismerheti meg.
Hudson Dokit mindenki ismerheti a Verdákból, míg ő egyéniségével, a Hudson Hornet méreteivel nagy
Ennyi autót átfogóan megismerni lehetetlen, mi is csak szemezgettünk a kínálatból, érdekes stand bőven van. Hogy melyik a legérdekesebb, azt egyrészt lehetetlen, másrészt nem is nagyon érdekes eldönteni. Kedvencek azonban egyértelműen hirdethetők. Például a korabeli taxisoké, ahol ugyanúgy Ladák láthatók, mint az idén a kombi 1200-as, azaz 2102-esek 40 éves születésnapját ünneplő Veterán Zsiguli Egyesület standján. Igaz, náluk van kakukktojás is, egy 1974-es Fiat Familiare, ami kisebb külső részleteivel, de még motorjával is különbözik a Ladáktól, s ezzel rá is cáfol a Fiat-motoros Ladák legendájára, olyan ugyanis nem létezett – tudtuk meg Meleg Norberttől, a Veterán Zsiguli Egyesület titkárától.
[BANNER type="1"]
Ladából sok van, de nem lehet velük betelni. Az idén 40 éves – a legritkább Ladának számító kombi esetében több példány szemlélteti a felújítások lépéseit. Litvániából az eredeti Lada VFTS építőjével együtt érkezett hazánkba
Ez nem Lada, hanem Fiat – egyik márkánál sem volt tömegtermék a praktikus kombi, akkoriban még melósautónak tartották a puttonyost
Ladával egyébként nem lehet betelni, ha valaki már telítődött a restaurálási munkafolyamat fázisait is bemutató kombik látványától, akkor átmehet a raliautókhoz, ahol az eredeti, a litván Sztatisz Brundza által épített, s a versenyeken általa is hajtott VFTS versenyautó látható – és időnként hallható. Ez egyebek mellett könnyített karosszériaelemeivel, mintegy 100 kilogrammal csökkentett saját tömegével, 160 lóerős, dupla Weber karburátoros 1,6 literes motorjával és lamellás önzáró (hátsó) differenciálművével különbözik a hétköznapiaktól. Miként a tervek szerint maga Sztatisz Brundza is kint lesz a hétvégén, a kiállításon hazai oldtimer-versenyzők és -építők is elérhetők lesznek egy-egy beszélgetéshez.
Törött és makulátlan autó, újjáépített motor és a klubhoz illő szék is van a Fiat 850-es sorozatának szerelmeseinél
Kitett magáért a Fiat 850 Klub is, egyrészt hoztak egy bő 20, de inkább 30 évvel ezelőtt a Hungária körúton oszlopra csavarodott Autobianchit – tanulságos, hogy mennyi túlélőtere (nem) maradt, de ugyanott videón is látható, miként épít motort a klub elnöke, Horváth Zoltán.
Máshol látható fellelési állapotban kiállított magyar miniautó-prototípus, a román standon pedig a legkülönfélébb Daciák, köztük a Ceausescu vezényletére épített, 0,5 literes, 21 lóerős motorral szerelt 500 Lastun miniautó. Míg itthon öltözőszekrény, tőlünk egyel keletebbre baromfiketreceket gyártó üzem próbálkozott autóépítéssel. A magyar sikerekről a romos példány alapján kevéssé tudunk beszámolni, a románról azonban igen, ilyen hitvány autót ritkán látni. Óriási elismerést érdemelnek ugyanakkor a román klubosok, akik átlagosan 1200 kilométert autóztak azért, hogy járgányaikkal itt lehessenek, hoztak még sok egyéb mellett Renault és Aro modelleket is, utóbbiak közül olyat is, ami honvédségi megrendelésre készült, s nemrégiben Bamakót is megjárta.
Döbbenet, hogy a 760-a Volvo már oldtimer korú, pont 30 éve váltotta a klasszikus vonalú 264-est. A kiállításon egyébként minden eddiginél nagyobb teret kaptak a youngtimerek, azaz a jövő oldtimer-nemzedéke
Jubileumot ünnepel a Volvo is, a márka 85 éves, a klasszikus 244/264 sorozatot váltó 760-as pedig 30 éves. Felfoghatatlan, hogy a modernkori kocka Volvo is veterán, azaz 30 éves. Esetében a nem túl idős, 30 éves korosztály is tisztán emlékezhet: 20-30 éve ez a modell még nagyon exkluzívnak számított, 10 éve fillérekért hozzá lehetett jutni, s most pedig ismételten felfelé indulhat az ára.
40 éves a kombi Lada, 30 éves a híres magyar taxis film, azaz a Dögkeselyű, így a taxis téma sem hiányozhat, egy egész sarkot kapott
A gyerekekkel érkezők számára bizonyára az egyik legemlékezetesebb autó lesz a Hudson dokit formázó Hudson Hornet, ugyanakkor megeshet, hogy számukra a méretbeli másik véglet, a játszósarok pedálos Moszkvicsa lesz a legvágyottabb példány. Egy biztos, autóból, motorból vagy akár repülőből egyaránt van felhozatal, s a kiállítás egyetlen kétéltűje, az Amphicar miatt még vízi járműből sem fog hiányt érezni senki sem.
A hétfőig látogatható kiállítás talán a hétvégén ígéri a legtöbb gyűjtőt, restaurátort, azaz élő érdekességet. Érdemes megjegyezni továbbá, hogy a kiállítás időrendjében hétfőnél jelölt szabadnap nem azt jelenti, hogy akkor ingyen lehetne bemenni, hanem azt, hogy aznap nem kell dolgoznunk – legalábbis a többségnek. Így aztán az elkövetkezendő 3 napban még könnyebben lehet egy félnapnyi kimenőt szerezni, és megtekinteni, milyenek is voltak a klasszikus értelemben vett autók, motorkerékpárok, melyek egy része aztán május 1-jén a Velodrom Millenáris oválpályáján, mozgásban is látható lesz.

























































A kisfiam éles szemmel felmérte az autókat, és bizony igaza volt, a Verdákból nem csak Hudson Doki, hanem Stex, Ramon, és Flint ügynök is kinn volt. A kisfiam 4 éves 🙂