szerda, február 4, 2026
spot_img
KezdőlapJúlius 1-től sokkal drágább lesz a fuvarozás - teherautóval

Július 1-től sokkal drágább lesz a fuvarozás – teherautóval

Júliustól nem csupán az autópályákon, 6513 kilométernyi magyar közúton is e-útdíjat kell fizetni a 3,5 tonnánál nehezebb teherautókkal.


Míg ma még akár napi 3375 forintos, valamint mérettől függően 23 970-25 785 forintos havi jeggyel autózhatnak a 3,5 tonnánál nehezebb megengedett össztömegű tehergépjárművek a hazai utakon és autópályákon, július 1-től jelentős többletkiadás hárul rájuk az e-útdíj bevezetésével. Bár a rendszert bevezető rendelet végleges formáját csak ma szavazza meg az Országgyűlés, s a díj mértékét rendelet határozza majd meg, Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára szombaton a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) fórumán elárulta, hogy tengelyszám és emissziós norma, valamint össztömeg alapján differenciálva kilométerenkénti 17-85 forintos díjakra kell számítaniuk a fuvarozóknak. A korábbi terveknek megfelelően kedvezményt élveznek majd a légrugós felfüggesztésű járművek, s a legfrissebb információk szerint mentességet kapnak majd az élő állatokat, illetve mezőgazdasági terményeket szállító teherautók is.[BANNER type="1"]



A mentességben nem részesülők azonban alsó hangon is a jelenlegi díjak kétszeresét, szélsőséges esetben akár tízszeresét lesznek kénytelenek fizetni júliustól. Fizetésre háromféle módon is lehetőség lesz. Regisztráció után az Európában is használt, műholdas egységre csatlakoztatott európai elektronikus útdíj (EETS) fizetőrendszerrel, a már az autókban lévő műholdas flottakövetőkkel, a flottakövetők rendszerein keresztül, illetve előre megváltott, majdan 1300 ponton és az interneten keresztül értékesített jeggyel is lehet majd úthasználati jogosultságot szerezni. Nem csak az útdíjak, a bírságok is nőni fognak, az MTI információi szerint a fizetést elmulasztóknak várhatóan több száz eurós bírsággal kell majd számolniuk.



A kezdeti időszakra állítólag fokozottan készül az e-útdíjrendszert egy másik céggel konzorciumban kiépítő I-Cell Kft., és mintegy 500 emberrel segít majd országszerte a vásárlásnál a torlódások elkerülése érdekében. Ugyanakkor kisvártatva 74 kapunál, ezenkívül 45 autóval ellenőrzik majd a tehergépjárműveket, és a határátkelőkön is felügyelik majd az útdíjfizetést.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ezt a pénzt csak az úthálózatra szabadna fordítani, nem bele a feneketlen kútba. És akkor talán az istenadta nép is jobban tolerálná. Egyébként teljesen jogos, és igazságos az arányos útdíj, ideje lesz már bevezetni. De nem is mi lennénk, ha nem valami kici, occó rendszert vezetnénk be, ami az első napon már lerohadna, és végül ki kellene építeni egy normálisat. Persze így már sokkal drágábban, mintha eredetileg egy már külföldön beváltat terveztek volna. Kíváncsi leszek!

  2. Nem ilyen egyszerű. Én például nem tudom áthárítani.
    Ugyanis amit én 7,5-el viszek, súlyokat betartva, azt eddig is olcsóbban tudta vinni a 3,5-es szarrá rakva. Most meg még nagyobb lesz az üzemeltetés közötti különbség. Az meg a kutyát nem érdekli, hogy dupla raksúllyal futkorásznak az utakon, pedig ha valami, hát az veszélyes.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek