hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapKár érte: 5,5 millió dollártól esett el a Tesla

Kár érte: 5,5 millió dollártól esett el a Tesla

Nem mindennapi üzlet futott zátonyra a Tesla háza táján.


Történt ugyanis, hogy Németország egyik legnagyobb autókölcsönző cége, a NextMove 100 db Tesla Model 3-mal akarta bővíteni a portfólióját. Ez egy nem elhanyagolható, 5,5 millió dolláros rendelést jelentett a márkának – amit aztán most felbontani kényszerültek.


Mégpedig a NextMove állítása szerint minőségi kifogások miatt. A cég még 2018-ban adta le a rendelést a járművekre azzal a kikötéssel, hogy az első 15 db-ot az idei év elején kell megkapniuk.


Ezzel még nem is volt semmi probléma, az autók megérkeztek a megrendelőhöz, csak nem olyan állapotban, amilyenben kellett volna: a NextMove szerint ugyanis a járművek nagy részében hibásak voltak a vezetékek, karcos volt a műszerfal, a festéssel is akadtak gondok, illetve a fényszórókkal is. [BANNER type="1"]


A hibák megoldásában viszont nem jutott egymással dűlőre a két cég. Az üzlet akkor esett végleg kútba, amikor a NextMove 24 órás ultimátumot adott a Teslának. A német vállalat állítólag megpróbált további 4 autóhoz hozzájutni a befuccsolt üzletet követően, de a gyártó viszont ekkor már csak olyan autókat akart a rendelkezésükre bocsátani, amiket korábban már regisztráltak.


Ezekkel viszont a NextMove nem lett volna jogosult arra, hogy részt vegyen a németországi EV-ösztönző programjában, és így a potenciális adóvisszatérítésektől is elesett volna. Ezzel szemben a Tesla szerint már folyamatban volt a minőségi kifogások kezelése, amikor a NextMove visszakozott a megrendeléstől.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek