hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapKell-e félni az aktuális Ford Mondeótól?

Kell-e félni az aktuális Ford Mondeótól?

James Bond is vezette, majd kedvelt cégautó lett, ma pedig már egészen olcsón is megkapható a kifutó Ford Mondeo. Vajon bele szabad ugrani?




Ha James Bondnak megfelelt a Casino Royale című filmben, hát nekem is jó lesz még néhány évig – írja egy olvasónk a már 2007 óta gyártott, 2006-ban pedig a 007-es ügynök autójaként a filmvásznon (is) debütált Ford Mondeóról. És igaza van, az aktuális Mondeo még a világautóként érkezett, és Év Autójának választott első, valamint a többi – ugyancsak kelendő – korábbi szériákhoz hasonlóan is sikertörténet. Nem csak méretben, presztízsben is feljebb lépett vele a Ford, s feljebb léptek vele azon sokak is, akik cégautóként kapták meg, manapság pedig sok-sok használtautó-vásárló látja benne a fantáziát. Mert a Mondeo formája alig öregedett, még a 2010-es frissítés előtti példányok is egészen üdének hatnak. Utas- és csomagtere tágas, a kategória legjobbja, árban pedig már 2 millió forint alatt startol a Használtautó.hu hirdetései szerint De vajon milyenek az akár már hétéves autók? Melyik motort érdemes választani? Segítünk eligazodni.[BANNER type="1"]



A negyedik generációs, már „kinetic design Mondeo – szemben elődeivel (az elsővel és a vele műszakilag azonos, ám mégis másodiknak hívott „nagylámpás szappantartóval, valamint a new edge harmadikkal) sosem készült hathengeres motorokkal. Zömében négyhengeresek kerültek bele, de megkapta a Volvo 2,5 literes öthengeres turbómotorját is. Kezdetben az volt a kínálat csúcsa, ám 2010 óta már a négyhengeres, közvetlen befecskendezésű és turbós 2.0 EcoBoost az (teszt róla itt). Nagyobb, 240 lóerős teljesítménnyel, akár hatfokozatú és kettős kuplungos (Powershift) automata váltóval. Ha valaki erős Mondeót szeretne, utóbbival jobban jár – véli Csonka József, a Ford Ivanics szervizvezetője, takarékosabb, megbízhatóbb ugyanis, persze korából adódóan a 2,5 literes sokkalta olcsóbban megkapható. A Powershiftet sem ajánlja a szervizvezető, abban ugyanis – szemben a Ford korábbi hagyományaival – nem élettartamra szóló az olajtöltet, hanem azt 60 ezer kilométerenként szűrővel együtt cserélni kell. Ez egyrészt jelentős, uszkve 70 ezer forintos kiadás, másrészt hibalehetőség. Amennyiben ezt valaki elfelejti, bizony könnyedén írja alá a váltó halálos ítéletét.
Ford Mondeo MkIV - méretek

































Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4 ajtós 4844 1886 1500 2850 550
5 ajtós 4778 1886 1500 2850 540-1460
kombi 4830 1886 1512 2850 554-1745






Ha valaki benzinest venne – ami rövid távokra – átlagos használathoz teljesen érthető és javasolt, akkor leginkább a 2,0 literes, még a 2010-es modellfrissítés előtti, 145 lóerős szívómotor ajánlható. Legalábbis elvben, a gyakorlatban azért nem, mert ritka, mint a fehér holló. Az 1.6-os, szívó 115 lóerős, bár használható, tele utastérrel, főként hosszabb távokra azért gyenge lesz, az újabb, 1,6 literes EcoBoost pedig izgalmasabb, de turbós, bonyolultabb befecskendezésű, több hibalehetőséget ad, s ez annak ellenére riasztó lehet, hogy eddig nemigen jelentkeztek problémák az ilyen autókkal sem. Érdemes elfogadni, hogy ezt a kategóriát itthon és Nyugat-Európában is zömében dízelként adták és adják el. S ha például megnézzük a kezdetben egyedüli automata váltós 2,3 literes benzines fogyasztási értékét, ezen nem is érdemes keseregni.
Ford































































































































































































































Benzinmotorok
Váltófajta/-fokozat Teljesítmény (LE) Nyomaték (Nm) Gyorsulás (0-100 km/h, s) Végsebesség (km/h) Fogyasztás – vegyes (l/100 km)
1.6 kézi/5 110 160 12,7 190 7,2
1.6 kézi/5 125 160 12,3 195 7,4
2.0 kézi/5 145 185 9,9 210 7,9
2.3 automata/6 160 208 10,5 207 9,3
2.5T kézi/6 220 320 7,9 245 9,3
1.6 EcoBoost kézi/6 160 240 11,5 205 6,4
2.0 EcoBoost kézi/6 200 300 7,6 238 7,6
2.0 EcoBoost automata/6 200 300 7,9 232 7,7
2.0 EcoBoost automata/6 240 340 7,5 246 7,7
Dízelmotorok
Váltófajta/-fokozat Teljesítmény (LE) Nyomaték (Nm) Gyorsulás (0-100 km/h, s) Végsebesség (km/h) Fogyasztás – vegyes (l/100 km)
1.6 TDCi kézi/6 115 270 11,7 190 4,7
1.8 TDCi kézi/5 100 295 12,3 185 5,7
1.8 TDCi kézi/5 125 340 10,7 200 5,8
2.0 TDCi kézi/6 115 300 11,2 192 5,3-5,9
2.0 TDCi kézi/6 130 320 10,2 202 5,9
2.0 TDCi automata/6 130 320 10,4 197 7,1
2.0 TDCi kézi/6 140 320 9,5 210 5,3-5,9
2.0 TDCi automata/6 140 320 10,2 205 5,6
2.0 TDCi kézi/6 163 340 8,9 220 5,3
2.0 TDCi automata/6 163 340 8,9 220 5,3
2.2 TDCi kézi/6 175 420 8,7 220 6,5
2.2 TDCi kézi/6 200 420 8,1 230 6,0
2.2 TDCi automata/6 200 420 8,6 215 6,5



A Mondeo egy kellően reprezentatív megjelenésű, tágas és kényelmes utazóautó, s bizony ehhez passzolóan dízelmotor dukál hozzá. Kezdetben az 1,8 literes volt hozzá az alapgép 100-125 lóerővel és a 2,0 litereshez mérten elmaradott járáskultúrával. Euro5-ös sem született belőle, így a 2010-es frissítéskor ki is kopott, lett viszont 1,6 literes TDCi, ami nálunk ritkább verzió. Takarékos ugyan, de részecskeszűrője adalékot, 120 ezer kilométerenként cserét igénylő. Tartósságban a 2,0 literes egyértelműen jobb a kisebbeknél, a finomabb járású, 2,2 literes, 175-200 lóerős dízel pedig nem rosszabb, csak valamivel drágább és torkosabb nála. Automata váltó idővel a nagyobb dízelekhez is lett, kezdetben hagyományos bolygóműves, a legfrissebbekben már Powershift (kettős kuplungos) egységként. Megfelelő, előírt törődéssel egyiktől sem kell félni. Használt példány vásárlásakor elsősorban utóbbira kell figyelni, az igazolt múltra, a szervizelésekre. Az aktuális Mondeo karbantartott példányaival nincsenek komoly gondok.



A dízeleknél természetesen fogyóeszköz a kettős tömegű lendkerék. Extrém esetben akár 75 ezer kilométer után is jöhet a csere – elsősorban az 1.8 TDCi-nél lehet találkozni ilyen, túlzottan korán elkopó alkatrészekkel, de amúgy 200-250 ezer kilométert, akár két kuplungtárcsát is kiszolgálhatnak. Apró elektronikai hibák előfordulhatnak, de tömegesen nem kell rájuk számítani. A limuzin, ötajtós és kombi karosszériák közül egyértelműen legutóbbi a legtöbbet érő, az ötajtós már egészen jól pakolható, de esetében például az összes tulaj az eső vagy mosás után a nyakába, illetve a csomagtérbe folyó víz miatt panaszkodik, cserében maga a tér elképesztően tágas.
Ford Mondeo MkIV - árak







































































































Motor Évjárat Óraállás [km] Vételár [Ft]
1.6 (110-125 LE) 2007-2010 72 685-187 000 2 190 000-2 890 000
2.0 (145 LE) 2007-2010 45 4202-212 190 2 090 000-3 449 000
1.6 EcoBoost (160 LE) 2011-2014 86 000-130 000 2 899 000-3 290 000
2.0 EcoBoost (203 LE) 2010-2014 6500-161 000 2 799 000-7 500 000
2.5T (220 LE) 2007 108 000 2 999 000
2.0 EcoBoost (240 LE) 2012-2014 7500-11 863 6 890 000-8 990 000
1.8 TDCi (100 LE) 2007-2010 148 000-211 808 1 749 000-2 099 000
1.8 TDCi (115 LE) 2007-2010 161 296-230 000 1 890 000-2 099 000
1.6 TDCi (115 LE) 2011-2012 35 750-165 000 3 099 000-3 799 000
2.0 TDCi (116 LE) 2011 69 217-94 467 3 890 000-3 990 000
1.8 TDCi (125 LE) 2007-2010 54 300-214 500 2 399 000-3 499 000
2.0 TDCi (131 LE) 2007-2008 163 500-242 487 1 950 000-2 799 000
2.0 TDCi (140 LE) 2008-2013 12 900-273 000 1 790 000-5 490 000
2.0 TDCi (163 LE) 2010-2012 23 500-173 030 2 590 000-6 190 000
2.2 TDCi (175 LE) 2009-2010 93 000-226 360 2 890 000-4 399 000
2.2 TDCi (200 LE) 2010-2013 21 000-120 400 3 800 000-7 900 000



Felszereltségből sokat és keveset is tudhat a Mondeo, s bár vonzó lehet egy Ghia ellátmány, a sorozat elejéről való „csúcsverziók könnyedén lehetnek még hagyományos műszerfalasak, kulcsos indításúak, tolatóradart is mellőzőek, míg egy „mezeibb Trend is kényeztethet utóbbiakkal és egyebekkel is. Akár távolságtartós tempomat, a műszerek közötti óriás kijelzőn is megjelenő navigáció, a pakolást segítő csomagtértálca, első-hátsó parkolóradar, tolatókamera, ülésfűtés- és szellőztetés is szerepelhet. Bőrüléses Mondeót (is) csak utóbbiakkal együtt javallott választani.



De használt autót, erősen használt autót természetesen nem elsősorban felszereltség, hanem állapot alapján érdemes választani. És természetesen ebben is bőven elég nagy szórást mutathat a Mondeo. Egy ilyen kategóriájú autónál az évi 50-60 ezer kilométeres futás nem ritka. Hétéves modell esetén ez bizony akár 350-400 ezer kilométert is jelenthet. Igen, van ilyen aktuális Mondeo, de saját magunk tudunk még 40 ezret sem futottról is. Igaz, az nem eladó. Az eladó példányok zömében 150-250 ezer kilométer környékén járnak, a kínálatban persze vannak jóval szerényebb futásúak is, ami viszont nem egyértelműen jelent jobb állapotot. Azt aligha fogja megtudni a vevő, hogy korábban ki és miként használta az adott autót. A kínálatot domináló céges példányok között is lehetnek, és vannak is megkíméltek. Amit a vevő ellenőrizni tud, az a szervizmúlt – ez a generáció már kezdetektől a Ford digitális szervizkönyvét kapta, elvileg minden – hivatalos – beavatkozást le tud kérdezni (a tulajdonos hozzájárulásával) bármely márkaszerviz. Akinek tetszik a Mondeo, az elsősorban ilyet, követhető szervizmúltú példányt vegyen. A szervizperiódus egységesen 1 év/20 000 km, ez kedvező abból a szempontból is, hogy a motorok ilyen közönként új kenőanyagot kaptak (s nem is jellemző, hogy a ciklusok között olajat igényelnének), s kedvező az éves revízió megléte miatt is. Legtöbb eséllyel a 2.0 TDCi-ből lehet jó Mondeót kifogni. Ha a múlt rendben, akkor egyáltalán nem kell félni a típustól, a Ford egyik legjobban sikerült szériája. Az előélet tisztázása után lehet nézegetni a kilométerek számát, a kivitelt, a felszereltséget, a színt, meg minden egyebet – kínálatban nincs hiány. Pénteki használttesztünkben mi is megnézünk egy több mint 220 ezer kilométert futott, ám még mindig nem eladó, hanem aktívan szolgáló flottás Mondeót. Ugye nem nehéz kitalálni, hogy milyen motorral?

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nekem Mk1-2 esek voltak 1.6-2.0ig.
    Volt 2.0as kozel 500e km-el szervizkonyvel de semmi gondja nem volt.
    A 150e km-el mondhatni hogy be lett jaratva:)
    Jelenleg van meg egy Mk1es 1.8Td a 88l verzio.Kozel a 400hoz de o kapott egy renovalast
    de csak azert mert melos auto volt evekig.
    A hazai forgalomban a 3.0as Audikkal nyomulo orulteknek akik a piros lampanal eloznek eselye nincs
    de lehet a forgalom ritmusat tartani.
    Kint is voltam mar egy-ket talalkozon a Mondeokat is nagy becsban tartjak volt amelyik ceges,ceges Km-el.
    Jok csak vannak amiket nem lehet otthon,vagy a szomszed Jozsival az barkacsboltbol vett szerszammokkal
    es az Ebajrol bizonytalan eredetu felujitott cuccokat belerakni.
    Es halgatni arra h az X-Y kocsiba is jo volt akkor ennek is jo lesz…

  2. Csókoltatlak. 15Oezerrel egy benzines milyen legyen? Szar? 🙂

    Nekem egy MK III-as 2.O TDCI van. Természetesen mielőtt megvettem a sok okos kioktatott, hogy mindent, csak ilyet ne. Most, hogy a 23Oezren is átfordult, vallom, sosem volt még jobb autóm. Semmi baja, csak kopó cuccok, mindent idejében.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek