szerda, február 4, 2026
spot_img
Kezdőlap„Kemény, de sikeres év volt a tavalyi”

„Kemény, de sikeres év volt a tavalyi”

„Kemény, de sikeres év volt a tavalyi” – így foglalta össze a 2013-as esztendőt kereskedelmi szempontból Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. A tavalyi év elején, szintén ő azt a célt fogalmazta meg, hogy az Opel legyen továbbra is a legjobb a személyautó eladásokban. 2012-ben is a legjobb volt ugyanis, még a jelentős, 1250 […]


„Kemény, de sikeres év volt a tavalyi” – így foglalta össze a 2013-as esztendőt kereskedelmi szempontból Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. A tavalyi év elején, szintén ő azt a célt fogalmazta meg, hogy az Opel legyen továbbra is a legjobb a személyautó eladásokban. 2012-ben is a legjobb volt ugyanis, még a jelentős, 1250 darabos, Opel Astra Classic III-asokból álló rendőrségi flotta értékesítése nélkül is az lett volna, illetve az Astra Classic is a legnépszerűbb modell lett volna. Még 2012-ben. Tavaly viszont már nem volt Astra Classic, így a 2013-as év bizony kemény volt, mégis sikeres lett az Opel számára.



Az Opel tavaly 6120 személyautót adott el hazánkban, ami a korábbi évhez mérten elsőre visszaesésnek tűnhet, ám a rendőrautók nélküli 2012-es eladásoknál 210 darabbal magasabb szám. Az Opel Magyarország az év elejétől az új Astra átpozicionálásával, a Corsára és a Merivára kialakított kedvező ajánlatokkal, jó Mokka- és Antara-eladásokkal tudta kitölteni azt az űrt, amit az Astra Classic hagyott maga után. Az egész éves jó teljesítményt az Opel kiemelkedő év végi hajrával fejelte meg: decemberben a személyautó-piacon 704 autó eladásával 14 százalékos piaci részesedést ért el, míg a márka éves piaci részesedése a személyautóknál 10,9 százalék volt. Ha a személy- és kishaszonjárművek összesített piacát nézzük, ott az Opel 6726 példánnyal és 10 százalék körüli részesedéssel a második lett.



„Biztató és a márka erejét mutatja, hogy a Classic kiesése ellenére is növekedni tudtunk” – mondta Koncz Gábor. „Biztató az is, hogy – ha mérsékelten is – de növekedett a hazai autópiac, ugyanakkor továbbra is egészségtelen a flottaeladások 70 százalék fölötti aránya, és torzítja a valós piaci képet a néhány márkánál jelentős szerepet játszó re-export. Az idei esztendőben arra számítunk, hogy itthon folytatódik a piac és az Opel-eladások növekedése, és megőrizzük személyautó-eladásokban az első helyet.” Koncz Gábor végül kiemelte, hogy az Opel európai szinten is jól szerepelt 2013-ban. „A márka 14 év után tavaly először tudta növelni a piaci részesedését, és általában is javult az Opel nemzetközi megítélése”.



A múlt évi és az idei Opel újdonságok közös vonása, hogy egyre több modellben jelennek meg a legkorszerűbb szentgotthárdi motorok. A Cascada, Zafira, Astra és Insignia sor után ez év elejétől már a Merivában is lesz magyar szív – és az igazi felfutás még csak most jön.


Solt Tamástól, az Opel szentgotthárdi gyárának igazgatójától tudtuk meg, hogy a tavalyi, két nagyobb méretű (1.6-os benzin és dízel) motorcsalád bevezetése után az idei év közepén indul el a kis benzinmotorok sorozatgyártása, próbagyártásban már most, teljes volumennel nyártól készül az az 1,0 literes turbós, amit tavaly magunk is összerakhattunk a gyárban. Emellett az 1.6-os dízel- és benzinmotorok újabb változatai – összesen 20 új motorvariáns – is készül az idei esztendőtől a korszerű Flex gyárban. Az új verziók között természetesen a korábbiak frissített, például Euro 5-ről Euro 6 normásra alakított variánsai is említhetők, néhány motornál pedig csupán az az újdonság, hogy manuális mellett automata váltóval, apró módosításokkal is kaphatók lesznek. A foglalkoztatottság tovább nő: a teljes létszám tavaly decemberben elérte Szentgotthárdon az 1000 főt, idén pedig közel 400 további új munkahelyet teremt a szentgotthárdi üzem.



Folytatódnak a tavaly februárban bejelentett százezres kapacitásbővítés előkészületei is, melynek során a Flex gyár területe további 1 600 m2-rel bővült, az új csarnokban már a géptelepítés fázisánál tartanak, az új gyárrész átadására az idei első félévben fog sor kerülni.
[BANNER type="1"]
Tavaly a február óta üzemelő Flex gyárban termelt 14 ezer motor mellett a Family1-es motorgyár 340 ezer motort állított elő, melynek körülbelül 70 százaléka a tengerentúlon került értékesítésre. Jövőre az összdarabszám 10%-os növekedése várható, azaz a két motorgyár együttesen közel 400 ezer darab motort állít majd elő a „gyári” tervek szerint. Az Opel tehát lendületben van, a piacon pedig őrizni kívánja pozícióját.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek