Az új, a harmadik generációs Mini nemrég mutatkozott be, hozzánk március 15-én fut be, ha minden igaz. A német/brit retróautónak ha csak tanulmányként is, de már láthattuk legizmosabb John Cooper Works verzióját, most pedig friss kémfotókon látszik – valamennyire – az ötajtós kivitel. Mert ilyen is jön a klasszikus modellből – vélhetően őszi premierrel.
[BANNER type="1"]
Ami a newminiclub.nl oldalon megjelent két képen látszik, az az, hogy a tréler egy dupla kipufogós, hetyke tetőspoileres Cooper S változatot szállított, aminek az orrában 2,0 literes, 192 lóerős turbómotor dohog. Ennél azonban ez esetben lényegesebb, hogy az ajtók valóban hagyományosak és nem „öngyilkosok, s azon túl, hogy a kilincsekbe pazar világítást is rejtettek, az ajtók mérete bizony elég szerényke. Főleg a hátsóké. Remélhetőleg azért nem lesz gond mondjuk gyerekülést és gyereket ki/bepakolászni, mert a Mini elvileg a fiatal családokat támadja ezzel a háromajtósnál praktikusabbnak szánt karosszériaváltozattal.
Kémfotón a családbarát Mini
Hamarosan ötajtósan is elérhető lesz az új Mini. Az első képek alapján az ajtók is minik lesznek.



