kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapKérem, tartsa! Az áramot! Ezért frissül a Chevrolet Volt

Kérem, tartsa! Az áramot! Ezért frissül a Chevrolet Volt

Az idén Európában az Opel Ampera mellett Év Autójának választott Chevrolet Volt amerikai kiadása minimális mértékben, de fontos funkcióval frissül.


A mai, sorozatgyártásból 2010 óta kapható verzióra igencsak hasonlító Chevrolet Volt koncepciómodell 2007-ben, azaz bő 5 évvel ezelőtt jelent meg először.


A tavaly testvérmodelljével, az Opel Amperával együtt Európában is bevezetett, s Év Autójának is választott kiterjesztett hatótávú hibrid amerikai verziója hamarosan megújul az autoblog.com információi szerint. Legfontosabb újdonsága az egyre több új autóban, többek között az Opel számos modelljében is elérhető sávelhagyásra figyelmeztetés lesz, valamint megkapja az Ampera által már kínált, az elektromos üzemet kiiktató, az akkutöltés megőrzését szolgáló Hold-charge módot. Ennek haszna, hogy a sofőr be tudja állítani, hogy autópályán például egyáltalán ne dolgozzon a villanymotor, s az akkumulátor töltése maradjon meg, esetleg még gyarapodjon is, hogy mire az autóval a városba érnek, ott tényleg emissziómentesen üzemelhessen.
[BANNER type="1"]
Az utóbbi hasznos újdonságokon kívül lesz külső ismertetőjele is a 2013-as modellévű, ma még fokozottan a jövőt jelentő Voltnak: teteje és csomagtérajtaja már nem fekete, hanem a karosszéria többi elemével egyező színű lesz.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. „az elektromos üzemet kiiktató, az akkutöltés megőrzését szolgáló Hold-charge módot. Ennek haszna, hogy a sofőr be tudja állítani, hogy autópályán például egyáltalán ne dolgozzon a villanymotor”

    Ilyen üzemmód nincs. A hold üzemmód egyszerűen átkapcsolja a vezérlést charge-sustaining módba, azaz a rendszer a pillanatnyi akkumulátor töltöttségi szintet próbálja tartani, még akkor is ha az még nem érte el azt a szintet amikor ez automatikusan is megvalósulna.
    Azt pedig hogy a villanymotor egyáltalán ne dolgozzon a Volt/Amperában egyedül úgy lehet elérni, ha a jármű áll.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek