szerda, február 4, 2026
spot_img
KezdőlapKésik a négyes Toyota Prius bemutatója

Késik a négyes Toyota Prius bemutatója

2009-ben mutatták be, 2011-ben frissítették a Toyota Prius hibrid úttörő harmadik generációját. A kocsi hajtásláncát folyamatosan fejlesztik, és időközben hoztak újabb kiviteleket is, mint a hétszemélyes egyterű vagy a plug-in hibrid, de a kocsi alapformája a 2003-as második generáció óta nem változott. A negyedik nemzedék bemutatóját 2015 közepére tervezték, de a legfrissebb információk szerint az […]




2009-ben mutatták be, 2011-ben frissítették a Toyota Prius hibrid úttörő harmadik generációját. A kocsi hajtásláncát folyamatosan fejlesztik, és időközben hoztak újabb kiviteleket is, mint a hétszemélyes egyterű vagy a plug-in hibrid, de a kocsi alapformája a 2003-as második generáció óta nem változott. A negyedik nemzedék bemutatóját 2015 közepére tervezték, de a legfrissebb információk szerint az év legvégére tolódik. Az Automotive News belsős forrása szerint a hajtáslánc már működik próbakocsikban. Még azon kell dolgozniuk, hogy mindezt beépítsék az új globális platformhoz igazított, a már megszokotthoz hasonló, de szintén új ferdehátú testbe.[BANNER type="1"]


Állítólag novemberre lesznek kész a fejlesztéssel, onnantól általában 12 hónap még a gyár átállítása és a szériagyártás megkezdése. Miután ezzel megvannak, még egy év lesz legalább a hálózatról is tölthető változat kifejlesztése. Bár még messze a bemutató, de már több részletinformáció kiszivárgott a kocsiról. Az új generációval 10 százalékos fogyasztáscsökkentést szeretnének elérni, ehhez a javított termikus hatásfok mellett az új platformmal a súlycsökkentés is célkitűzés.


Balázs
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek