Két Guinness világrekordot döntött egyetlen drifttel ez a Škoda

    0
    1
    A Škoda sofőrülésben Richard Meaden újságíróval két legyet ütöttek egy csapásra a csehek, ugyanis a 7,351 kilométeren keresztül kontrolláltan tartott drift egyszerre két világrekordot is felállított. A svédországi Östersund mellett, egy befagyott tó jegére felhúzott, 188,5 méteres körpályán végrehajtott mutatvány egyszerre volt „A világ leghosszabb jégdriftje és „A világ leghosszabb jégdriftje elelktromos autóval. [BANNER type="1"] A korábbi rekordot Kínában állították fel tavaly áprilisban, ám ekkor egy átépített Subaru Impreza WRX STi körözött 6,231 kilométert, míg a jelenlegi rekorder felállásban egy teljesen gyári autóval sikerült még ennél is többet összehozni. Az autón 20 colos felnik, illetve elöl a Michelintől származó Däckproffsen 245/35-R20 abroncsok, hátul pedig a Nokian Hakkapelitta 255/45-R20A gumijai dolgoztak a jégen, a tökéletes kombináció megtalálásához öt teljes napon át dolgoztak és próbálkoztak kint a hidegben, az autó és a sofőr összesen 18 órát töltött a pályán. A Guinness világrekordok egyik hitelesítője és egy nemzetközileg elismert driftbíró, David Kalas jelenlétében zajlott rekorddöntést végül 15 perc és 58 másodperc alatt, 39 kör megtételével, 48,69 és 31,64 km/h közötti sebességgel sikerült megvalósítani 2023 január 19-én, délelőtt 11 óra 5 perckor. A rekorddöntésről készült videót alább tekinthetitek meg.