kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapKét padlóvázra épülne az összes BMW, négyre az összes Mercedes

Két padlóvázra épülne az összes BMW, négyre az összes Mercedes

A cél a költségek minimálisra csökkentése és a már így is szinte átláthatatlanul széles modellpaletta folyamatos fejlesztésének felgyorsítása. A Mercedes óvatosabb a BMW-nél, ők kettő helyett négy építőkészletet terveznek.




Ahogy a Volkswagen a hetes Golf és azóta szinte minden alapját adó MQB platformmal, úgy a német prémiummárkák is azt a stratégiát választották, hogy a legtöbb modellsorozatukat közös alapokra építik. A BMW jelenleg öt ilyet használ, és ebben a Mini elsőkerékmeghajtáshoz kialakított struktúrája is benne van, sőt a Rolls-Royce Ghost is. A jövőben ehhez képest alig kettőt terveznek; egyet az első, egyet a hátsókerekes modellkehez. Radikálisan hangzik, még úgy is, hogy az i8 és az i3 ebben nem lesz benne. A Mercedes-Benz 2009-ben még 8 padlóvázat használt, ezt a jövőben 4-re csökkentik. A sor az MFA, MRA, MHA, MSA kódokból áll. Az MFA a már ismert A, B és CLA alapja, az MRA a hátsókerékmeghajtásos, „rendes Mercedeseké (C, E, S) és a GLK-é. Az MHA-ra megy az ML és a GL, meg a majd bővülő nagyméretű SUV-kínálat, míg az MSA-t kapja az SLK, az SL és ha lesz, a többi roadster, illetve sportkocsi is. [BANNER type="1"]





Az elképzelések nem logikátlanok, de vannak buktatóik. Így a kisebb autók előállítási költségei megnőhetnek, de előny, hogy a legmodernebb technikák is elérhetővé válhatnak kisebb méretben, csökkentve a fejlesztési költségeket. Példaként felhozhatjuk a legújabb Mercedes S- és C-osztályt, amelyek elektronikai komponensei nagyrészt megegyeznek, mégis van bőven különbség a kettő között. Nem említettük, de az itt szereplő első, vagy hátsókerékmeghajtásúként említett elrendezés magában foglalja az összkerékmeghjtású modelleket is, amelyek típustól függően mindkét fajtán alapulhatnak.

Balázs
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek