A karrierje is könnyen rámehet
Andre Santos, az Arsenal labdarúgócsapatának 29 éves brazil válogatott védője a minap meghajtotta kicsit Maseratiját, a több mint 400 lóerős, V8-as GranTurismónak mondjuk nyilván meg sem kottyant a helyi média beszámolója szerint 209 km/h-s sebesség.
Santosnak bezzeg mindenképp fájni fog, amit majd kap a hatóságtól, hiszen a gyorshajtáson és a közrend veszélyeztetésen túl az is a vád ellene, hogy nem állt meg a rendőrök jelzésére, s csak nagy nehezen, két autóval, a londoni sztárklub edzőközpontjának közelében bírták feltartóztatni.
[BANNER type="1"]
Egy darabig sem az ehhez hasonló Maseratiját, sem a motorjait, sem a csöpp smartját nem fogja vezetni
A renitens focistát letartóztatták, de – vélhetően jelentős mértékű – óvadék fejében hamar szabadlábra helyezték azzal a kitétellel, hogy szeptember idusán lesz szíves jelentkezni a Scotland Yardon. Nem szondáztatták meg, vért sem vettek tőle, azaz feltehetően nem tűnt se ittasnak, se kábítószer hatása alatt állónak.
A tavaly a török Fenerbahcétól 7 millió euróért, majd’ 2 milliárd forintért szerződtetett hátvéd az olasz sportkocsin kívül gyorsasági motorokat is tart, shoppingolni ellenben egy smarttal szokott. Az ominózus napon is utóbbit kellett volna vinnie, azzal valószínűleg nem kerül ekkora bajba… Mekkorába? Hogy a jogosítványa ugrott, az tuti. Megúszhatja pénzbüntetéssel, de akár két év – letöltendő – börtönnel is sújthatják.






Nos! Lehet rám fújolni, de ennek van visszatartó ereje szerintem, nem annak, ami idehaza megy! Ami itt van, az simán pénzbehajtás, igazságtalanul, esetek 90%-ban pedig az amúgy is szegényebb rétegből szedik ki a pénzt nálunk 🙁